Pál
16 °C
32 °C

Gulyás rákérdez Kubatovnál a kopaszokra

2016.02.25. 11:17

Nincsen hivatalos értékelése a Fidesznél, sem frakció-, sem elnökségi szinten a Nemzeti Választási Irodában történteknek – mondta Gulyás Gergely az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. A Fidesz frakcióvezető-helyettese hosszasan kitért a válasz elől, hogy mit is gondol az NVI-nél tolongó kopaszokról, helyette a népszavazással kapcsolatos kezdeményezéseket érintő – Fidesz által megszavazott – jogi szabályozás hiányosságairól beszélt.

„Ön mit fog tenni annak érdekében, hogy megtudja, kik voltak azok a kopasz fiatalemberek az NVI épületében?” – kérdezte Kálmán Olga, mire az új alkotmány megszövegezésében részt vevő politikus nyomozati hatáskörének hiányára hivatkozott, és arra, hogy nem tudja, történt-e jogszabályba ütköző cselekmény a vasárnapi zárvatartásról szóló népszavazási kezdeményezés benyújtásában megakadályozott Nyakó Istvánnal szemben.

Gulyás végül ráállt, hogy megkérdezi a jelenleg külföldön lévő Kubatov Gábort, hogy lehet-e neki bármi köze a kopaszokhoz. Hogy az esetleges kapcsolat meglétének lehet-e bármilyen következménye, arra Gulyás elvi választ sem akart adni. Szerinte ugyanakkor a Kubatov által elnökölt Fradi közleménye világos: sem neki, sem a futball klub biztonsági embereinek nincsen közük az NVI-nél összegyűlt kopaszokhoz.

Gulyás abban sem lát semmi furcsát, hogy Rogán Antal személyesen beszélt azzal a Csabai Józseffel, aki a kormány betelepítési kvóta elleni népszavazási kezdeményezéséhez hasonló kérdést nyújtott be, de azt, a beszélgetés nyomán visszavonta, szabad utat engedve a kormány kezdeményezésének.