Lázár: L. Simon Lászlónak mennie kell!

További Belföld cikkek
-
Élve foglak megnyúzni, te k*csög! – felrúgták a Tisza-önkéntesek standját Kelenföldön
- Jámbor András: Elindult a rendszerváltó kampányunk, kinyitjuk a panaszládát
- Pető Attila az Erdő Péter elleni panaszról: Közöm sincsen ehhez a beadványhoz
- Szijjártó Péter: A Tisza Párt ne hamisítsa meg a magyar emberek véleményét!
- Megvan Orbán Viktor zebrája, Gáspár Győző megtalálta az igazit
A britek az illegális, ellenőrizetlen bevándorlás miatt döntöttek az EU-ból való kilépés mellett - legalábbis ez a kormány véleménye Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint, aki erről a szokásos csütörtöki Kormányinfón beszélt. Szerinte a Brexittel kapcsolatban két fontos dolog van. Az egyik az, hogy Magyarország fenntartsa az együttműködést Nagy Britanniával. Lázár szerint Magyarország arra törekszik, hogy Nagy-Britannia stratégiai szövetségesünk legyen. Mint mondta, több százezer magyar munkavállaló dolgozik Nagy-Britanniában, a kormány célja, hogy az ő érdekeiket védeni tudja. A kormány ezért mindent megtesz azért, hogy az angliai magyarok jogai ne csorbuljanak, ebben az ügyben pedig a "visegrádi országok" közösen lépnek fel. Legközelebb Lengyelországban lesz V4-csúcs.
Engem ne rasszistázzon senki, csak mert aggódom a jövőért
A Brexit egy gigantikus méretű középső ujj a liberális elit felé, akik csak prolizni és idiótázni tudnak, most meg legszívesebben elszakadnának a néptől: elitellenesség, populizmus és közöny - mintha csak itthon lennénk.
Soros Györgyöt ismét szóba hozta Lázár János. Szerinte a magyar származású milliárdos azt akarja, hogy a Magyarországnak járó uniós támogatásokat jelentősen csökkentse az EU, a magyarok pedig fizessenek adót és azt fordítsák a bevándorlókra is. Lázár szerint ez egy magyarellenes javaslat, a miniszter nem érti, hogy Sorost ki kérte fel arra, hogy ilyen javaslatot tegyen. (Mit mondott Soros? Azt, hogy évente legalább 30 milliárd eurót kellene elköltenie az EU-nak közös menekültpolitikára a magyar származású üzletember szerint, mert ennél is többet veszíthetünk, ha nem teszünk semmit. Bővebben erről itt olvashat.)
Soros: A brit kilépés mégsem végzetes
Menekültpolitikára viszont legalább 30 milliárd eurót kellene elkölteni évente, különben baj lesz.
A Ligetben lehet tiltakozni, de csak a kerítésen kívül
A Városligetben végrehajtandó beruházás elleni tiltakozás is téma volt a Kormányinfón. "A kormány ezt a kérdést lezárta" - mondta ezzel kapcsolatban Lázár János. Az elmúlt három évben minden érvet és ellenérvet meghallgatott a kormány, mérlegelték is azokat, ez alapján döntöttek. Lázár szerint mindenkinek, a tiltakozónak, a beruházónak és a kivitelezőnek is be kell tartania a szabályokat. Az építkezést le fogják keríteni, a kerítésen kívül pedig nyugodtan lehet demonstrálni. Lázár azt kéri a demonstrálóktól, hogy se a saját testi épségüket, se a munkások testi épségét ne veszélyeztesse a mászásokkal.
Miért vitték pszichiátriára a kéményre mászó ligetvédőt?
Rengeteg hamis hír terjed a Ligetvédők keddi tüntetéséről, Mécs Imre vérző kezéről. Tisztázzuk, mi történt.
Emelik a köztisztviselők bérét júliustól - közölte. Egyben perverz dolognak nevezte, hogy a köztisztviselők nem dolgoznak július 1-jén. Ezen kívül még beszélt arról, hogy lesznek új bicikliutak, 14 milliárd forinttal több jut majd egészségügyi béremelésre.
L. Simon Lászlót kirúgják, Németh Lászlóné nyugdíjas lesz
Ezután értékelte a minisztériumok munkáját. A műemlékvédelemmel elégedetlen Lázár János, ezért L. Simon Lászlónak mennie kell. Később újságírói kérdésre elmondta: Lázár barátjának tekinti, de az L. Simonhoz tartozó területtel elégedetlen, ezért válik meg tőle. A kirúgásról Lázár döntött, Orbán Viktor ezt tudomásul vette.
A takarékszövetkezeti integráció ki fogja állni az idők próbáját, ezzel elégedett Lázár. Németh Lászlóné azonban jelezte, hogy feláll, ezért ezen a területen személyi és szervezeti változások lesznek. Azaz Németh Lászlóné nem lesz többé államtitkár, nyugdíjba vonul. Lázár nem tudta megmondani, hogy Németh posztját ki fogja majd betölteni, Orbán Viktor fog erre javaslatot tenni, de egyelőre még nem tett. "Ahogy (Orbán Viktor) dönt, úgy lesz. Ez nem kívánságműsor" - mondta Lázár.
