Rogán szerint a Telekom nyíltan nem tartotta be az alkotmányt
További Belföld cikkek
- Bombariadó miatt megszakadt egy buli Budapesten, több ezren maradhattak hoppon
- Deutsch Tamás: Mintegy 3,4 milliárd forintnyi kórházfejlesztés valósul meg Budapesten
- Több mint 300 millió forintot bukhat el egy magyar lottónyertes, ha nem jelentkezik
- Nigériai drogbandát kapcsoltak le a rendőrök Budapest VIII. kerületében
- Orbán Viktor bejelentéseket tesz, majd személyesen válaszol az újságíróknak
Hogyha a kormánynak véletlenül nem tetszik a Telekomnak a véleménye, akkor most mi fölmondhatnánk a szerződéseinket a Telekommal?
− tette fel a kérdést Lázár János az év utolsó Kormányinfóján, miután megkérdezték, mi a véleménye arról, hogy a Telekom szerződést bontott Ákossal az énekes nőkről alkotott véleménye miatt. Egy napot kellett várni a válaszra: Igen. A kormány nem csak hogy felbonthatja, hanem fel is bontja: a kormányszóvivő tegnap jelentette be, hogy felmondják a telekomos mobilnetes szerződéseket a minisztériumokban és háttérintézményeikben.
(A Telekom) nyíltan nem tartotta be az alaptörvényt
− ezt pedig már Rogán Antal mondta péntek reggel a TV2 Mokka című műsorában. A Miniszterelnöki Kabinetiroda minisztériumot vezető miniszter szerint az Alaptörvény világosan kimondja, hogy Magyarországon szólás-, és véleménynyilvánítási szabadság van. „És ha ezt valaki azzal korlátozza, hogy ad pénzt akkor, hogyha tetszik a vélemény, és nem ad pénzt, hogyha nem tetszik a vélemény, függetlenül attól, hogy ott egy érvényes, korábban megkötött polgárjogi szerződés van, akkor egy szimbolikus lépéssel nekünk is jeleznünk kell , hogy nem értünk egyet azzal, ha valaki nem tartja be a magyar Alkotmányt" − mondta.
A felvetésre, hogy ezzel a lépéssel, mintha pont ugyanazt csinálnák, mint amit számon kérnek most a Telekomon Rogán azzal válaszolt, hogy a kormány nem nézheti hátradőlve azt, hogy egy multi a hatalmával a és a pénzével visszaéljen, hogy azt gondolja, hogy bármit megtehet. Szerinte a lépés szimbolikus, hiszen a mobilinternet-előfizetések felmondásával nem okoznak kárt a cégnek, de jelzik, amit jelezni kell.
A miniszter szerint a magyar sajtó egy része médiahisztériát folytat, és különösen a Fidesz-kongresszus óta azt lesi, hogy mibe köthet bele. Majd kifejtette, hogy soha ennyit a nőkért még nem tett kormány, mint most a Fidesz-KDNP.
Tegnap este Rétvári Bence volt az ATV Egyenes Beszéd című műsorának vendége, ő szintén az Alkotmány megsértésére hivatkozott, amikor a kormány döntése mellett érvelt. „A Magyar Telekom olyan helyzetbe hozta magát, mintha ő mondhatná meg Magyarországon, hogy mi az ami szalonképes, és mi az, ami nem" − mondta. Hozzátette, hogy ha a média nem kapja fel Ákos mondatait, nem csinál belőle hisztériát, akkor a Telekom sem mondta volna fel a zenésszel kötött szerződését. A cég szerinte csak a hiszti miatt döntött így. Rétvári szerint Ákostól független a kormányzati lépés.
„Ákos mögött azért mégiscsak ott van több évtizedes teljesítmény, a bonanzás korszaktól a napjainkig, rengeteg lemez, rengeteg turné, százezernyi, vagy milliónyi rajongó. Nem mérhető ez a teljesítmény ahhoz, hogy most megpróbálnak bizonyos mondatokba valamit belemagyarázni, amivel valaki egyetért, valaki nem ért egyet" − mondta Rétvári.