János, Pál
22 °C
33 °C

Vona ideje akkor jöhet el, ha Orbán kiszállt

Hol van és hová tart a Jobbik? 1. rész

MG 6080
2015.10.26. 08:30
Fél éve róluk szólt minden, a menekültválság után azonban sokan leírták a Jobbikot. Pedig Orbán Viktor úgy állította meg az előretörésüket, hogy a menekültkrízis kezelésekor szépen átvette a jobbikos eszközöket. Így viszont egyre jobban elmosódik a határ a két párt tábora között, a jobbikosoknak pedig pont ez a céljuk: állítólag ezért is nem támadták a kormányt az elmúlt hónapokban. Megnéztük, hol van és hová tart a Jobbik, mennyire nőhet ismét a Fidesz nyakára. Még magával Vona Gáborral is leültünk, aki elárulta, kiket figyel a magyar és a nemzetközi politikában. Lesz pár meglepő állítás.

2015 első és második fele a magyar pártpolitikában két, egymással ellentétes trendről szólt.

Ősztől tavaszig, az internetadó elleni tüntetéstől a tapolcai időközi parlamenti választásig mindenki a Fidesz súlyos válságáról, ezzel párhuzamosan a magát mérsékeltebbnek fazonírozó Jobbik előretöréséről beszélt. A mindenkivel pedig csak egészen kicsit túlzok. „Ha nem szereted Orbán Viktort, sorban a második legnépszerűbb csoportot még sokkal kevésbé fogod szeretni!” – April Foley, 2006–2009 közti amerikai nagykövet például egy egészen távoli és valószínűtlen helyen, egy connecticut-i nyugdíjasklubot ijesztgetett idén tavasszal a Jobbik tapolcai győzelmével, a Tapolcát először cs-vel, majd helyesen, c-vel kiejtve a nyugdíjas könyvelők és orvosok előtt.

2015 őszén mintha mindez meg sem történt volna. A menekültválság a hírekben mindent elsöpört, a Fidesz népszerűsége nő, Orbán Viktor magabiztosabbnak tűnik, mint valaha, sőt minden ellentmondásosságával együtt meghatározó tényező lett az európai politikában. És közben mintha mindenki megfeledkezett volna az előző szezon nagy sztorijáról, a Jobbikról, sokan szinte le is írták a pártot. 

Úgyhogy ez remek pillanat volt arra, hogy azzal foglalkozzam, amivel mások nem, és megpróbáljam összerakni: mi is van most Vona Gábor pártjával, mennyire ütötte őket meg a menekültválság, mit rontottak el, és persze, hogy mennyire mászhatnak még vissza a Fidesz nyakára.

Orbántól és Ciprasztól tanul, Lázárt figyeli 

Szóval végignyálaztam a közvélemény-kutatásokat, a különböző elemzéseket, leültem beszélgetni parlamenti képviselőkkel, az eseményeket követő és gyakran kommentáló politológussal, de magával Vonával is. Hamar kiderült: ha a Jobbik politikáját, annak fordulatait akarom megérteni, Vona Gábor személyiségénél kell kezdenem.

Mennyire esett vissza a Jobbik?

Röviden: a teljes népességben kb. 2-3%-ot csökkent a támogatottsága tavasztól őszig.

Hosszabban: 2015 áprilisában a közvélemény-kutatók a teljes népességben a Fideszt 21-23-27-28, Vona pártját pedig már 17-14-17-19 százalékon mérték (Ipsos, Tárki, Századvég, Nézőpont). 2015 őszén azonban a Fidesz ismét 24-32-31-34 százalékon áll, a Jobbik pedig 13-14-15-17-en (Ipsos, Medián, Századvég, Nézőpont; a Századvég adatai szeptemberiek, a többi októberi). 

A Medián elemzésében a saját májusi és szeptemberi felméréseit hasonlította össze: eszerint a Fidesz tábora 28-ról 32-re nőtt, a Jobbiké 16-ról 13 százalékra esett vissza. Orbán Viktor népszerűsége hat pontot emelkedett 38-ról 44-re; Vona Gáboré hárommal csökkent, 39-ről 36 százalékra.

A trend elég egyértelműnek tűnik, ahogy az is, hogy folytatódni fog: karácsonyra a Fidesz várhatóan még jobb számokat tud majd felmutatni.

