Emil, Csanád
15 °C
30 °C

Emberölés kísérlete miatt emeltek vádat a NAV munkatársait megkéselő férfi ellen

2016.02.17. 10:19

A Fővárosi Főügyészség különös kegyetlenséggel, hivatalos személy sérelmére, több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat azzal a 36 éves férfival szemben, aki egy éve késsel támadt a NAV két munkatársára.

A főügyészség közleménye szerint a vádlott 2009 óta nagyobb összegű adóhátralékot halmozott fel, ezért végrehajtási eljárás indult ellene. Emiatt a NAV két munkatársa tavaly február 23-án kiment a vádlott lakására, ahol a férfi szülei nyitottak ajtót. A férfi nem mutatott együttműködést, nem igazolta magát, viszont felkapta a NAV-osok aktatáskáját és kidobta az udvarra, majd magához vett két kést és megszúrta a végrehajtókat.

A két férfinak sikerült kimenekülnie a ház udvarára, a vádlott azonban üldözőbe vette őket, és a zárt kapunál ismét késsel támadt rájuk. Az egyik férfit több mint húsz alkalommal megszúrta, így az perceken belül, még a helyszínen életét vesztette.

A másik férfinak az udvaron lévő egyik kukával sikerült magától távol tartania a vádlottat, miközben telefonon kért segítséget, ahogy a vádlott anyja is, aki mentőt hívott. A férfit a lakásban fogta el a rendőrség. Az életben maradt NAV-ost a mentők életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba.

A Fővárosi Főügyészség a jelenleg ideiglenes kényszergyógykezelés alatt álló vádlottat szemben kényszergyógykezelés elrendelését indítványozza.