A migránsok miatt ugorhat a cigányok segélye

DSC 8416
2016.09.13. 23:57
A migránsok a Facebookon jelölgetnek be jászberényi lányokat. A migránsok miatt ugorhat a romák segélye. A migránsoknak több pénzük van, mint tíz jászberényi bankszámláján. A migráns focisztár még a himnuszt sem hajlandó elénekelni. Kövér László házelnök jászberényi kvótafórumán vadonatúj érveket hallhattunk, miért fontos nemmel szavazni.

Egyértelműen szintet lépett kedd délután Jászberényben a kormány hónapok óta dübörgő kvótakampánya. Kövér László házelnök és Pócs János fideszes képviselő két és fél órás fórumán olyan érvek is előkerültek a migránsok ellen, amelyeket eddig maximum a városszéli kocsmákban hallhattunk.

Nem fordult elő eddig, hogy egy város polgármestere nyílt fórumon magyarázza a romáknak, hogy bizony nem lesz segély, ha jönnek a migránsok. Nem volt olyan sem, hogy egy parlamenti képviselő viccet mesél a migránsokról. És arra sem láttunk példát, hogy egy közjogi méltóság nyíltan kipécéz egy focistát csak azért, mert migráns.

Jászberényben az Országgyűlés elnöke két fideszes társával messze túllépett a kormány eddigi érvrendszerén, és új szempontokat világított meg, miért is fontos elmenni nemmel szavazni október 2-án. A kormánypárt 10 legújabb érve a migránsok ellen.

1. Migránsvicc mutatja meg az igazat

A jászberényi Déryné Rendezvényházban több száz – főként nyugdíjas – gyűlt össze, és tényleg nem túlzás kijelenteni, hogy egy tűt nem lehetett leejteni, minden székért közelharcot vívtak a résztvevők. A többség végig is ülte a két és fél órát, pedig klasszikusan szórakoztató, látványos elemekben nem bővelkedett a fórum.

Pócs János, a térség fideszes parlamenti képviselője viszont időnként oldotta a feszültséget, és a fórum üzenetét (nem kellenek a migránsok) egy viccbe ágyazva is előadta. Pócs vicce a következő:

három kéregető gyűjtöget Budapesten, majd este találkoznak, hogy megbeszéljék, ki mennyit koldult össze.

  • Én kétezer forintot. Kiírtam egy táblára, hogy éhes vagyok.
  • Én háromezer forintot. Kiírtam egy táblára, hogy három gyerekem van, és mind éhesek vagyunk. – Mire a harmadik büszkén:
  • Én tízezer forintot. Kiírtam, hogy haza akarok menni, de nincs miből.

Hahota, taps, az üzenet a jelek szerint átment.

2. A migránsok a Facebookon támadnak

Pócs János arra is figyelmeztette a jászberényieket: a helyzet annyira komoly, hogy a migránsok már az interneten is veszélyt jelentenek. Pócs elmesélte, hogy a lányát migránsok jelölik be a Facebookon, nyilván kapcsolatot akarnak vele, „felhívás a táncra”, és ha valaki visszajelöli őket, kész a baj.

A fórum után megkérdeztem Pócs Jánost, jól értettem-e a fentieket, mire odahívta a lányát, aki megmutatta az okostelefonján, hogy valóban olyan személyek jelölték be, akiket nem ismer, idegen hangzású a nevük, és a profiljuk alapján nem magyarok. A lány hallgatott az atyai jó tanácsra, és véletlenül sem jelölte vissza őket.

3. Háború van, leigázhatnak a migránsokkal

Kövér László elemében volt, maga is megfogalmazta egyszer, hogy „fel vagyok indulva”. (Szerdán Strasbourgban a görög házelnökkel vitázik migrációról, a jászberényi fórum egyfajta előjáték lehetett ehhez.) Kövér először csak közhelyesen történelminek nevezte a mostani szavazást, amely Magyarország és Európa jövőjét is meghatározza.

Majd amikor belelovalta magát, eljutott oda, hogy egyesek – a szövegkörnyezetből úgy következtetünk, a brüsszeliek –  Európa kulturális, vallási, etnikai arculatát akarják megváltoztatni, és el akarják törölni a magyar nemzeti kultúrát.  „Ez egy háború, amelyben nem használnak fegyvereket” – mondta Kövér László. Majd kifejtette, hogy jelen esetben a migránsok az eszközök ebben a háborúban, hiszen a történelmi példák szerint az ellenségnek először az identitását kell elvenni, hogy aztán szolgaságra kényszerítsék. 

