A fehér faj kiirtása a cél
További Belföld cikkek
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik résztvevője az Indexnek
- Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek látogatott el a Parlamentbe
- Emelkedik a hivatalból kirendelt igazságügyi szakértők óradíja
Ki kell mondanunk, hogy fehér, keresztény gyermekeket akarunk országainkba, és nem afrikaiakat, muszlimokat vagy cigányokat
− mondta beszéde csúcspontján az angol szélsőjobboldali Nick Griffin, a Brit Nemzeti Párt volt elnöke, EP-képviselő szombaton a Hazatérés temploma alatti színházteremben.
Szombat délután rendezték a III. Nemzeti Népesedési Konferenciát, amelynek alcíme az "Isten ajándéka a magyar gyermek", a szervezője pedig a Hozz Világra Még Egy Magyart Mozgalom volt. Griffin mellett felszólalt két jobbikos képviselő, egy olasz és egy skót, utóbbi magát egyszerűen csak életvédőként aposztrofáló politikus, valamint Heller Ágnes.
Na, jó, Heller nem a Hazatérés temploma alatti Katakombaszínházban, hanem az elé szervezett tiltakozó demonstráción beszélt. Egyébként ugyanarról, amiről a konferencia szólt.
Ez egész egyszerűen felháborító
Háromkor kezdődött a Budaházy Edda vezette mozgalom konferenciája az elfogyó, elöregedő Magyarországról és Európáról, a beáramló migránsok problematikájáról, illetve a folyamat megállításának lehetőségeiről. Ugyanúgy háromra demonstrációt szerveztek a templom elé a Szabadság téren a megszállási emlékmű felállítása óta tüntető Zoltai Andreáék, akik nem voltak többen harmincnál. Zoltai konkrétan a következő szavakkal konferálta fel Heller Ágnest:
Ez egész egyszerűen felháborító, el sem kell mondanom, miért jöttünk el
Gondolom azért később elmondták a felszólalók, én sajnos csak Heller Ágnest hallgattam meg, mert közben elkezdődött a konferencia, amire eredetileg indultam. A demonstráció felhívásában azt írták, „a nácik szerint minden gyerek magyar, csak a cigány nem, mert az nem kell!".
Heller reagálva a konferencia címére is azzal kezdte, hogy minden gyermek áldás, függetlenül attól, hogy magyar vagy nem. Majd azzal folytatta, hogy tényleg probléma, hogy kevés gyerek születik, de kérdés, el lehet-e intézni egy tízmilliós kölcsönnel, hogy szülessen több. Szerinte, ha nem érzik az emberek a lehetőségét, hogy jobb világban fognak élni a gyermekeik, akkor nem vállalnak gyermeket. Majd hozzátette, Magyarországon halnak meg a legtöbben rákban, mert rossz az egészségügy, a szülők pedig félnek gyermeket csinálni, mert félnek, gyermekük 40-50 évesen rákban fog meghalni.
Ezután mondott pár mondatot a migránsokat Európában elosztó kvótarendszerről: Magyarország támadja, kétezer embert sem tud befogadni, miközben majdnem háromezren vásároltak magyar állampolgárságot.
Magyarországra csak a gazdagok juthatnak be
− vonta le a végső következtetést.
Milyen békések a magyar antifasiszták
Ezt már James Dowson, skót "életvédő", a konferencia egyik felszólalója mondta a templom előtt, miközben nézte Zoltaiék demonstrációját. Azt mondta, Angliában már téglák repülnének a fejünk felé. Kérdezte, újságíró vagyok-e, mert ha igen, akkor figyeljek, mindjárt jön Nick Griffin, a sátán, fotózzuk le, biztos megy majd a mutogatás a képre, hogy úristen, itt volt a gonosz maga. Ekkor még nem tudhatta, hogy a fotóján a tumbleremen 6 lájk lesz összesen. Na, pont ennyire ugranak Magyarországon Nick Griffinre, akiről kicsit később lesz szó.
