Salamon
6 °C
14 °C

90 milliós áfacsalás miatt emeltek vádat egy NAV-vezető ellen

2015.06.15. 08:28

A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján indult ügyben a Központi Nyomozó Főügyészség vádiratot nyújtott be a NAV egy regionális osztályvezetője és kilenc társa ellen a Fővárosi Törvényszékre.

A vádirat szerint a NAV egyik regionális igazgatóságának áfa-ellenőrzési osztályvezetője és társai megegyeztek abban, hogy az áfa „jogosulatlan visszaigénylésre felhasználható cégeket szereznek meg annak érdekében, hogy e gazdasági társaságokkal tényleges gazdasági tevékenységet nem végezve, a nevükben fiktív, visszaigénylésre jogosító általános forgalmi adó bevallásokat nyújtanak be az adóhatósághoz, és az adóhatóság által ennek következtében kiutalt összegekből részesednek."

Az ügyészség közleménye szerint a megállapodás fő eleme volt, hogy a megszerzett cégek székhelye a NAV érintett regionális igazgatóságának illetékességi területére essen. Ha ez nem így volt, akkor közvetítőkön vagy a cégek ügyvezetőin keresztül megváltoztatták a cégek székhelyét. A vád szerint a volt osztályvezető a cselekmények elkövetéséhez – munkaköri kötelességét megszegve, a kiutalt általános forgalmi adó összegéből részesedve – oly módon nyújtott segítséget, hogy az elkövetéshez felhasználható társaságok kiválasztásában segített, paramétereiket a rendelkezésére álló adóigazgatási nyilvántartásokban ellenőrizte, valamint a bevallások benyújtásának időpontját, az azokban szerepeltetett összegeket és a bevallás esetleges ellenőrzésével kapcsolatos teendőket egyeztette társaival.

A Központi Nyomozó Főügyészség a NAV volt osztályvezetőjét folytatólagosan, vezető beosztású személy által, az előnyért hivatali kötelességét megszegve üzletszerűen és bűnszövetségben elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettével, bűnsegédként, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntettével és bűnsegédként, részben folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználásának vétségével vádolja. 

A cselekményekkel az állami költségvetésnek okozott összesen 89 404 000  Ft vagyoni hátrányból lefoglalással 23 842 000 Ft megtérült. Amennyiben az adóhatóság a benyújtott további fiktív áfabevallásokban feltüntetett összegeket kiutalta volna, akkor az állami költségvetésben további 60 534 000 Ft vagyoni hátrány keletkezett volna.