4. A migránsok benépesítik a Kárpát-medencét

Kövér vitathatatlanul apokaliptikus képet vázolt, mi lesz, ha az emberek nem mennek el nemmel szavazni, és beengedjük a migránsokat. Szerinte a gyerekeink jövőjével játszunk, hiszen aggasztó az európai és a magyar demográfiai helyzet, így a migránsok lassan többségben lennének Magyarországon. 

A kormány népesedéspolitikája persze ezen szeretne változtatni, de ha nem sikerül , „lehet, késleltetjük az elmúlásunkat erről a Földről, de előbb-utóbb jönnek más népek, és be fogják népesíteni a Kárpát-medencét, egész Európát”.

5. A migránsok miatt ugrik a romák segélye

Szabó Tamás, Jászberény fideszes polgármestere keveset szólt, de erre a kevés időre is jutott pár nyomós indok, miért kell elmenni szavazni. Kövér Lászlóra ráerősítve megkérte a jászberényi szülőket és nagyszülőket, hogy vigyék el a 18 év feletti gyerekeket és unokákat szavazni. 

De a fórum egyik csúcspontja az volt, amikor Szabó a „roma polgártársainkhoz” szólt, a teremben is lehettek néhányan, hogy elmagyarázza, nekik is fontos tétje van a népszavazásnak. Szerinte a romáknak be kell látniuk, hogy minden segítség véges, és ha a migránsokat betelepítik, és segélyt kell nekik adni, innen vonjuk el az erőt. A polgármester lényegében kérte a romákat, győzzék meg egymást, hogy a migránsok eljövetele nekik kevesebb segélyt jelent.

6. A migránsoknak több pénze van, mint tíz jászberényi bankszámláján

Ennek a segélyes polgármesteri üzenetnek némileg ellentmondott Kövér László gondolatmenete arról, hogy a migránsok milyen gazdagok. Egy résztvevő rákérdezett arra, hogy miből tudnak nyaralni a migránsok. Mire Kövér elmagyarázta, hogy akik idejönnek Európába, nem az igazán elesettek, rászorulók, ugyanis „horribilis pénz idáig eljutni”.

Kövér érezte, hogy érdemes jászberényi kontextusba helyezni ezt az állítást. A házelnök azt mondta ezután, hogy szerint nincs a teremben „tíz embernek annyi pénze a bankszámláján, mint nekik”. Majd hozzátette, mindenki számolja ki, mennyibe kerül eljutni taxival a déli határtól Bécsig. A résztvevők fejben nyilván gyorsan kiszámolták, és halkan zúgolódtak.

7. A migránsok nem harcolnak, hanem telefont töltenek

Kövér erre a migránsok gazdagok vonalra ráerősített azzal is, hogy nem tartja helyénvalónak, hogy míg az európai hadseregek a háborús övezetekben próbálják legyőzni az ellenséget, addig ezek a migránsok elmenekülnek, és nem harcolnak. 

A házelnök szerint „a mi katonáink ott harcolnak, az életerős fiatalemberek meg idejönnek, és az első kérdésük, hol tudják feltölteni a telefonjukat, meg kivenni a bankszámlájukra utalt pénzeket". A közönség ezen is zúgolódott.

8. Migránsokat telepítene Jászberénybe a baloldal

A kvótafórumok egyik fontos eleme, hogy helyben is meg kell győzni mindenkit, hogy a baloldal migránspárti. Ehhez remek muníciót kapott a jászberényi Fidesz a helyi DK-s képviselőtől, aki korábban szocialista színekben volt a város polgármestere. Gedei József ugyanis beadott egy javaslatot vagy határozatot a képviselő-testületnek (nyilvánosan nem tették elérhetővé egyelőre) arról, hogy szerinte Jászberényben olyan súlyos a demográfiai helyzet, hogy szükség lenne bevándorlókra. Ráadásul teljesíteni kell az EU-s kötelezettségeinket.

Pócs János és Szabó Tamás ezen annyira kiakadt, hogy külön sajtótájékoztatót is tartott erről a fórum előtt. Pócsék szerint Gedei megmutatta, mi történne Jászberényben és Magyarországon, ha a baloldal lenne kormányon. Kövér a fórumon ráerősített erre, és azt mondta, hogy Gedei javaslata annyira mozgósít, hogy neki már csak egy kávét kell kérnie, és csendben ülnie.

