Bezár a legnagyobb magyar spermabank
Beszünteti tevékenységét az ország legnagyobb spermabankja, miután az Országos Tisztiorvosi Hivatal (OTH) tavaly nyáron vizsgálatot indított, majd feljelentést tett illegális szervkereskedelem miatt - írja a pénteki Magyar Idők.
Az OTH tavaly márciusban értesült arról, hogy Dániából genetikailag hibás donorspermiumok kerültek Magyarországra, ekkor derült fény arra is, hogy a Krio Intézet már 2013-óta importálja a hímivarsejteket a skandináv országból.
A lapnak Takács Zsuzsanna, a Krio Intézet megbízott főigazgatója azt mondta, azért Dániából hoztak spermát, mert ott még a magyarnál is szigorúbb az adományozók vizsgálata, de erről a tevékenységről az éves adatszolgáltatás keretében rendszeresen tájékoztatták az OTH-t. A hivatal álláspontja szerint viszont tilos a hímivarsejtek importja, és a Krio pedig kijátszotta a hatóságot.
A cikk szerint a nyomozást megszüntették, de féléves eljárás alatt a Krio nem foglalkozhatott donorsperma-gyűjtéssel, és a meddőségi klinikák sem vehettek át külföldi hímivarsejtet (erről szól az Index fenti videója is). Emiatt csak korlátozottan tudtak mesterséges megtermékenyítést végezni, több meddő pár az ombudsmanhoz is fordult akadályoztatása miatt.
A Népszabadság a nyáron azt is megírta, hogy hazánkban egyenesen
A magyar férfiak hímivarsejtjei ugyanis olyan rossz minőségűek, hogy csak minden tizedik férfi alkalmas spermadonornak.