Kinevették a ruhabolti eladónőnek jelentkező transzneműt

2016.08.31. 14:32

Most először mondta ki az Egyenlő Bánásmód Hatóság, hogy egy transznemű pályázó elutasításával nemi identitás alapú hátrányos megkülönböztetést valósított meg egy munkáltató, közölte szerdán a Háttér Társaság nevű jogvédő szervezet, amely az ügyben a panaszost képviselte.

Az EBH elé került ügyben a panaszos egy nyugat-magyarországi kis faluban él, már 6 éve nőként, de még nem kezdett neki a  jogi ügyintézésnek, az irataiban még férfi név szerepel. Ruhaboltban szeretett volna munkát vállalni, egy közeli nagyvárosban. Mikor a bolt vezetője meglátta az iratait, közölte vele, hogy női munkatársat keresnek, és kinevette, amikor jelezte neki, hogy ő nő, írta a Háttér.

Az EBH a panaszosnak adott igazat abban, hogy diszkrimináció érte transznemű mivolta miatt, és a hatóság ráadásul azt is megállapította, hogy eleve nem kereshetett volna a bolt kizárólag, mindenképp csak női alkalmazottat, mert ez meg nemen alapuló hátrányos megkülönböztetés.

A Pride hetében ismertett kutatási jelentés szerint a transzenmű emberek munkaügyi helyzete még nehezebb, mint az LMBTQI-embereké általában.

Korábban kerültek már hasonló ügyek az EBH elé, de jogsértést még sosem állapítottak meg, mert a régi ügyek a panaszos elutasításával vagy egyezséggel zárultak. A nyugat-magyarországi boltnak most megtiltotta a hatóság, hogy a jövőben ugyanígy járjon el, és elrendelte a döntés nyilvános közzétételét.