Orbán
13 °C
23 °C

Meg kell tanulni lenyelni

2015.11.25. 13:48
Szexuális tartalmú üzeneteket küldött a diáklányoknak egy Veszprém megyei középiskola tanára a Facebookon. Amikor az igazgató ezzel szembesítette, önként felmondott, de néhány nap múlva a Klik tankerületi igazgatójának közbenjárására visszakerült az intézménybe. Az igazgató nem akar az ügyről beszélni, a tankerületi vezető nem emlékszik rá, a szülők pedig beletörődtek a helyzetbe.

Viharos körülmények között kellett távoznia egy testnevelő tanárnak tavaly ősszel az egyik Veszprém megyei település szakközépiskolájából, miután olyan Facebook-üzenetek kerültek az iskolaigazgató asztalára, amelyek arra utaltak, hogy a tanár szexuálisan molesztálja a rábízott diáklányokat.

Igaz, amikor ezek a csetelések kinyomtatva az iskolaigazgató asztalára kerültek, az intézmény falain belül már régóta pletykáltak a tanár viselt dolgairól.

Az Index birtokába került Facebook-üzenetek egyikében a tanár azt írta az aznap hiányzó egyik lánynak, hogy „nem látta ma az ikreket”. A lány először nem értette, mire gondol a tanára, majd amikor rájött, azt válaszolta: „Nem is azért vannak, hogy te lássad :)”

Hova fordulhat, akit molesztálnak?

November 25. a Nemzetközi Nap a Nők Elleni Erőszak Ellen. Mint korábbi cikkünkben egy szakértőt idézve írtuk, az erőszak itt nem csupán bántalmazást jelent; ahhoz, hogy valaki szenvedjen, már az is elég, ha akarata ellenére közelítenek hozzá, meglesik, de ide tartozik az érzelmi zsarolás és a szexuális töltetű megjegyzések is. Ha ön vagy a környezetében más erőszak, molesztálás vagy zaklatás áldozata, forduljon segítségért a Kék Vonal Alapítványhoz, ingyenes, éjjel-nappal hívható lelkisegély-vonaluk telefonszáma 116-111, vagy keresse a Keret koalíciót.

Egy másik csetelés során pedig egy beteg diáklánynak írta azt, hogy „meg kell tanulnia lenyelni”, ami ugyan utalhat az orvosságra is („tea...egy csipetnyi só”), de a csetelések stílusa alapján úgy tűnik, a tanár nagyon is szándékosan fogalmazott kétértelműen. 

Úgy tudjuk, hogy miután az igazgató a tanár tudomására hozta, hogy nemcsak a lányok elmondásából, de a birtokába került Facebook-üzenetekből is tudja, mit művel, két választást adott neki: vagy feljelenti őt a rendőrségen, vagy önként távozik az iskolából. A tanár ez utóbbit választotta. 

De információnk szerint csak néhány napig volt távol, miután az intézményt fenntartó Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) megyei tankerületi igazgatója a szakközépiskola igazgatójának az értésére adta, hogy a munkáltatói jogokat ő gyakorolja, márpedig a tanár marad. Ebben forrásaink szerint szerepet játszhatott az is, hogy a tankerületi igazgató és a tanár egy utcában lakik, és jól ismerik egymást. Miután a testnevelő tanár visszament az iskolába, a szülők sem forszírozták tovább a dolgot, feljelentést például senki sem tett, az iskola igazgatója sem. 

Az iskolában tanuló egyik lány elmondása szerint miután a tanár visszatért az intézménybe, az első testnevelésórán rákérdeztek a diákok, hogy miért ment el. Bár azt nem tagadta, hogy miért került bajba, a vádak elől kitért. A diákoknak ugyanakkor azt mondta, hogy felelősségre vonásakor az iskola vezetősége súlyos jogi hibákat követett el (ez vonatkozhat arra, hogy az igazgatónak nem állt jogában kirúgnia őt).

Megkerestük az érintett szakközépiskola igazgatóját, aki az ügyről nem kívánt nyilatkozni, mondván, nem is teheti, hiszen csak a Klik megyei tankerületi vezetője, Szauer István nyilatkozhat.

Szauer István az Indexnek azt mondta: semmilyen belső vizsgálat vagy fegyelmi eljárás nem indult, tehát szerinte nincs miről beszélni, nincs ügy. Azt is mondta, hogy nem igaz, hogy az iskola igazgatója kirúgta volna a tanárt, ehhez ugyanis nem is lenne joga, mivel nem ő gyakorolta a munkáltatói jogot – igaz, ezt senki nem is állította.

Szauer mindenesetre nem emlékezett a testnevelő tanár ügyére, igaz, nem is cáfolta. Arra a felvetésünkre, hogy esetleg talán amiatt lehetett ez az ügy emlékezetes a számára, mert az érintett tanár egy utcában lakik vele és közeli ismerőse, a tankerületi vezető azt válaszolta: „A pedagógusok 30 százaléka jó ismerőse.” Végül pedig azzal zárta a beszélgetést, hogy az ominózus szakközépiskolának  július elseje óta már nem a Klik a fenntartója, hanem a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz tartozó szakképzési centrum, így ebben igazából már nem is ő az illetékes.

Kerestük a testnevelő tanárt is, de nem reagált.

Feljelentést tesz a DK

Az eltussolt szexuális zaklatás ügyében a Demokratikus Koalíció feljelentést tesz — tudatta egy cikkünk után kiadott közleményben Oláh Lajos DK-s képviselő. Eszerint: „A DK szerint felháborító, hogy egy kormányzati szerv segédkezett egy diákjait szexuálisan zaklató tanárnak az állásában maradni.”