![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=xbrthjqpwp/fastid=iqxkuwfcditpsobpxffawmnxommq/nc=0)
Itt születtek az Eb-selejtező hősei
Negyvenkilenc játékos lépett pályára vagy ült a kispadon a magyar válogatott 2014-15-ös Eb-selejtezőin. Megnéztük, hogy hol születtek azok, akik kivívták a magyar labdarúgás rendszerváltás utáni legnagyobb sikerét.
A térképen jócskán vannak fehér foltok: Zala, Somogy, Bács-Kiskun, Csongrád és Heves egyetlen játékost sem adott a válogatottba. Jellemző, hogy ezekben a megyékben a futball nem tartozik a meghatározó sportágak közé, jelenleg például egyiknek sincs NB I.-es csapata. Igaz, mint látni fogjuk, ez nem jelent semmit.
A lakosságszámhoz viszonyítva ugyanis Vas, Nógrád és Tolna megye adja a legtöbb játékost. Vasban a Haladás, Tolnában a Paks játszik az NB I.-ben, Nógrádban viszont harmadosztályú a legjobb csapat, és Salgótarján már akkor sem számított fellegvárnak, amikor ezek a játékosok születtek.
![valogatott terkep](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1060/10606/106067/10606759_c3f4ddc6d0205987647b18ec535a5e16_wm.jpg)
Abszolút számban is Vas megye vezet, öt játékost adott a válogatottnak, és nincs közte az Ungváron született, de Szombathelyen nevelkedett Koman Vladimir. Rajta kívül még négyen születtek a határokon túl, a legtávolabbról Leonardo került a magyar válogatottba.
Mint minden statisztika, ez is csalóka: Dzsudzsák például Debrecenben született, valójában a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírlugoson nevelkedett, Kleinheisler László születési helye Kazincbarcika, de a Pest megyei Csobánkán nőtt fel.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=xbrthjqpwp/fastid=iqxkuwfcditpsobpxffawmnxommq/nc=0)