Az Együtt volt elnöke már tíz évvel ezelőtt is próbálkozott.
A főszerkesztő számolt be a változásról.
Az új nemzetgyűlés június 28-án tartja alakuló ülését, emellett kormányátalakítás is várható.
Civil kezdeményezésű magyar kisfilm készült az ukrajnai rászorulókért.
Jól érzi magát civilként.
Sűrűn váltogatja a pártjait. Ez már a harmadik.
2018 augusztus 24., 06:53
Az Alfára ráfért volna egy paleontológus, egy jó vágó, egy kis önmegtartóztatás és némi jó ízlés is.
30 napon belül intézkedési tervet kell készíteniük.
A párt egyetlen parlamentbe jutott képviselője jelentette be ezt.
Elkezdik vonni az ÁSZ által kiszabott gigabírságot.
A „nyíregyházi polipról" író prospektus ügyében döntöttek, új eljárást rendeltek el.
Az interjúban kiosztott mindenkit a megszűnt Együtt volt elnöke.
Juhász Péter Facebook Live-ban jelentette be.
143 millió jött össze mostanáig, a maradékot a párt alapítói elosztják egymás között, de még várják a támogatásokat.
A Simonka-ügyet kirobbantó Bod Tamás keserű tapasztalatait írta meg a Magyar Narancsnak.
Azért tartoznak az államnak, mert több egyéni jelöltjük nem ért el 2 százalékot a választáson.
Valótlanul állították 2014-ben, hogy Juhász Péter dülöngélve, alkoholos vagy drogos állapotban plakátot rongált.
2018.04.20. 19:55 Módosítva: 2018-07-13 12:24:25
Úgy tűnik, a csepeli győztes Szabó Szabolcs a megszűnő Együttől az LMP-hez igazol.
Már csak húsz millió forint hiányzik az 1 százalék alatt ragadt párt alapítóinak.
Szerintük csak különösen indokolt esetben lett volna szabad módosítani a választás szabályain.
2018.04.16. 13:04 Módosítva: 2018-04-17 08:45:07
Hétfő délig a visszafizetendő 150-ből 97 millió gyűlt össze az Együtt számláin. A három kevésbé ismert alapítóval az anyagi kilátásaikról és a választás tanulságairól beszéltünk.
85 milliót már összeszedtek, Juhász szerint a másra szavazók most kérnek tőlük bocsánatot.
Nem érték el az egy százalékot, vissza kell fizetniük a 150 milliós kampánytámogatást.
És a Vaterára is feldobtak néhány cuccot.
Nem a parlamenti mandátum hajtotta őket, hanem az Orbán-rezsim megbuktatása - mondta Juhász.
Mit mond a párt elnökének a magas részvétel?
Vajda Zoltán egészen szürreális videót készített a menekülő plakátragasztókról.
2018.04.07. 17:56 Módosítva: 2018-04-08 18:15:19
Kiberhadtestet mindenki indítana, de a genomszerkesztés megosztó. Az oktatásban digitalizáció és nagy reformígéretek, csökkenő kutatói áfa és a fosszilis tüzelőanyagok kivezetése. Tudománypolitikájukról kérdeztük a pártokat.
A leghamarabb az Együtt zárta le a kampányát, Való Világ, harsányság kísérte Csepelen a rendezvényüket, ott, ahol összbaloldali jelöltként az ő jelöltjük áll majd szemben Németh Szilárddal.
Karácsony beszélt arról, mi lesz, ha kormányra kerülnek, és arról is, mikor ivott utoljára unicumot.
2018.04.04. 14:37 Módosítva: 2018-04-05 10:47:59
Megállapodott az MSZP-Párbeszéd, a DK és az Együtt. Együtt-jelölt marad állva Csepelen és Mátyásföldön. Az MSZP-Párbeszéd egyoldalúan visszalép az LMP javára a belvárosban. Hasonló gesztust várnak az LMP-től.
A 12. választókerületben Hajdu László támogatására szólították fel a többi pártot is.
Szerinte egyik ellenzéki jelölt sem bújhat a pártja döntése mögé, mindenki személyesen viseli a felelősséget.
Ezért tárgyalásra hívja őket az újabb visszalépésekről beszélni. Juhász Péter már jelezte, örömmel elmegy.
Orbántól azt kérte, Kósát ne csak a kormányból távolítsák el, hanem vonják vissza képviselő-jelöltségét is.
Dulakodott a volt élettársával, személyi szabadság megsértése miatt indítottak állítólag eljárást ellene.
Nyíri Gábor szerint Oláh Lajos mögé kellene állnia a teljes ellenzéknek.
Az LMP és az Együtt jelöltjeinek is visszaéltek az adataival több körzetben.
50 egyéni jelöltet sem tudott állítani az Együtt a 106-ból. És négy megyében nem lesz jelöltjük.
Vasárnap se áll meg a kampány. Lázár János megmondta, kik között dől el a választás.
2018.02.28. 14:16 Módosítva: 2018-03-01 15:59:30
Az LMP nagyon nyitott lett, akárcsak a Momentum. A DK és az MSZP elutasítja a Jobbikot, de azt nem, ha híveik esetleg jobbikosra szavaznak.
Elindult a kampány. Ki mit szüntetne meg, mit változtatna és milyen kedvezményt adna? És kinek nincs programja?
2018.02.22. 07:08 Módosítva: 2018-03-04 13:24:13
Elindult a kampány, mi pedig gyűjtjük, ki mit szüntetne meg, mit változtatna és milyen kedvezményt adna. Vajon ki az, akinek nincs programja?
Ellenzéki reakciók az évértékelőről. A KDNP szerint egy felelős államférfi hallottunk.
Orbán évértékelőjét nem kerülte el az abszurd.
Németh Szilárdot egyszer már legyőzte Szabó Szabolcs, de az MSZP ráindítaná Bangónét.
Az Együtt szerint a számvevőszék elutasította bejelentésüket, az ÁSZ azt állítja: figyelembe veszik.
Az LMP és az MSZP két-két jelöltjét már segítették. Juhászék viszonzást várnak.
19 millióra büntették az Együttet.
A Kúria elutasította kezdeményezés ellehetetlenítését célzó beadványt.
A 2014-ben győztes szegedi és miskolci MSZP-s képviselő indul helyettük.
Rendszert kell váltani, ha nem akarunk Polt Péternek pitizni az ő bűneik igazságtételéért, mondta Szigetvári a párt kampánynyitóján.