A jobbikosok 93 százaléka Vonát akarja pártelnöknek
![MG 6047](http://kep.index.hu/1/0/1186/11867/118674/11867482_9c8fd51d4234cbf26a958c6519d2ef4b_wm.jpg)
Vasárnap tisztújító kongresszust tart Budapesten a Jobbik. Itt fog eldőlni, hogy a következő két évben ki lesz a párt elnöke, és kik lesznek az alelnökök. A Jobbik közleménye szerint Vona Gábornak nem lesz ellenfele az elnöki posztért, a tagság 93 százaléka jelölte az újrázásra.
A hat alelnöki posztért viszont már érdekesebb meccs lesz, mert 12 ember szerezte meg a szükséges jelölésszámot. Bármelyik alapszervezet jelölhetett, és a legutóbbi tisztújító kongresszushoz képest most aktívabbak voltak.
A párt tájékoztatása szerint az alelnökök a következő körből fognak kikerülni: Volner János, Toroczkai László, Z. Kárpát Dániel, Sneider Tamás, Hegedűs Lórántné, Novák Előd, Fülöp Erik, Janiczak Dávid, Kepli Lajos, Murányi Levente, Gyüre Csaba, Bana Tibor.
A kongresszus valószínűleg nem lesz feszültségmentes, mert az eddig az elnökségben ülő Novák Előddel kapcsolatban Vona nyilvánvalóvá tette, hogy nem kíván a továbbiakban együtt dolgozni vele az elnökségben. Novák ezt zokon vette, és bár a párt alapszabálya lehetővé teszi, hogy a pártelnök maga döntse el, kiket akar az elnökségbe, mégis újra indul a posztért.
A Jobbik belharcáról több cikkben részletesen beszámoltunk, ha érdekli, hogy miről szól a mostani konfliktus, és mi a tétje, akkor kattintson ide.