Lázár kérdésre elmondta: a Magyar Postánál csalás miatt folyik nyomozás három ügyben, de minden ügyben minden felelősséget vállal Lázár János és Németh Lászlóné is. Lázár azt mondta, hogy jelezte Pintérnek: ha van olyan feljelentés, amit még nem követett vizsgálat, akkor azt tegyék meg. "Véletlenül sem szeretném, ha három-négy hónap múlva megszűnnének ezek a vizsgálatok" - közölte Lázár, arra utalva, hogy azt szeretné, ha minden vizsgálatot lefolytatnának elejétől a végéig.
Lázár: Nem foglalkozunk történelemtudományi kérdésekkel
Lázár megkérdezték arról, hogy a helyén maradhat-e a Veritas igazgatója, Szakály Sándor amiatt, mert azt mondta, hogy a numerus clausus nem jogfosztó, hanem jogkorlátozó volt. Lázár azt mondta, hogy ez Szakály véleménye, ő maga pedig nem történész. De a lényeg, hogy Szakály a helyén maradhat. "Történettudományi kérdésekben a kormánynak nincs ítélkezési joga" - mondta a miniszter, aki szerint aki Szakállyal nem ért egyet, az a tudomány területén vívja meg a vitát a Veritas igazgatójával. "Bízzuk ezt a történészekre" - mondta, majd kissé kiakadt azon, hogy a Népszabadság újságírója továbbra is a numerus claususról kérdezte.
A kormány főtörténésze szerint a numerus clausus nem jogfosztó, hanem jogkorlátozó volt
Sokaknak pedig lehetőséget adott, mondta a zsidóellenes törvényről Szakály Sándor.
Jó szívvel nem tudnék a bentmaradásra szavazni az uniós tagság ügyében - mondta Lázár János, amikor újra szóba került a Brexit, hangsúlyozva, hogy ez nem a kormány, hanem az ő álláspontja. A kormány amúgy nem kíván hasonló kérdésben népszavazást tartani. Lázár közölte: nem Európából szeretne kilépni, mivel az EU nem alkalmas arra, hogy Európa értékeit képviseli. Beszélt arról is, hogy a korábbi népszavazáson a belépésre voksolt, de nagyot csalódott.
Szóba került a 444 által megírt sztori, miszerint tavaly decemberben 1 millió forintért helikopterezett Hongkongban a barátnőjével Habony Árpád, de egy olyan üzletember foglalta neki a jegyet, aki az egyik legnagyobb letelepedési kötvényes cég mögött állt hivatalosan. Ezzel kapcsolatosan Lázár azt mondta, hogy Habony Árpádnak semmilyen befolyása nem volt a kormányzati döntésekre a letelepedési kötvények ügyében.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Egy kisebb kivizsgálást sem úszhatunk meg 100 ezer forint alatt a magánegészségügyben
Az egynapos műtétek 300 ezer forinttól kezdődnek, de van, ahol milliós tétellel kell számolni.
március 22., 15:07
- Belföld
Autóba rohant egy mentő Újpesten
A mentősofőr a keresztbe áthaladó járművet csúnyán elkapta oldalról.
március 22., 17:21
- Belföld
Orbán Viktor: Szia Bátyus! Helyzet?
A legismertebb, labdarúgással foglalkozó Facebook-oldal üzemeltetőivel találkozott.
március 22., 19:42
- Mindeközben
Egymásba szeretett a Megasztár énekesnője és a Hogyan tudnék élni nélküled? színésze
28 perce
- Mindeközben
Előkerült egy férfi, aki jobban hasonlít a Harry Potter sztárjára, Rupert Grintre, mint maga Rupert Grint
2 órája
- Címlapon
Robbanás Moszkvában: lángokban Vlagyimir Putyin limuzinja
Az orosz titkosszolgálat főhadiszállásánál történt az incidens.
3 órája
- Címlapon
Figyelmeztetés érkezett Zelenszkijnek, veszélyesebb lehet a Putyin utáni világ Kijev számára, mint gondoljuk
14 órája
- Belföld
Kovács Csaba lett a MOME új rektora
A Prima Primissima díjas építész mandátuma a 2025–26-os akadémiai év végéig szól.
március 22., 15:18
- Belföld
Élve foglak megnyúzni, te k*csög! – felrúgták a Tisza-önkéntesek standját Kelenföldön
Magyar Péter videót osztott meg az esetről.
2 órája
- Belföld
Ukrajnáról és a Pride-ról beszélgetett Szijjártó Péter az osztrák külügyminiszterrel
Utóbbiról kiderült, hogy teljesen más álláspontot képviselnek.
március 22., 18:45
- Belföld
Érdemes a közelben tartani az esernyőt, több vármegyére is kiadták a figyelmeztetést
Napközben 14 és 21 fok közti idő valószínű.
március 23., 06:10
- Mindeközben
Emilión nevet a TikTok népe, aki hagyta, hogy a lánya megszépítse, minden az énekes arcára van írva
5 órája
- Címlapon
Bill Gates szerint ez a három szakma éli túl a mesterséges intelligenciát
Szerinte teljesen átalakulhat a gazdaság.
