Magdolna, Léna
10 °C
28 °C

Kiss áldozata megkönnyebbült, miután kipakolt

2016.05.09. 20:15

Megkönnyebbült és a botrány kipattanása óta végre először nyugodtan tudott aludni Kiss László áldozata, miután az RTL Klubon kipakolt az ellene elkövetett csoportos nemi erőszakról. Bocsánatot azonban továbbra sem kért senki Takáts Zsuzsannától: se azok, akik megerőszakolták, se azok, akik utána valótlanságokat állítottak róla a sajtóban, és azt sugallták, hogy ő tehetett mindenről.

Erről a nő ügyvédje beszélt az RTL híradójának. Az ügyvéd azt mondta, Takáts Zsuzsanna már nem akar nyilatkozni az ügyről, viszont azt reméli, hogy Kissék további áldozatai megszólalnak majd.

A nő szombaton nyilatkozott a nemi erőszakról az RTL-nek, hosszú vívódás után. Azt mondta, a hazugságok és az ostobaságok késztették arra, hogy megszólaljon. Elmondta, hogy a későbbi úszókapitány és két társa befogták a száját, lefogták és egymás után megerőszakolták. Miután később feljelentést tett az ügyben, apját megfenyegették és meg is verték.

Hétfőn az ügyben nyomozó egyik rendőr is megszólalt a nemi erőszakkal kapcsolatban. Ő azt mondta: ha Kiss László valóban azt szeretné bizonyítani, hogy koncepciós perben ítélték el, akkor "nem lesz könnyű dolga".

A volt úszókapitány korábban azt állította, hogy 1962-ben koncepciós szempontok alapján ítélték el őt és két társát a nemi erőszak ügyében. 

Kiss László úszókapitányról április 5-én hozta nyilvánosságra az 1962-es bírósági ítéletet a Fullánk.com. Ebben az állt, hogy két társával, csoportosan elkövetett nemi erőszak miatt 3 év 2 hónap börtönbüntetésre ítélték, ő volt a másodrendű vádlott. A nagyfai börtönből elnöki kegyelemmel szabadult 20 hónap után. 

A Kiss Lászlóval és a volt úszó szövetségi kapitány nemierőszak-ügyével foglalkozó cikkeinket itt olvashatja.

Szabadulása után a Spartacusnál lett edző, 1988-ban a 14 éves Egerszegi Krisztinával olimpiát nyert, az 1992-es barcelonai és 1996-os atlantai olimpián még négyszer nyert tanítványa. Kovács Ágnes 2000-ben lett olimpiai bajnok. Kisst utána nevezték ki kapitánynak, és egészen áprilisig töltötte be ezt a posztot. Igaz, január elején egyszer már lemondott, mert méltatlannak érezte Hosszú Katinka viselkedését vele szemben. Beszélni akart ugyanis az olimpiai favorit versenyzővel, aki azonban nem állt szóba vele.

A Ferencváros egykori úszóját 1961-ben vették őrizetbe egy olasz–magyar válogatott verseny előtt. A korabeli sajtó foglalkozott az ügyével, sőt, ahogy kiderítettük, a nemzetközi is átvette elítélése tényét.

Az ügy irataiból az is kiderül, hogy nem Takáts Zsuzsanna volt Kissék egyetlen áldozata, másnap is megerőszakoltak valakit, ez utóbbi miatt azonban bizonyítottság hiányában nem ítélték el őket. 

Kiss László nevét viseli a százhalombattai uszoda, díszpolgár is, a város alpolgármesteri tisztségéről viszont lemondott. Több állami kitüntetést kapott. Úszókapitányként havi egymilliót keresett.

Hétfői értesülések szerint azonban Takáts Zsuzsanna megszólalása után már a Fidesz is kezd kihátrálni Kiss mögül, és visszavonhatják díszpolgári címét is.