Plágiummal vádolják a budafoki iskolabotrányban érintett új igazgatónőt

2015.07.21. 21:39

Súlyos gyanú merült fel  Manolovitsné Erdőközi Orsolya, az új igazgatónő pályázatát illetően , miután a „Szeretünk Budai Nagy Antal Gimnázium” nevű szülői közösség feltűnő egyezéseket talált egy tiszaalpári általános iskola igazgatójának 2013-as pályázata és a Budai Nagy Antal Gimnázium új vezetőjének nemrég benyújtott pályázata között, írja a Nol.hu. 

Korábban már mi is beszámoltunk a Budai Nagy Antal Gimnázium gyanús igazgatóválasztásáról, ami ellen az intézmény tanárai, diákjai és azok szülei együtt tiltakoznak. A korábbi igazgatót, Kissné Prim Beátát annak ellenére váltották le, hogy nem merültek fel vele szemben szakmai kifogások. A váltást ellenzők szerint az iskola új vezetője, Manolovitsné azért kerülhetett pozícióba, mert még az egyetemről ismeri Czunyiné Bertalan Judit köznevelési államtitkárt.

Most a „Szeretünk Budai Nagy Antal Gimnázium” csoport az interneten szúrt ki feltűnő egyezéseket a nő pályázata és a korábbi között.

Döbbenten állunk a tények előtt, hiszen azt tudtuk, hogy Manolovitsnénak még csak intézményvezető-helyettesi tapasztalata sincs, de arra nem gondoltunk, hogy egy tapasztalt kollégájától plagizál. Úgy gondoljuk, nem vezethet olyan valaki egy nagy múltú gimnáziumot, aki plágiummal nyer, hiszen ilyen ember nem lehet gyerekeink erkölcsi példaképe

– nyilatkozta a lapnak a közösség képviselője, Lukácsi Krisztina.

Manolovitsné a pályázata vezetői hitvallást taglaló fejezetében például azt írja:

Meggyőződésem, hogy a mai gazdasági és társadalmi helyzetben vezetőként a menedzseri irányvonalat kell követni. Az adott intézmény és környezetének támogatása, létének biztosítása elsődleges feladat kell, hogy legyen ahhoz, hogy az sikeresen működhessen. Hangsúlyt kívánok fektetni a szakmai innovációra, a feltételrendszerek fejlesztésére, a külső kapcsolatokra, a PR munkára. Kiemelten fontosnak tartom eredményeink megismerését és megismertetését, az intézmény érdekeinek védelmét.

Közben Győri Istvánné, a tiszaalpári általános iskola igazgatójának két évvel ezelőtti pályázatában az áll:

Meggyőződésem, hogy a mai gazdasági és társadalmi helyzetben a menedzseri irányvonalat kell követni. Hangsúlyt kívánok fektetni a szakmai innovációra, a feltételrendszer javítására, a külső kapcsolatokra, a PR munkára, eredményeink megismertetésére, az intézmény érdekeinek védelmére.

Az igazgatóváltást ellenző közösség több egymásra hasonlító szövegrészletet is talált a két páyázatban, ezeket a Nol.hu cikkében olvashatják.