4 órája
- Belföld
Lecsapott a Nemzeti Védelmi Szolgálat, három körözött férfi került rendőrkézre
Videó is készült az elfogás pillanatairól.
március 22., 13:22
- Belföld
Bicskénél folytatódik a győri vonal felújítása, március 24-től változik a menetrend
Egy vágányon folyamatosan fenntartják a vonatközlekedést Herceghalom és Bicske között is.
március 22., 21:06
- Címlapon
Figyelmeztették a szlovákokat, hogy milyen tejet ne igyanak a száj- és körömfájás terjedése miatt
A jól megfőtt és megsült hús fogyasztása nem veszélyes.
1 órája
- Belföld
„Az Orbán által ígért putyini »nagytakarító« törvények még csak ez után jönnek” – Újabb tüntetést szervez Hadházy Ákos
Március 25-én várja az embereket az Erzsébet híd pesti hídfőjénél.
március 22., 07:11
- Mindeközben
Kiara Lord után egy másik versenyző is a Farm VIP feladását fontolgatja: „Lehet, hogy én is hazamegyek”
7 órája
- Belföld
Valós fájdalomnak élik meg a gyerekek a lelki problémákat
Robotterápia, M3-tréning, éber-hipnózis – úttörő fajdalomcsökkentést alkalmaznak a Bethesdában.
március 22., 09:42
- Belföld
Egy hét alatt már ezren foglaltak nem lakhelyük szerinti szakrendelőbe időpontot
A Belügyminisztérium államtitkára számolt be a hírről.
március 22., 08:44
- Belföld
A szülőket még inkább megviseli a gyerek cukorbetegsége, mint magukat a kicsiket
Az állandó aggodalom mentálisan kimeríti őket – derült ki egy felmérésből.
március 22., 12:24
- Mindeközben
Matt Damon nagy szakállal, Zendaya fehér ruhában látható az Odüsszeia forgatási fotóin
10 órája
- Belföld
Udvari bohócok, letolt nadrág, szafariban nevelkedő zebrák – üzenetet küldött Magyar Péter Orbán Viktornak
A Tisza Párt elnöke szerint a kormányfő egy csodafegyverre vár.
március 22., 10:56
- Belföld
Megmentettek egy iskolát a bezárástól, de folytatódnak a tankerületi átszervezések
Egyes intézményekben túl kevés, máshol túl sok a gyerek.
március 22., 08:18
- Mindeközben
Besurranó tolvaj lett egy kutyából, mire rájött a sintér, mit akar, bolondot csinált mindenkiből
12 órája
- Belföld
Kormánytisztviselő tenyerében robbant kézigránát Újdörögdön, mindkét kezét elveszítette
Az újdörögdi balesettel kapcsolatban nyilatkozott Somogyi Zoltán vezérőrnagy.
március 22., 10:22
- Belföld
Több százan tüntettek Sóskúton a tervezett akkugyár ellen
Kifütyülte a tömeg Gulyás Gergelyt.
március 22., 07:42
- Belföld
Kocsis Máté új szabályt hozna arra, hogy külföldről ne lehessen médiafelületet finanszírozni
A Fidesz frakcióvezetője szerint több felületen is finanszírozhattak „kormányellenes tevékenységet”.
március 22., 11:53
- Mindeközben
Sydney Sweeney csobbant egyet a medencében, és ezzel robbantotta is a lájkbombát
tegnap, 22:00
- Címlapon
Az ellenállás folytatódik, több mint kétmillióan tüntettek Isztambulban a bebörtönzött polgármesterért
Özgür Özel, a CHP elnöke bejelentette, hogy petíciót indítanak vezetőjük szabad bocsátásáért.
10 perce
- Belföld
Fejtörést okoz a szakembereknek a Magyar Rádió atombunkerének lebontása
Centiméterről centiméterre küzdenek meg a vasbeton monstrummal.
március 22., 12:10
- Belföld
Otthonában gyilkoltak meg egy ráckeresztúri nőt
A nyomozás jelenleg is folyamatban van.
március 22., 19:05
- Címlapon
Tucatjával gyújtják fel a Teslákat Amerikában
Nagyon rájár a rúd Elon Muskra, még kanadai állampolgárságát is elveszítheti.
1 órája
- Belföld
Jogosítványukat bukták az ittas rolleresek Zalaegerszegen
Az egyikük még a rendőrök elől is megpróbált elmenekülni.
március 22., 20:42
- Belföld
Halálos közlekedési baleset történt Vas vármegyében
Az egyik autó sofőrje a helyszínen meghalt, míg a másik vezetőt kórházba szállították.
március 22., 20:09