Magyarországnak még idézőjeles náciból is egy ilyen agyalós jutott

– mondja a Jobbik elnökéről egy őt jól ismerő háttérember, aki természetesen semennyire sem tartja Vonát nácinak, és úgy gondolja, sokáig kell vele számolni a magyar politikában. Szerinte Vona egy gondolkodó típusú, sokszor szinte tépelődő, nehezen döntő politikus, aki mérlegel, kalkulál. Aki alapvetően rugalmas, azonban néha mégis túl lassan alkalmazkodik és vált irányt.

Messze nincs egy kategóriában Orbánnal vagy Gyurcsány Ferenccel, nem is lesz. De felküzdötte magát a mögöttük lévő második vonalba, és ez teljesítmény. Ezt a véleményt Vonát más jól ismerő forrásaink is megerősítették, de akadt azért, aki ezt egyszerűbben és lenézőbben úgy fogalmazta meg: Vona egy különösebb meggyőződések nélküli, de jó szándékú és ügyes politikai vállalkozó. 

Mindenesetre furcsa ellentmondás, hogy egy ennyire nem impulzív, ennyire nem spontán vezető irányít egy olyan pártot, amire a populista és a radikális jelzők még csak a legenyhébbek azok közül, amiket meg szokott kapni. Miközben a Jobbik a nyugat-európai radikális pártokhoz hasonlóan a harag és az elégedetlenség felkorbácsolásával szerzett népszerűséget, Vonában alig látni nyomát az ehhez szükséges képességeknek. Hiányzik belőle Le Penék, Nigel Farage, Jörg Haider, H-C. Strache, vagy akár a magyar közelmúltból hozva példákat, Csurka István vagy éppen Torgyán József magával ragadó személyisége, karizmája.

Ráadásul azok, akik Vonát még a Jobbik előtti időkből ismerik, kifejezetten egy visszahúzódó, semmiféle szereplési vágyat nem mutató és arra alkatilag nem is különösebben alkalmas figurára emlékeznek. Aki aztán az évek során egyáltalán nem látványosan, hanem lassú, csendes, fokozatos munkával építette fel magát. Meggyőzőképessége csiszolásában persze segített a ma már kínos MLM-ügynöki múltja is

Vona Gábor a személyes találkozásunkkor csak ráerősített a nem ösztönös és határozott, hanem szemlélődő és kalkuláló politikus képére. Rögtön mikor arról kérdeztem, hogy az európai politikusok közül kiket figyel, például próbálja-e követni a sikeres nyugati populista népvezéreket, arról kezdett beszélni: Le Penben vagy Strachéban nem lát semmi olyat, ami számára meglepő, újszerű, mintaadó lenne. De akkor kiben lát?

A külföldi politikusok közül Cipraszt nézem

– mondta némi gondolkodás után. A válasz csak elsőre tűnik meghökkentőnek.

Másodjára viszont az ember, hacsak nem elfogult Sziriza-rajongó, szinte bólogat, ahogy elkezdi magában sorolni a néha egészen nyilvánvaló hasonlóságokat a két politikus fizikai megjelenésétől, habitusától az elit- és EU-ellenességen át egy nacionalista-balos koalíció felépítéséig. 

„A magyar politikában egyedül Orbántól lehet tanulni. Nem démonizálom, mint a baloldal, hanem figyelem, mit tudok beépíteni a saját politikámba abból, amit Orbán csinál – folytatja Vona egy jóval kevésbé meglepő válasszal. – És bármennyire is úgy tűnik, hogy megrendült a pozíciója, a jövőre, az Orbán utáni időszakra nézve Lázár Jánosban látok egyedül potenciált.”

Orbánhoz és általában a profi politikusokhoz hasonlóan a Jobbik elnöke is külső segítséggel építgeti az imidzsét. Korábban Vona arról beszélt, ötfős tanácsadói csapat veszi körül, de most hiába kérdeztem, ennek tagjait nem akarta megnevezni. Annyit árult el, a közvélemény előtt ismeretlen fiatalokból áll. „Nagyjából havonta egyszer jövünk össze. Nem is a párt stratégiáját, hanem az én személyes kommunikációmat segítik, például a beszédeim előtti felkészülésben” – mondja Vona. A Jobbik elnökével és az őt közelről ismerőkkel beszélgetve nem volt nehéz rájönni,

mindennel szemben, amit mások róla állítanak, és amit ő mond saját magáról, Vona nem egy radikális politikus.

