Azonosították a hűtőkocsiban megfulladt menekülteket

2015.11.26. 17:44

A burgerlandi rendőrség ma bejelentette, hogy 71-ből 70 embert azonosítottak a hűtőkocsiban megfulladt emberek közül, írta a Vs.hu.

29-en jöttek Irakból

21-en Afganisztánból

15-en Szíriából

5-en Iránból

A menekültek között együtt utazott két afgán család is: egy házaspár három gyerekkel és azok unokatestvérével, valamint egy háromfős család. 

A holttestek többségét már hazaszállították, öt embert még a bécsi Orvostudományi Egyetemen vizsgálnak, tizenöt embert pedig Ausztriában temettek el, írta a lap. 

Az orvosszakértői szakvélemény szerint a menekültek mind az út magyarországi szakaszán fulladtak meg. A furgon hűtőrésze légmentesen zárt, indulás után fél órára elegendő oxigén volt a szűk térben, ahova bezsúfolták az embereket. 

Az elkövetőkről még gyűjtik a háttérinformációkat, november 4-től a magyar hatóságok átvették Ausztriától a vizsgálatot. Eddig hat embert vettek őrizetbe. A tragédiáról született korábbi cikkeinket itt olvashatja.