![Párizs minket is várt: az Index helyszíni stábja is rácsatlakozott az olimpiára](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5747/57478/574785/57478563_4251271_8faf1cbc1b9d98fe8cf5c41d22bcb69e_wm.jpg)
Családjától külön, egy másik vagonba kapott helyjegyet egy négy éves kisfiú a pécsi Intercity-n, áll az RTL Klub riportjában.
Mint a három gyerekes édesanya elmondta, a helyjegyeket egy helyre kérték mégse úgy kapták, ezért a 4 éves kisfiú végül ölben utazott. A pénztárnál azt mondták nekik, hogy válasszanak az utasok közül valakit, aki elcseréli velük a jegyet.
Egy másik megkérdezett utaspár is hiába váltotta meg egyszerre a helyjegyet, és kérte egymás mellé, csak máshova kapták. A jelenlegi jegyértékesítési rendszer a MÁV szerint véletlenszerűen adja ki a jegyeket. Az új, 3,5 milliárd forintért telepített rendszer sem képes még arra, hogy oda adja ki az utasnak a jegyét, ahova kéri. Mint a cég szóvivője közölte, még a tapasztalatokat gyűjtik, és dolgoznak az ügyön.