Dowson, bár nem igazán ismeri a Jobbikot, de abban biztos, hogy nem egy náci párt, és ha a szavazói, szimpatizánsai között van is olyan, akkor is mi van, az bárhol a világban előfordul. Magáról azt mondta, nem náci, nem szereti a rasszizmust, és a migránsokat sem hibáztatja, hanem sokkal inkább a nagyhatalmakat, amiért szétverik a valahogy működő rendszereket, társadalmakat a Közel-Keleten, elindítva ezzel a menekültek áradatát.
Nem is olyan rossz Orbán, csak kevés
A fehér faj fennmaradása felett érzett aggodalmukon túl, ami összekötötte az angol szélsőjobbos és a jobbikos politikusokat, az az volt, hogy Orbánék családtámogatási rendszerét alapvetően jónak találták, csak kevésnek.
Z. Kárpát Dániel hosszú beszédében elmondta, hogy nem rossz kezdet a kormány családi adókedvezmény-rendszere, illetve a csok, de az elképesztően kevés ("eddig ötvenen tudtak valóban élni vele"), a születési rátára pedig gyakorlatilag hiba határon belüli hatással lesz. Majd reagált Hellerék demonstrációjára, illetve az általa liberális konferenciáknak nevezett beszélgetésekre, hogy ő mindig arra kíváncsi, hogy azok milyen megoldást javasolnak a népességfogyás megállítására a menekültek betelepítésén túl, de választ sosem kapott. Nekik viszont egy egészen kidolgozott programjuk van rá.
Szerinte a csok típusú kedvezményeket ki kell terjeszteni a használt lakásokra, illetve meglévő lakások bővítésére, energetikai felújítására. Mert sokszor az is elég kezdőlökés lenne, hogy a szülői házat kibővítve kezdjék meg a fiatal párok a családalapítást, de a mostani rendszerből ők egyértelműen kiesnek. Emellett bérlakások tömegét emelnék, mert az átlagos családok nem tudnak újépítésű lakásban gondolkodni. A bérlakásokat piaci ár alatt adnák ki, majd ha bizonyított a család („nem veri szét a lakást, nem lopja szét a szomszédot"), akkor a bérleti díj törlesztőrészletté alakulna, majd tulajdonosokká válhatnának.
A jobbikos képviselő szerint divattá, követendő példává kell tenni a gyermekvállalást, majd hozzátette, valamilyen ismeretlen forrásból, hogy a magyar asszonyok kívánják a legtöbb gyermeket a világra hozni.
A 4 gyermekes Griffin szavait a 7 gyermekes Téglási fordította
Az kétségtelen, hogy a konferencia résztvevői − körülbelül százan lehettek −, összehoztak egy kisvárosnyi gyereket. Egyébként is állandó jelzője volt minden megszólítottnak, hogy hány gyerekes. Ahogy a Blikk csinálja az életkorral, hogy a cikkekben minden szereplő neve mögé zárójelbe odaírja a korát, úgy fűzték hozzá mindenki nevéhez, hogy hány gyermekes. „Köszönjük a 4 gyermekes Nick Griffinnek a felszólalását, és a 9 gyermekes Téglási tolmácsolását". A konferencián egyébként egy rekordközeli embert is köszöntöttek: a 16 gyermekes Király Ignácot.
De emellett volt néhány kisbaba is a konferencián, akiket meg úgy hordoztak körbe, mintha folyamatosan mutatni kellene a subjectet, de egészen konkrétan el is hangzott a kis Nimród ölbekapásánál:
Tessék, erről van itt nagyban szó, ilyen szép kis gyermekek megszületésére lenne szükség
Budaházy Edda, a konferencia házigazdája megosztotta velünk, hogy a konferencia meghívóján szereplő, matyóba öltöztetett kisbaba helyett majdnem egy machetével hadonászó fekete afrikait tettek, de inkább nem akartak ijesztgetni, remény legyen a félelem helyett.
Ehhez képest levetítettek egy olyan filmet, ami után csoda, hogy nem vágták fel az emberek az ereiket: a fehér fajnak vége, a sötét bőrűek ellepik a fehérek lakta területeket, a céljuk az összes fehér levadászása stb.. A leghangosabb felhördülés szegény Whoopi Goldberg mondatánál volt, amikor a színésznő valami showműsorban arról beszél, hogy a fehérek nemsokára kisebbségben lesznek, de egy jó tanácsot is kaptunk: „Amikor azt mondják, rasszista vagy, csak válaszold azt: csak azért mondod, mert fehér vagyok!"