Sem a politikai szocializációja, sem az alkata, sem a gondolkodása. Vona valójában nagyon is hagyományos módon politizál, és egyáltalán nem véletlen, hogy az előtte lebegő magyar minta Orbán Viktoré. És hát Vonában meg is van az a két fontos képesség, ami Orbánban is. Az egyik az alkalmazkodásé: ha az szükséges a sikerhez, Vona radikális politikussá vedlik át, és szélsőségesen politizál. Ha viszont a további sikerhez már mérsékeltség kell, Vona is mérsékelt politikus lesz. 

Vona Gábor, az emberarcú fideszes

2006 tavaszán a még Vona előtti régi Jobbik a MIÉP szövetségeseként, Harmadik Út néven 2,2%-kal csúnyán elvérzett a parlamenti választásokon. Bár a párt ekkoriban a Fidesznél radikálisabbnak tűnt, a népi értelmiségi antiszemita MIÉP-hez képest azért kevésbé volt szélsőséges. A Jobbik ugyanakkor pártként nem volt se érdekes, se ismert, se sikeres.

Vona 2006 novemberében került az addigi elnök, Kovács Dávid helyére, és néhány év alatt átkormányozta a pártot még a szélsőjobboldalnak is a szélére. Irányításával a párt néhány hónap múlva megtalálta azt a hívószót, a cigánybűnözést, és azt az eszközt, az egyenruhában masírozó, félkatonai, nyilas időket idéző Magyar Gárdát, amivel behekkelte magát nemcsak a magyar nyilvánosságba, hanem a világlapok címlapjára is. Bár az év elején még csak pár százalékra mérték a Jobbikot, a 2009-es európai parlamenti választáson 14,77%-kal harmadikok lettek, 2010-ben pedig 16,67%-kal bekerültek a magyar országgyűlésbe.

2014-re a Jobbik már Magyarország második legerősebb pártja lett, azonban a szélsőjobboldalról már nem lehetett tovább növekedni, hiába bíztak a cukiságkampányban. Vidéki fórumokon egyenesen a győzelem esélyéről beszéltek, amiben ha nem is hittek, a végül elért 20%-hoz képest sokkal jobb eredményt vártak. A választások éjszakáján Vona és csapata látványosan padlón volt, amiért ismét harmadikok lettek csak a baloldal mögött. Egy ideig még azt is lehetett hallani, erősen inog a pártvezetők széke. De valahogy mégis megfogták, és a 2015 elejére már nyíltan is meghirdetett néppárti fordulat minden gárdamellényes, masírozós és cigányozós múlt ellenére is működni látszott.

Mert Vona másik fontos képessége, hogy mindegyik szerepében el tudja magát adni választóinak. Hosszan lehet sorolni a párt holdudvarából azokat a figurákat, akikre leginkább csak a náci a megfelelő jelző – de hogy a Jobbik mérséklődése a rengeteg hitelességi probléma ellenére miért jöhet be mégis, arra bizonyos részben tényleg megint maga Vona a magyarázat. Kevésbé látványos, mint Orbán vagy Gyurcsány esetében, de a Jobbik meglévő és potenciális szavazói a pártot egyértelműen a vezetőjével azonosítják.

Vona természetéhez pedig az újonnan felvett technokrata imidzs sokkal jobban passzol. „Vona nemrég egy kifejezetten nem jobbikosokból álló közönség, vezérigazgatók előtt lépett fel. Egészen úgy beszélt, mint egy konzervatív, fideszes politikus. Sőt úgy, mint egy emberarcú fideszes” – emlékszik vissza Vonának a Schiffer Andrással és Szigetvári Viktorral közös szereplésére az esemény moderátora, Török Gábor politológus.

De nem csak az üzletembereknek jön be az új stílus. Török még azt is hozzáteszi, hogy

a Fideszen belül pedig vannak vezetői szinten olyanok, akik arról beszélnek, lehet még a Jobbikkal valami, imponál nekik is a néppártosodás. 

És bár mostanra szinte mindenki elfelejtette, de a közös élmények és érzelemvilág eleve adottak: Vona úgy tizenöt évvel ezelőtt még tényleg egy emberarcú fideszes volt. Az a Vona, aki először szélsőségessé tette Jobbikot, majd az általa radikalizált pártot most megpróbálja mérsékeltebbre fazonírozni, a jobb- és balkanyar előtt nem a fociultrák és a szkinhedek világából, hanem a jobbközépről indult. 

Egészen konkrétan két székkel Orbán Viktor mellől, ahogy mindjárt mutatjuk is. 