9. A migránsokat egy görög szigetre kéne összegyűjteni

A fórum végén írásban lehetett kérdezni. Minden résztvevő ugyanis kapott a nemmel kell szavazni szórólap mellett egy tollat és egy papírlapot, amelyre kérdéseket írhattak. Ezek persze – már amit a polgármester felolvasott – főként állítások lettek, például „harcoljunk együtt, Kövér úr”, illetve hogy a migránsokat egy görög szigetre kellene telepíteni.

Kövérnek ez utóbbi javaslat meg is tetszett. Szerinte a görögöknek meg kellene védeniük a tengeri határukat, a migránsok hajóját akár kilőni, és visszafordítani őket. Egy görög szigeten pedig lehetne egy úgynevezett hotspot, ahonnan nem mozdulhatnak, ott vizsgálnák meg a menedékkérelmüket, és onnan engednék be őket az EU-ba, vagy küldenék haza.

10. Migránsok a focicsapatba sem kellenek 

Kövér László a fórum végére annyira belendült, hogy már kérdezni sem kellett, újabb és újabb érvek jutottak eszébe. A fórum legvégén például beszélt arról, hogy azért nem kellenek a migránsok, mert lehetetlen őket integrálni. Még a pozitív példák is „ordas hazugságok”. Kövér konkrét példát is előhozott.

Szerinte elég végignézni a (világbajnok) német fociválogatotton, amelyet ő inkább „Internationalelf -nek nevezne. Ebben játszik ugyebár Mesut Özil, aki bár Németországban született, de a felmenői törökök voltak. Vagyis migráns. Kövér megjegyezte, hogy a meccsek elején Özil  tüntetőleg összeharapja az ajkát, hogy ne kelljen énekelni a német himnuszt”, bár ő német állampolgár, de töröknek vallja magát. 

Szerinte Özil példája is bizonyítja, hogy csak látszólagos az integráció, a migránsok megőrzik a kultúrájukat. És bár a Németországban beilleszkedő törökökkel most nincs akkora gond, mint a terroristákkal, de ne adj' isten, hogy konfliktus legyen”. Szerinte felmérések is igazolják, hogy ezeknek a migránsoknak a vallási törvények előbbre valók, mint a német törvények.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Egészségügyi vállalkozást indított Vesztergom Dóra, az állami lombikprogram korábbi igazgatója

Egészségügyi vállalkozást indított Vesztergom Dóra, az állami lombikprogram korábbi igazgatója

A szakember a múlt hónapban távozott az állami intézmény éléről.

március 20., 11:21

  • Belföld
Vitézy Dávid a budapesti sétálóutca-hálózat bővítésére tett javaslatot

Vitézy Dávid a budapesti sétálóutca-hálózat bővítésére tett javaslatot

Úgy látja, lassan egy évtizede nem történt előrelépés a gyalogosövezetek bővítése terén.

március 20., 12:48

  • Belföld
Navracsics Tibor közölte, hogy 105 szolgálati lakáshoz jut a balatoni térség

Navracsics Tibor közölte, hogy 105 szolgálati lakáshoz jut a balatoni térség

Mint mondta, nő az igény a közszolgáltatásokat ellátó szakemberek iránt.

március 20., 13:24

  • Belföld
Gyurcsány Ferenc keményen nekiment Magyar Péternek 2006 felemlegetése miatt

Gyurcsány Ferenc keményen nekiment Magyar Péternek 2006 felemlegetése miatt

A politikus hazugsággal vádolja a Tisza Párt elnökét.

március 20., 11:15

  • Belföld
Tüntetés Sóskúton: nem kérnek az akkugyárból, hét település fogott össze

Tüntetés Sóskúton: nem kérnek az akkugyárból, hét település fogott össze

Két kormánytagot is megkeresett a helyi polgármester, hogy megoldás találjanak.

március 20., 13:34

  • Belföld
„Kussolj, te náci kutya” – durván elszabadultak az indulatok a magyar parlamentben

„Kussolj, te náci kutya” – durván elszabadultak az indulatok a magyar parlamentben

Elképesztő jelenetek az Országgyűlés ülésén.

március 20., 11:18

  • Belföld
Borzongató kora reggel, gyors melegedés: akár 20 fokos különbséget is mérhetünk egy napon belül

Borzongató kora reggel, gyors melegedés: akár 20 fokos különbséget is mérhetünk egy napon belül

A levegőminőség várhatóan kedvezően alakul.