A fehér faj kiirtása a cél
Felszólalt Torockai László, Ásotthalom jobbikos is polgármestere, aki elmondta, hogy mi a helyzet a déli határon. De ennél persze többről beszélt, kifejtette, hogy ez az újfajta honfoglalás a fehér faj kiirtásáról szól. A balkáni menekültútvonalat pedig a koszovói menekültek mutatták meg az egész világnak, hogy ez egy működő útvonal, hiszen az Orbán-kormány egy évig az ég világon semmit nem tett az ellen, hogy ne legyen ilyen szinten átjárható a déli határ, ez alatt az idő alatt pedig ki is alakult a rendszere, embercsempészestül.
Hozzátette, az egész betelepítéshez hosszú évekig tudatosan készítették elő a szellemi táptalajt. És ha ez az egész Spanyolországon keresztül zajlott volna, fel sem tűnt volna, de hál'Istennek itt a magyar nemzet, aki megkongatta a vészharangot, és felrázta Európát, hogy ez így nem mehet.
A szélsőjobbos sztárvendég
Nick Griffin nem először jár Magyarországon, az elmúlt években többször szólalt fel jobbikos rendezvényeket, mi is írtunk már róla, például, hogy a kémügybe keveredett Kovács Bélával közösen vezettek egy Európai Nemzeti Mozgalmak Szövetsége nevű pártszövetséget, aminél erős a gyanú, hogy masszív pénzlenyúlások történtek.
Az angol politikus, aki menekültek hajóit süllyesztené el, és nem kevés gyűlöletet szított a Nagy-Britanniába érkező idegenek (köztük lengyelek, magyarok) ellen, később már arról beszélt, hogy a magyarokkal, lengyelekkel nincs is gond, rendes fehér, keresztény emberek, sőt, akár ide is költözne a nyugat-európai, angliai szélsőséges dzsihadisták elől.
Erről egyébként most is beszélt, szerinte fel kell készülnie a régiónak, hogy a keresztény fehér emberek mentsvára lehet Közép-Európa. De arról is beszélt, hogy egész Európában negyven éve romlik a születési arány, miközben menekültek milliói érkeznek, akik kulturálisan egyáltalán nem illeszkednek be a társadalomba, viszont sokkal több gyermeket csinálnak.
Az afrikaiak anyasági segélyen vannak, az angolok a temetőben
− foglalta össze az otthoni helyzetet. De szerinte ez egész Európát veszélyezteti. Viszont Kelet-Európának, Közép-Európának van talán a legnagyobb esélye a túlélésre.
Orbán rendszerére azt mondta, jó kezdeményezés a családtámogatási rendszer, de nem elég. És a probléma, hogy a rendszer a középosztályt támogatja, egyértelműen azért, hogy kizárja a cigányokat, csakhogy ezzel kizárja szegény magyarokat is. A határok lezárása jó, de a túléléshez önmagában nem elég, Griffin szerint a következőkre van még szükség:
- Ha a kormány kevés, akkor a népnek kell megvédenie az országot
- Szét kell rombolni a kapitalizmus rendszerét, mert az tartja fenn a bevándorlást
- Át kell alakítani az abortusz-szabályozást
- Sok gyermeket kell nemzeni
- A kormányzatnak nem szabad megrémülnie attól, hogy rasszizmussal vádolják
- Visszatérés a földhöz: a magyar családoknak családi gazdaságokat kell létrehozniuk, már csak azért is, mert a városban húszévesen lesz egy gyermek bármire is használható, termelő, dolgozó ember, míg a gazdaságokban már sokkal hamarabb.
- Griffin azt sem tartja kizártnak, hogy egy megerősödött családi gazdasági rendszerben a mégis bekerülő menekültek dolgozhatnának
Ha Európa túl akarja élni a válságot, a fiatalok nagy tömegének vissza kell térnie a nemzethez, a hithez és a földhöz, a gazdálkodáshoz
− zárta beszédét Griffin.