Ott lehetne, ahol mondjuk Kocsis Máté

Vona a 2000-es évek elején belépett a Fideszbe, majd a 2002-es választási vereség után tagja lett a Berlusconi-féle Forza Italia mintájára létrehozott polgári körök mozgalom legelitebb társaságának is. Ez volt a Szövetség a Nemzetért Polgári Kör, ami az Orbán-körüli jobboldali értelmiség tekintélyes alakjaiból állt. Talán nem vad feltételezés, hogy ha Vona 2003-ban máshogy dönt és nem szakít Orbánékkal, hasonló karriert futhatott volna be a Fideszben, mint mondjuk a MIÉP ifjúsági tagozata környékéről induló Kocsis Máté.

Vagyis erős ember lehetne a Fideszben, de csak sokadik az Orbán utáni sorban – amiben nem is az a lényeg, hogy be kellene állnia egy sorba, hanem hogy mindenképpen Orbán mögött kellene állnia. A Jobbik elnöke azonban láthatóan másra vágyott és vágyik. 

Az anekdoták szerint szimbolikus pillanata volt a fiatal Vona és a Fidesz egykori szakításának, amikor egy jobboldali értelmiségi találkozón a résztvevőknek hűséget kellett fogadniuk Orbán iránt. Erre állítólag mindenki hajlandó volt, Vona kivételével. Most, több mint tíz év elteltével és a Jobbik önállóan elért eredményei után egy hűségeskünek, a Fidesszel való együttműködésnek Vonáék részéről talán még kevesebb értelme látszik.

Ez várhatóan legalább 2022-ig így is marad, de még inkább addig, amíg Orbán Viktor vissza nem vonul. Amíg el nem kezdődik a Fideszen belüli utódlási harc, miután már nincs megkérdőjelezhetetlen vezetője a jobboldalnak. Bár ez egyelőre még elképesztően távol van, de most nagyon úgy tűnik,

Vona nem tudja megdönteni Orbán Viktor uralmát. Majd csak azután jöhet el az ő ideje, ha Orbán kiszállt.

A Jobbik elnöke mindössze 37 éves, nincs is miért sietnie. Orbán ennyi idősen ugyan már egy éve kormányfő volt, de második ciklusára 47 éves koráig kellett várnia. Gyurcsány Ferenc 43, Bajnai Gordon 41 évesen lett Magyarország miniszterelnöke. És jelenleg erre a szerepre nem csak Vona, de láthatóan pártja sincs messze-messze felkészülve. 

Egyelőre tehát a Jobbikban is csak 2018-ra gyúrnak, és bár ezt senki sem mondja ki: nyilvánvalóan továbbra is ellenzéki szerepre számítanak. A párt 2015 őszi megtorpanása ráadásul azt mutatja, már most egy elég súlyos dilemmába futottak bele. De előbb még az ígért kép:

Orbán Viktor és Vona Gábor a Szövetség a Nemzetért Polgári Kör alakuló ülésén.
Orbán Viktor és Vona Gábor a Szövetség a Nemzetért Polgári Kör alakuló ülésén.

Várunk titeket vissza, kedves fideszesek!

Pedig a Jobbikban elvileg tisztán látták, mit kellene csinálniuk: 2018-ra fel kell építeniük magukat a Fidesz váltópártjává, eljelentéktelenítve a baloldalt. A Jobbik egyik meghatározó stratégája ezt így fogalmazta meg egy háttérbeszélgetésen: „A Fidesz és a Jobbik közt ingázó szavazóknál még fontosabb a Fidesz-ellenes bizonytalanoknak az a nagyobb csoportja, akik mindig ahhoz csapódnak, aki a Fidesz fő ellenfelének tűnik. Velük tudott nyerni Kész Zoltán Veszprémben és Rig Lajos Tapolcán.

2018-ra a Jobbik célja ezért az, hogy egy Fidesz–Jobbik-párharcra szűkítse le a politikát és a választói dilemmát.

Vagyis aki kormányváltást akar, az szavazzon ránk." Tiszta sor, csak éppen a Jobbik az elmúlt hónapokban mégsem ezt csinálta, ennek az eredménye látszik meg a felméréseken.

„A Jobbiknak ellenzéki pártként kellene viselkednie, ehelyett kvázi támogatta a Fideszt a menekültválságban. Ezzel a két párt közt ingadozó szavazókra játszott, ami miatt viszont nem tudott rámenni a Fidesz-ellenes bizonytalanokra. Ahhoz, hogy a Jobbik váltópárt legyen, a Fidesz-ellenes blokkot kell összerántani. Ez a menekültválsággal egészen biztosan nem sikerült, nem ennek a szavazói csoportnak játszottak. Nem volt nyerő stratégiájuk, a kármérséklésre futotta csak leginkább” – foglalja össze Török Gábor a visszaesés okát. 

