Számolni sem tud, milliós szerződéseket kötött

„A Keletinél találkozzunk, máshova nem tudok menni, mert eltévedek” – mondta lassan a telefonba. A villamosig egy rokona kísérte ki, azt tudta, hogy a végállomáson kell leszállnia. Ott várt meg. János nem tudja, mennyibe kerül egy kiló kenyér vagy egy liter tej. Bizonytalanul olvas és tájékozódik, egyedül nem is mehet messzire a városban. 2004 óta édesanyja gyámsága alatt áll, önállóan érdemi ügyekben nem dönthet, szavazati joga sincs.

„Paranoid skizofrén, téveszmés alapon elmebeteg” – mondta ki végül János nagy levegővétellel a már kilencvenes években felállított diagnózist, amit aztán többször egymás után elismételt.

János építési vállalkozó, aki 2007 és 2010 között legalább hat szerződést kötött 41 millió forint értékben a Fővárosi Vízművek leányvállalatával. Emberei kőműves munkákat, fakivágást, csatornatisztítást végeztek. Ugyanez a János, nem másik. Igaz, állítása szerint a pénz nagy részét sosem kapta meg.

Hogy bt-t vezetett, arról János is tud, de azt, hogy hogyan lett ügyvezetője az egy időben hat tulajdonossal működő bt-nek 2007-ben, csak egyes részleteiben tudta felidézni. A papírok szerint 2001 óta beltagja volt a vállalkozásnak, ahol édesanyja kültag volt. 

– mesélte a most 40 éves vállalkozó, akinek a bt. előző tulajdonosa tízmilliót ígért a cég átvételéért, amihez az is kellett, hogy János elhozza gyámja, édesanyja iratait otthonról, az asszony tudta nélkül.

De ügyes vagy, Jánoska, ezt mondta az ügyvédnő, úgy örült a papíroknak, mint a vattacukornak.

Végül édesanyja is megjelent és aláírásával szentesítette a cég átvételét. „Jánoska rábeszélt, bár én sokszor mondtam neki, hogy maradjon ki belőle" – mesélte az asszony.

Persze az ígért tízmilliót sem kapta meg János senkitől – nem mintha tudná, mennyi is a tízmillió.

Mindenesetre látszólag így is jól járt a pozícióval: amint ő lett az egyetlen tulajdonos, hamarosan összehozták őt a Fővárosi Vízművek leányvállalatával, a Duna-Kút Kft-vel, hogy 9,6 millió forintért kőműves munkákat végeztessen el.

A cégben előző évben szerzett többségi tulajdont a fővárosi önkormányzat többségi tulajdonában álló Fővárosi Vízművek Zrt.

„Elvégeztük a munkát, a Duna-Kút ügyvezetője kifizetett készpénzben egymilliót, a többit későbbre ígérte.” A pénz azonban nem érkezett meg, jött helyette viszont újabb ajánlat, azzal az ígérettel, hogy ezután majd fizet az előző munkáért.

A szerződések szerint János bt-jének kellett volna a munkásokat bejelenteni, bár ő úgy értette, az nem az ő feladata. „A számlatömb meg a pecsét a könyvelőmnél volt, mindig az ügyvezetőnél találkoztunk” – mondta János sokadik beszélgetésünkkor.

Elmondása szerint a családja is segített a munkások megszervezésében. „Én is voltam kint a munkálatoknál, úgy vittek ki” – mondta a kisegítő iskolában hét osztályt végzett János.

Időutazással az áfakörbe

Állapota, korlátozottan cselekvőképes státusza valamiért nem volt akadálya a nagy összegű megállapodások megkötésének. „Én mindenütt megmutattam a papírokat, mindenki látta, milyen vagyok, az ügyvédnél is, az APEH-nél is, de nem volt gond. Akkor sem, amikor a könyvelőm elvitt bejelenteni az áfakörbe.”

Ez egyébként elmondása szerint 2007-re visszamenőlegesen történt, 2009-ben. „A könyvelőmmel mentem, ő intézett mindent. Azt ígérte a Duna-Kút Kft., hogy ha áfakörös leszek, akkor kifizetnek.”

A korábban kiállított számlákat sztornózták és áfásként újakat állítottak ki. „A könyvelőm, meg a Duna-Kút ügyvezetője beszélték meg, én csak aláírtam a számlákat. De volt, hogy engem kiküldtek kávézni meg cigizni.”

János szerint viszont áfásként sem kapott pénzt, helyette újabb és

Jánosnak viszont fizetnie kellett a munkásokat, így anyja két nyírségi házának eladásából félretett pénzét használta fel. „Telebeszélte a fejemet, hát mit csinálhattam volna, odaadtam” – mondta az édesanyja, ami jól mutatja, hogy ha ő is volt János gyámja, nem volt abban a helyzetben, hogy megvédje fiát a felelőtlen lépésektől.

