Szilárda
-2 °C
7 °C

Teljes fejetlenség a budapesti olimpia miatt a baloldalon

2015.06.30. 15:21 Módosítva: 2015-06-30 15:36:00
Össze-vissza beszélnek MSZP-s és PM-es politikusok az olimpia ötletéről. Korábban Kunhalmi Ágnes fővárosi MSZP-elnök, Horváth Csaba volt főpolgármester-jelölt és Botka László szegedi polgármester is kiállt a rendezés mellett, az MSZP-frakció most viszont visszakozik. A PM-es Karácsony Gergely úgy szavazta meg az olimpiáról szóló előterjesztést a közgyűlésben, hogy az általa vezetett párt elutasítja azt.

Lassan már teljesen követhetetlen, hogy a baloldali pártok és politikusaik melyik nap éppen mit gondolnak a 2024-es budapesti olimpia ötletéről: most éppen az MSZP elnökhelyettese, Gőgös Zoltán nyilatkozott arról, hogy a szocialista frakció elutasítja azt. 

Összeszedtük, ki, mikor, mit mondott.

MSZP: minden eszközünkkel támogatjuk

A szocialisták honlapján olvasható, Kunhalmi Ágnes és Horváth Csaba bfebruári közleménye szerint

„Mélyen egyetértünk a MOB határozatában foglalt célkitűzésekkel. Az olimpia Magyarországra hozatala egy olyan nemzeti ügy, mely átfogó társadalmi párbeszédet és így új minőséget hozhat a hazai közélet mindennapjaiba. (...)

Ezért támogatjuk minden eszközünkkel a kezdeményezést. (...) Menjünk fel a pályára!

Kunhalmi Ágnes még a napokban is arról beszélt, hogy az olimpia nem pártpolitikai kérdés:

Én az MSZP budapesti elnökeként is azért támogatom ezt az ügyet, hogy ne utáljuk annyira egymást, hanem egy kicsit szeressük egymást

Hozzá hasonlóan Horváth Csaba budapesti frakcióvezető, volt főpolgármester-jelölt és Botka László, Szeged polgármestere is határozottan kiállt az olimpia mellett. 

Az MSZP a fővárosi közgyűlésben támogatta az olimpiarendezésről szóló előterjesztést.

MSZP: nem támogatjuk

Az MSZP-frakció ezek után a hétfői ülésén tárgyalta a 2024-es budapesti olimpia megrendezésének kérdését, és az MTI szerint Gőgös Zoltán elnökhelyettes bejelentette: a többségi álláspont alakult ki, hogy nem támogatja azt.

A kedden megkezdődött parlamenti vitában a szocialista felszólaló már az olimpiával szembeni fenntartásait hangoztatta. Gőgös azt mondta, a homlokegyenest máshogy nyilatkozó Kunhalminak és Horváthnak "önálló döntési joga van" a fővárosi közgyűlésben, a parlamenti frakcióban viszont az a többségi álláspont, hogy elutasítják nem támogatják a 2024-es olimpiát,

mert ennél számos fontosabb dolog van. Nem lehet olimpia rendezéséről álmodozni még tíz év távlatában sem ott, ahol 4,2 millió szegény ember él

– mondta Gőgös, aki hozzátette, az ettől eltérő állásponton állókat sem zárják ki azért a pártból.

És még mindig nincs vége: az MSZP álláspontjába további változhat, mert az országos elnökség csak szerdán tárgyal az olimpiáról. Kunhalmi Ágnest egyébként felmentést kért a parlamenti szavazás alól a frakciótól, és ezt meg is kapta.

PM: nem, Karácsony Gergely: igen

Az MSZP-hez hasonló mutatványt láthattunk a Párbeszéd Magyarországért Párttól is, akik élesen elutasítják a budapesti olimpia megrendezését. A párt szerint:

  • Tele vagyunk pazarló, kihasználatlan, pénzügyileg fenntarthatatlan, pusztulásra ítélt sportlétesítményekkel.
  • A magyar állami nagyberuházásoknak két atombiztos jellemzője van: nem készülnek el időben, és sokkal többe kerülnek a tervezettnél (4-es metró, Margit híd stb.) Egyik sem predesztinál minket olimpiarendezésre.
  • Magyarország közlekedési infrastruktúrája nem bírna el egy olimpiát.
  • Az európai szemszögből vállalhatatlanul bizniszközpontú atlantai volt az utolsó nyereséges olimpia.
  • Magyarországon ebből garantáltan gigantikus ráfizetés lenne, amit végletesen eladósodott országként nem engedhetünk meg magunknak!

Ezek után Karácsony Gergely PM-es zuglói polgármester a fővárosi közgyűlésben szintén megszavazta a 2024-es olimpiáról szóló előterjesztést. Indoklása szerint „a részletes vezetői összefoglalóban túlnyomó részt olyan budapesti fejlesztések szerepelnek, amelyekre az olimpia nélkül is szüksége van a fővárosnak″. Elismeri, hogy pártja (melynek ő nem mellesleg társelnöke) elutasítja az olimpiai pályázatot, de az ő „városvezetői személyes véleménye" ettől eltér:

Felelős városvezetőként azonban igyekszem a politikai előítéletektől elvonatkoztatva mindig a konkrét ügyet nézni. Most is ezt tettem: alaposan végigolvastam a közgyűlés elé került előterjesztést. 

LMP, Együtt, DK: Nem, nem, nem

Az LMP és a többi baloldali párt, az Együtt és a Demokratikus Koalíció egyértelműen elutasítja az olimpiai pályázatot. Gyurcsány Ferenc pártja többek között azért is mond rá nemet, mert a fővárosi közgyűlés képviselőinek is kiosztott anyagból is kiderül, hogy egy Quaestor-érdekeltségű területen épülne a létesítmények egy jó része:

A 2024-es budapesti olimpia PWC-s tanulmánya szerint a kormány a Quaestor telkén építene olimpiai falut. A fideszes bróker telkét korábban már a Duna-City nevű fantomberuházás helyeként reklámozta barátja, Szijjártó Péter külügyminiszter.