A Jobbik előtt álló dilemma tehát a következő:

  • Az egyik oldalon van az a több százezres tábor, amit a Fideszről lehetne leszakítani. Jobbikos becslések szerint jelenleg 3-500 ezer ember mozog a Fidesz és a Jobbik között, ami kb. 10%-nyi szavazót jelent, de egyes vezetők vágyálmaikban egymilliósra teszik ezt a csoportot.
  • A másikon oldalon pedig a kormányváltást akaró bizonytalanok találhatóak. Vagyis a korábban jórészt baloldali, de a baloldali pártokkal jelenleg elégedetlen szavazók. Utóbbi tábor pedig egyértelműen sokkal nagyobb, mint a Fideszről leszakíthatóké.

Ezen két szavazói csoport megszólítása közt kell a Jobbiknak egyensúlyoznia, kiélezett helyzetben választania. A menekültválságban pedig a párt vezetői úgy döntöttek, a tapolcai győzelemben kicsúcsosodó és a 2018-as választásra is követett tervet, a Fidesz-ellenes szavazói csoport meghódítását ideiglenesen felfüggesztik. De vajon miért?

„Mert nem akartunk konfrontálódni a kormánnyal, azért, hogy megmaradjon a két párt közt ingadozó szavazók számára az a híd, amin majd visszajöhetnek. Várunk titeket vissza! – ez volt az üzenet a fideszes szavazóknak. Konstruktivitást kellett mutatnunk, hosszú távon ugyanis ennek van szavazatszerző hatása” – magyarázza a párt egyik parlamenti képviselője, hogy miért nem támadták a kormány menekültpolitikáját.

Szerinte ugyanakkor nem is volt alternatívájuk, ellenzéki pártként eléggé korlátozottak voltak a lehetőségeik, a menekültválságban szükségszerűen a kormány tudott csak cselekvőnek mutatkozni. Ilyen körülmények között pedig természetes, hogy a korábban a Jobbikhoz átvándorolt szavazók egy része visszament a Fideszhez. 

„Nincs válsághangulat a Jobbikban” – folytatja jobbikos forrásunk. A pártban a közvélemény-kutatásokat is úgy értékelik, hogy keveset estek csak vissza, vagy inkább stagnálnak, ami viszont kétségtelenül látványos, és ezt azért elismerik, hogy ismét nagyon kinyílt az olló a Fidesz és az összes többi párt között. 

Azt, hogy a Jobbik visszaesése valóban nem olyan drámai, egy név nélkül nyilatkozó baloldali politikus is megerősítette: ő arról beszélt, vidéki országjárásán a kis falvakban az emberek továbbra sem a baloldaltól várják a változást, vagyis a Fidesz leváltását. Hanem a Jobbiktól. És semmi olyasmit nem tapasztalt, hogy ezek az emberek máris kiábrándultak volna Vonáékból.

Rövid távon rosszul, hosszú távon viszont talán jól jött a Jobbiknak az is, hogy a kormány propagandája a menekültválságban erőteljesen a baloldalt támadta. „Orbánnak tudatos stratégiája, hogy nem a Jobbikot nevezi meg fő ellenfélnek, hogy az ellenzéki szavazókat megossza és a baloldalt mesterségesen felhozza. De ami fontosabb, hogy

a Fidesz szavazói nincsenek arra kondicionálva, hogy a Jobbik legyen a fő ellenfél. Sőt, a másodlagos pártpreferenciájukban már most a Jobbik vezet, 

vagyis inkább szimpátiával tekintenek ránk” – magyarázza a Jobbik már korábban idézett stratégája, hogy a friss számok ellenére miért optimista. Talán már az eddigiekből is feltűnt, hogy viszonylag sokszor ismétlődött egy kifejezés: az, hogy „hosszú távon". Nem véletlenül.

Ha nem használja ki ellenünk, mi tesszük ellene

Mert ha a hosszú távú folyamatokat nézik, akkor bizony a Fideszben sem mindenki nyugodt, és Török Gábor is erről beszélt az Indexnek: „A Fideszben játszanak a kiegyensúlyozással, simogatják és ütik is a Jobbikot egyszerre. Ha ütik, azzal a Jobbik a baloldali szavazók számára lesz vonzó, ha simogatják, azzal a sajátjaiknak. A legnagyobb félelem attól van, hogy kontrollálhatatlan szavazóvándorlás indulhat be a két párt között, a Fidesztől a Jobbik felé″ – mondja a politológus.

