Nők, nők, nők: női politikusok beszélnek nőknek nőkről

A politikusok kerekasztal-beszélgetésén a körülbelül negyven-ötven fős közönség soraiban nyolc férfit számoltam össze, a szakmai és politikusi kerekasztalok tizenegy résztvevője közül pedig mindössze kettőt. Tehát megint az történt, ami szokásos, hogy egy fontos társadalmi, gazdasági kérdésben az érintettek beszélgettek egymás között, főként az érintettek előtt, aztán majd a zavaros jövő zenéje, hogy lesz-e – az amúgy reményt keltő politikai egyetértésnek - valami eredménye.

A beszélgetésen Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Bősz Anett (MLP), Dunai Mónika (Fidesz), Dúró Dóra (Jobbik), Szelényi Zsuzsa (Együtt), Szél Bernadett (LMP), és Tordai Bence (PM) vett részt. Az eredeti programban a PM részéről is egy nő, Szabó Tímea szerepelt, de végül ő csak a közönségnek fenntartott részen ült, a kezdés előtt közvetlenül adta át pártja szóvivőjének a helyet, akinek az a különleges tulajdonsága van, hogy férfi. Tordai (aki a gyerekével érkezett) később elmondta, amit sejtettem, hogy direkt cseréltek, mert azt akarták jelezni ezzel, hogy ne csak a nők beszéljenek az őket érintő kérdésekről.

Mint Szelényi Zsuzsa elmondta, nem az első eset, hogy országgyűlési képviselő társaival egy asztalhoz ült a nők helyzetét érintő kérdésben, de amikor ez megtörténik, az jellemzően nem a Parlamentben van. „Másfél éve vagyok országgyűlési képviselő, az alatt egy vitanap volt a nők kérdéseivel kapcsolatban” – emlékezett vissza. A fideszes Dunai Mónika ezt azzal egészítette ki, hogy a kulturális bizottságnak igenis van egy női méltóságért nevű albizottsága, ami „fontos kérdéseket feszeget, és férfiak is ülnek benne”.

A konferencia kiindulópontja az Együtt vitairata volt. Javaslatcsomagjuk célja az volt, hogy valahogy jobb legyen a kisgyerekes nőknek, és vállaltan nem a kisgyerekes családokról, hanem a nőkről beszélnek, mert szerintük (és amúgy a konferencia minden résztvevője szerint is) a nőknek a gyerekvállalás és a munka nehezen összeegyeztethető. A vitairatban:

• apa-hónapokat javasolnak, amik segítségével a férfiak több időt tölthetnek a gyerekeikkel az első három életévükben, a nőknek meg rövidebb lesz a munkából kiesős időszak.
• több bölcsődét építtetnének, megemelnék a gyest és abba beépítenének egyfajta bölcsődei utalványt.
• gyerekbarát munkahely minősítési rendszert dolgoznának ki, aminek az lenne a lényege, hogy a szülők minél rugalmasabban együtt lehessenek a gyerekeikkel és idős családtagjaikkal, a munkaadóknak pedig kedvezmények alapjául szolgálna.

A beszélgetésen mind a hét politikus egyetértett a három pontban megfogalmazott javaslatok alapvetéseiben, csak a részleteket tekintve voltak eltérések, például Dúró Dóra szerint sok férfi nem tudna mit kezdeni a gyerekével, ha otthon maradna vele hónapokra, Szél Bernadett szerint pedig igen. De az apróságokon kívül egyetértés uralkodott, a fideszes Dunai Mónika egyenesen úgy fogalmazott, hogy „vannak olyan viták, amikor a célokban sem értenek egyet a résztvevők, de ez nem olyan vita. Ez olyan, amikor a fő célokban, ami a családok megerősödése, a nőknek a családban, a társadalomban, a közéletben és munkahelyekben történő megerősítése, illetve szemléletváltás a társadalomban és a munkahelyeken.”

A beszélgetés során a résztvevők meglehetősen általánosan érintették azt a rendkívül tág témát, amit az esemény a címében takar. Mégpedig,

• hogy a magyar társadalomban teljesen megszokott az a vélekedés, hogy a háztartási munka és a gyereknevelés nem tekinthető munkának,
• hogy a nők magukra vannak hagyva, holott a kisgyereknevelés és a munkaerőpiacra való visszakerülés nemcsak az ő problémájuk,
• hogy a nőkben is kell tudatosítani, hogy az apának is helye van a gyerek mellett,
• meg hogy vajon a nők gazdasági függésben vannak-e a kereső férfiaktól vagy csak azt gondolják, mert sulykolják nekik.

A beszélgetés a legvégén, a zárásként megjelölt időpontban kezdett igazán izgalmas lenni, a kormánypárti Dunai Mónika sorra vette a családtámogatási anyagi ösztönzőket (a családi adókedvezményt, az szja-csökkentését, a bölcsőde-óvoda építési programot, a gyed-extrát, az óvodai étkezési térítési díjak ingyenességét), amiket pártja nyomat, erre reagálva az ellenzéki politikusok pedig azt emelték ki, hogy ehhez képest szemléletváltás, komplexebb megközelítés kell, mert a pénz az nem nyújt perspektívát a munkaerőpiaci visszailleszkedésben például.

A közönség soraiban ülők között feltehetően többen voltak az ellenzékkel szimpatizálók között, ezt abból gondolom, hogy többször hangosan nevettek a kormánypárti politikus szavain, például amikor azt mondta, hogy szerinte az apukák szeretnek fürdetni esténként. Azon is nevettek, hogy az apahónapok bevezetése széles körű társadalmi egyeztetés nélkül merészség lenne, pedig ezzel pártszínektől függetlenül a többiek is egyetértettek.

Sőt, pártszínektől függetlenül hangzottak el örökérvényű mondatok a témában, Szél Bernadett szerint például "az ország jövője múlik azon, hogyan biztosítjuk azt, ami a férfiak többségének meg rendelkezésre áll", Dúró Dóra szerint pedig "annyira alapvetőnek kellene lennie a kiegyensúlyozott férfi-női szerepeknek a gyereknevelés során, hogy arról már beszélni sem kellene".

Mégis beszéltek a politikusok, a kérdés pedig nyitott, hogy lesz-e az egyetértésnek bármiféle kézzel fogható eredménye.