Natália
-3 °C
7 °C

Állítólag igazi merényletet terveztek Orbán Viktor ellen

2015.12.14. 06:56 Módosítva: 2015-12-14 07:10:06

Komoly akcióra készült a Magyar Nemzeti Hadsereg november 22-én elfogott két aktivistája, akik Orbán Viktor ellen terveztek merényletet, írja a Népszabadság A lap információi szerint az állítólagos merénylet tervezett időpontjában a terrorelhárítók jó előre „kimenekítették" Orbán Viktort onnan, ahol az előzetes információk alapján lecsaptak volna rá a támadói. 

Ez már azelőtt megtörtént, hogy M. Péter (62) és R. Gyula (60) elindultak volna végrehajtani tervüket. Ezután csaptak le a párosra, távol attól a helytől, ahol a merényletet elkövették volna.  

A lap szerint a két férfi megkísérelhette az ellenállást. Arra is volt idejük, hogy a náluk lévő lőszerek egy részét szétszórják.

A két, hatvanas éveiben járó férfinél tartott házkutatáson olyan bizonyítékok kerültek elő, amelyek eltökéltségről, kétségbevonhatatlan szándékról árulkodtak. Az akció időpontjához közeledve megváltozott a két férfi viselkedése, elszántak, céltudatosak, zárkózottabbak és fegyelmezettebbek lettek.

A gyanú, hogy aznap a kormányfő elleni merénylet szándékával ültek autóba, akkor is fennáll, ha egyelőre még csak lőfegyverrel és lőszerrel való visszaéléssel gyanúsítják őket, mondta a lapnak egy belügyi forrás.  

November végén a Terrorelhárítási Központ két csoportot fogott el, amelyeknél fegyvereket találtak. Hajdu János, a TEK főigazgatója ezután azt mondta, szélsőségeseket fogtak el, és homályos utalásokat tett a párizsi terrormerényletekre. Az egyik négyfős csoportról azonban hamar kiderült, hogy csak második világháborús relikviákat gyűjtő felvidéki magyarokról van szó, akiknek az autójában régi páncéltörő gránátot, tojásgránátot és lőszereket találtak. Ők szabadlábon védekeznek.

másik akcióban elfogott két férfinél sorozatlövő fegyvert és egy házilag készített hangtompítót találtak, és előzetes letartóztatásba helyezték őket. Róluk Tasnádi László, a Belügyminisztérium rendészeti államtitkára később azt mondta: a két férfi a Magyar Nemzeti Hadsereg tagjainak vallja magát, és egy kormánytagot akart „kivégezni”