Török szerint a menekültellenes kampány sikeressége a kormánypárt bázisát ugyan ismét magabiztossággal töltötte el, de vezetői szinten már vegyesebb a kép: „Bár a tagság megnyugodott és azt látja, Orbán Viktor visszanyerte a varázsát,

a realisták viszont úgy gondolják, hogy csak időlegesen tudták megállítani a Jobbik erősödését.

És egy kicsit most álljunk meg. A cikkben eddig a pontig azt az értelmezést fogadtuk el, amit a számok is alátámasztanak: vagyis, hogy a menekültválság nagy nyertese a Fidesz, fő vesztese a Jobbik. Azért, mert a Fidesz egyrészt egy kormányzó párt minden eszközével nemcsak helyzeti előnyben volt, de még ügyes stratégiát is választott a krízis kezelésére, a Jobbik viszont gyengét.

Mindez persze igaz, csak a kép így közel sem teljes. Akad ugyanis egy komplexebb értelmezése is az elmúlt pár hónapnak, és az aggódó fideszesek meg az optimista jobbikosok inkább ezzel értenek egyet. Eszerint Orbánnak pont a Jobbik erősödése miatt nem is maradt más választása, mint hogy úgy reagáljon, ahogy tette. 

A már idézett jobbikos képviselő büszkeséggel a hangjában beszélt arról, bár alulmaradtak, de ez a vereség mégsem olyan fájdalmas: „Ha a miniszterelnök olyan álláspontot vesz fel, mint Merkel vagy az Európai Unió, azt ki tudtuk volna használni, és most mi lennénk az egyértelmű nyertesei a krízisnek. Tényleg ügyesen plankolta föl sokszor a hangulatot, de látni kell, hogy Orbán is kényszerpályára szorult. 

Persze, Orbán kihasználta a Jobbik ellen a menekültválságot, de hát ezt is kellett tennie. Hiszen tudta, hogy különben mi hozzuk az ügyet!

Az összképet az is árnyalja, hogy a kormányfőnek a Jobbik megállításához egyenesen jobbikos eszközökhöz kellett nyúlnia – ami pedig már magyarázza, hogy a Jobbik vezetése miért döntött úgy, benyeli az ezzel járó közvetlen politikai veszteséget, és nem bírálja hangosan a kormányt: 

  • Egyrészt a menekültválság politikailag kifizetődőnek tűnő kezelése a jobbikos eszmék sikere. Hiszen az az idegenellenesség szításának, a kérlelhetetlen rendpártiságnak, a válság militarizálásának és a harcos EU-ellenességnek köszönhető.
  • Másrészt a radikális módszerek lenyúlásával a Fidesz mellett a Jobbik már rögtön kevésbé tűnik szélsőségesnek a közvélemény előtt. Ami meg ismét csak segíti Vonáékat abban, amit a néppárti fordulattal az elkövetkezendő években el akarnak érni.

A Jobbikban pedig 2015 őszén, a szerb és a horvát határkerítés felhúzása után már nem is attól tartanak igazán, milyen további hatása lesz annak, ha az Orbán-kormány sikeresen kezeli a menekültválságot. Hanem attól, mi lesz, ha a kormány megpróbálja a válságot mesterségesen fenntartani, sőt szítani.

Egészen meghökkentő módon 2015-re előállt egy olyan politikai helyzet, amiben egy jobbikos parlamenti képviselő szájából hangozhatott el a következő aggodalom: „A néppárti stratégiánk hosszú távú stratégia, a menekültválság pedig egy válsághelyzet, ami nem írhatja ezt felül. A Fideszt egy válsághelyzet stabilizálta, ez egyrészt jó hír, mert el fog múlni. Másrészt fennáll a veszélye, hogy a Fidesz mindent megtesz, hogy ezt időben kitolja.

Ha például bármilyen háborús helyzet, terrorcselekmény áll elő, az további muníciót ad a Fidesznek. Mert nem érdekeltek a dolgok normális menetében.

(Az elemzés második részében a Jobbik néppárti fordulatának nehézségeiről, a Jobbikot feszítő belső ellentétekről lesz szó. Itt olvasható.)

Kreuzenstein mesevára

Nézd meg Te is Laczko legújabb fotóit!

Varázslatos Szicília

Baboci2006 felhasználónk jóvoltából vadonatúj fotók segítségével visszatérhetsz a nyárba!