fulladás
Korábban sosem járt a tengernél, régi vágya volt, hogy végre eljuthasson.
Addig küzdött a gyerekkel, amíg újra levegőt kapott.
Két társa kimenekült, ők hívták a mentőket.
A hatóságok órákig keresték.
Mindketten elmerültek a vízben.
Egy másik férfit elsodort a víz, továbbra is keresik.
Egy 41 éves német állampolgár halt meg.
Az ohiói társaság egyik tagja sem tudott megbirkózni az erős sodrással.
Szaunázás után ugrott a tó hideg vizébe.
A rendőrség arra kéri az embereket, csak a kijelölt helyeken menjenek vízbe.
Mindössze 21 éves volt.
Cibakházán tilos a vízben tartózkodni, a nagy meleg miatt azonban többen is bementek.
Gondatlan veszélyeztetés miatt nyújtották be a vádiratot.
A búvárok találtak rá a holttestére.
Csak előtte még lejátszottak egy-két vízilabdameccset.
Beöltözött, de végül nem tartott velük.
Az asszony búvárkodás közben fulladt meg.
A termék zsinórjai nem felelnek meg a törvényben előírt szabványnak.
Egy francia diáklány és egy brit arisztokrata fiú esete is borzolta a kedélyeket.
Az uszodában megpróbálták eltussolni a történteket, nem lehet tudni, mennyi időt töltött a víz alatt a gyermek.
2025. szeptember 13., 10:10
Egy hónapig tartott, mire megtalálták a holttestét.
2025. augusztus 24., 15:42
Iskolai kiránduláson vettek részt.
Az idegenkezűséget már korábban kizárták.
A színész 54 éves volt.
Két órán át próbálták újraéleszteni.
A héten másodszor történt Somogy vármegyében fulladásos haláleset.
Szakmai gyakorlatot teljesített a fiatal.
102 éves koráig is börtönben maradhat a gyilkossággal vádolt férfi.
A kiérkező mentősök már nem tudták megmenteni az életét.
A tragédia körülményei nem tisztázottak.
A csípés fulladást okozhat.
A két férfi többször is összetűzésbe keveredett amikor közösen italoztak.
A két nőnek még január 7-én veszett nyoma.
Az ügyészség fogházbüntetést indítványozott a férfi ellen.
A sportoló a közösségi oldalán mutatta meg a mentést.
2024. szeptember 26., 17:49
A fesztiválon a gyermekeik jóléte érdekében vettek rituális fürdőt.
2024. szeptember 9., 10:05
A nyíregyházi gyerek vacsorázás közben fulladt meg.
2024. szeptember 5., 10:21
Új részletek derültek ki a tragédiáról.
2024. augusztus 30., 15:15
Egy német állampolgárságú férfi váratlanul elmerült.
2024. augusztus 26., 14:19
A testét azóta is keresik a vízirendőrök.
2024. augusztus 23., 06:36
Eddig tíz holttestet találtak meg.
2024. augusztus 20., 18:14
A halál pontos okát a boncolást követően tudják majd megállapítani.
Órákig kutattak utána a vízben, de nem tudták megmenteni.
A szülei azt sem tudák, merre kószál.
2024.06.21. 19:54 Módosítva: 2024-06-22 16:26:22
A legtöbb tragédia megelőzhető lenne.
A helyi hatóságok vizsgálják az ügyet.
Az eset után két nappal meghalt. A nevelőanya ellen vádat emeltek.
A férfi öt társával szállt vízre.
A jövőbeli Apple Watch modellek egy teljesen új funkcióval bővülhetnek.
A nővére is vele utazott, aki elmondta, melyek voltak Sebastián Pinera utolsó szavai.
A törőhullámok és az áramlatok miatt veszélyes ott a víz.
Összesen hetven ember indult el a tengeren Anglia felé.
2023. december 27., 14:34
Két ember életét is megmentették a mentősök.
2023. december 17., 08:35
Magas hullámok csaptak le a hajóra.
A színész 54 éves volt.
2023. szeptember 23., 18:23
A viharos időjárás ellenére mentek be a vízbe Rosignanónál.
2023. szeptember 3., 06:16
A kisfiú evés közben fulladhatott meg, a nevelőanyja szeme láttára Nyíregyházán.
2023. augusztus 30., 06:53
Majd felhívta a rendőröket, hogy segítsenek a bajba jutott gyermeken.
Egy nyolcvanéves nő is meghalt a tóban hétvégén.
Vízibiciklizni voltak.