És saját magát sem: Jánosnak és édesanyjának 800 ezer forintos bérletidíj-tartozás miatt október elejéig el kell hagyniuk VIII. kerületi lakásukat. „Nem tudom, hol fogunk lakni, lehet, hogy engem intézetbe visznek” – mondta János, akinek egyébként már 2011 óta nincsen cége, azt ugyanis felszámolták.

Már senki nem hajthat be semmit

A céggel szemben egy korábbi, még János előtt keletkezett 10 milliós tartozás miatt 2010-ben felszámolási eljárás indult. János úgy tudja, ezzel a tartozás már az előtt keletkezett, hogy ő ügyvezető lett. Elődje tett róla említést, azzal, hogy az rendeződni fog.

A zárójelentés szerint a felszámolás egyszerűsített eljárásban ment, miután a cég képviselőjét a felszámoló a keresés formális minimumát teljesítve nem érte el. (Jánosék addigra már néhány utcával arrébb laktak, így a kiküldött levelek nem jutottak el hozzá.)

A felszámoló így semmilyen iratot nem tudott átvenni a cégtől, a felszámolás formális volt. A hitelező bejelentette a hitelezői igényt, de az nem volt teljesíthető iratok és vagyon hiányában.

Normál felszámolásnál a volt cég képviselője odaadja a tevékenységzáró mérleget, és minden iratot, és megy a felszámolás érdemi vagyonfelméréssel, ideális esetben a hitelezők felé a tartozások legalább részleges kiegyenlítésével. Erre persze valóságban többnyire nem kerül sor. Mire a felszámoló eljut a cég számláját vezető bankhoz, és zárolja a számlát, azon általában már nincs pénz.

Jánosén azonban – amennyire ő tudja – nem is nagyon volt. Hiába volt ő a bt. ügyvezetője,  a gyakorlatban nem is rendelkezett a számlával. „Mindent a könyvelőm intézett, nála voltak a pecsétek és a mérlegkönyv is”. Ha pénzt kapott, néhány tízezer forintot, azt készpénzben kapta. Egyszer még előlegként is adott neki a Duna-Kút Kft. 75 ezer forintot, ami utal arra, hogy a cég elismerte, hogy van valamekkora tartozása.

„Ezt a pénzt kétezervalahányban kaptam, tizenötödikén vagy huszadikán” – idézte fel a maga módján.

János egy fogyatékosokkal foglalkozó alapítványon keresztül megkereste a Duna-Kút Kft. többségi tulajdonosát, a Fővárosi Vízműveket is, de a cég csupán annyit válaszolt írásban, hogy a pénzt az elvégzett munkák után a Duna-Kút Kft-nek kifizették, az alvállalkozókkal tehát a Vízműveknek nincsen tennivalója.

A Fővárosi Vízművek az Indexnek küldött válaszában közölte, volt belső vizsgálat, és mindent rendben találtak, tehát utólag sem volt kifogásuk az ellen, hogy leányvállalatuk egy korlátozottan cselekvőképes ember vezette vállalkozást bízott meg rendszeresen 6-9 millió forintos munkákkal.

A Duna-Kút Kft. vezetője rövid válaszában az Indexszel tudatta:

• Nem volt tudomása arról, hogy János korlátozottan cselekvőképes, mert ez az adat nincs benne a cégkivonatban.

• János bt-je elvégezte a rábízott munkát, és a Duna-Kút ki is fizette.
• János vállalkozását egy ismerős ajánlotta a Duna-Kút figyelmébe.

János békítő testülethez is fordult egy szervezeten keresztül, hogy peren kívüli egyezséggel pénzhez jusson, de a Duna-Kúttól senki sem jött el. Igaz, per sem lett. A papírokat viszont az elmeállapotáról állítása szerint megmutatta a Duna-Kútnak. „Azt mondta, őt nem érdekli.” A Vízműnél is tudtak róla, járt bent ott is, igaz, végül már nem akartak szóba állni vele.

„A Főpolgármesteri Hivatalban is voltam egyszer, de ott azt mondták, menjek az ombudsmanhoz” – mondta János. Ez 2013. január 21-én volt. Tudja, mert a városfejlesztési osztályon járt, máig megvan a sorszáma. „Ha kell én börtönbe is kész vagyok menni, de szeretném, ha megkapnám az elvégzett munkáért, ami jár, hogy legalább az albérletet ki tudjam fizetni az édesanyukámmal.”