március 20., 05:47

  • Belföld
Lányoknál Luca, fiúknál Dominik a nyerő név, a Nagyok pedig előzik a Kovácsokat

Lányoknál Luca, fiúknál Dominik a nyerő név, a Nagyok pedig előzik a Kovácsokat

Választék van bőven, hiszen az utónévkeresőben jelenleg 4676 név közül lehet választani.

március 20., 15:04

  • Belföld
A Medián felmérése szerint Magyar Péter a legnépszerűbb politikus az országban

A Medián felmérése szerint Magyar Péter a legnépszerűbb politikus az országban

Orbán Viktor a negyedik helyre került, Karácsony Gergely és Hadházy Ákos is megelőzte.

március 20., 11:06

  • Címlapon
Kocsmák, tüntetés, poloska, Pride, járványok, nyugdíjemelés, MNB-pénzek – ilyen volt a Kormányinfó

Kocsmák, tüntetés, poloska, Pride, járványok, nyugdíjemelés, MNB-pénzek – ilyen volt a Kormányinfó

Gulyás Gergely az újdörögdi kézigránátos balesetről is beszélt.

18 perce

  • Belföld
Meglepő dolgok teszik boldoggá a magyarokat

Meglepő dolgok teszik boldoggá a magyarokat

Fontos a társaság és az étel is.

március 20., 14:50

  • Belföld
Új csalási módszer terjed a parkolóautomatáknál

Új csalási módszer terjed a parkolóautomatáknál

Ezúttal bankkártyaadatokra vadásznak.

március 20., 08:03

  • Belföld
Halálos vonatbaleset történt Tiszaeszláron, az ablakon át másztak ki az utasok

Halálos vonatbaleset történt Tiszaeszláron, az ablakon át másztak ki az utasok

Egy pick-up a tilos jelzés ellenére áthajtott a síneken.

március 20., 09:14

  • Belföld
Újra itt a tavasz, zúgnak a fűnyírók, sikoltanak a flexek, egymásnak feszülnek a szomszédok

Újra itt a tavasz, zúgnak a fűnyírók, sikoltanak a flexek, egymásnak feszülnek a szomszédok

Ha a szép szó nem elég, mikor érdemes a helyi önkormányzathoz, és mikor egyenesen bírósághoz fordulni?

március 20., 08:52

  • Belföld
Szekér Gergő több embert is tudna mondani, akik ott feküdtek az ágyában, most meg ott ülnek a politikusok között

Szekér Gergő több embert is tudna mondani, akik ott feküdtek az ágyában, most meg ott ülnek a politikusok között

Az énekes 2024-ben teljesen spontán döntötte el, hogy coming outol.

március 20., 09:04

  • Belföld
A tavaszi napfordulót követő hétvégét sem kell otthon töltenünk

A tavaszi napfordulót követő hétvégét sem kell otthon töltenünk

Kertészkedéstől a bolhapiacig sok program kínálkozik.

március 20., 06:18

  • Belföld
Momentumos frakcióvezető: A józan ész ma a Pride oldalán áll

Momentumos frakcióvezető: A józan ész ma a Pride oldalán áll

Szerinte a józanul gondolkodó magyarok újra egymásra találtak.

március 20., 07:12

  • Címlapon
Karácsony Gergely szerint szégyen, amit Vitézy Dávid és Magyar Péter csinált

Karácsony Gergely szerint szégyen, amit Vitézy Dávid és Magyar Péter csinált

A főpolgármester szerint szégyen és gyalázat, ami történik.

3 órája

  • Címlapon
Vitézy Dávid: A főpolgármester ismét vádaskodni, acsarkodni és hazudozni kezdett

Vitézy Dávid: A főpolgármester ismét vádaskodni, acsarkodni és hazudozni kezdett

A Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője szerint Karácsony Gergely tényleg a világ leggyávább főpolgármestere.

33 perce

  • Belföld
A Republikon Intézet felmérése szerint a Tisza párt szavazókat megosztja egy fontos kérdés

A Republikon Intézet felmérése szerint a Tisza párt szavazókat megosztja egy fontos kérdés

A párt szimpatizánsainak 56 százaléka ért egyet Magyar Péterrel a témában.

március 20., 07:41

  • Belföld
Török Gábor: Minél ellenállóbb lesz a Tisza, a Fidesz annál messzebbre fog menni

Török Gábor: Minél ellenállóbb lesz a Tisza, a Fidesz annál messzebbre fog menni

Szerinte hosszú távon ez a fajta határátlépés már árthat a kormánynak.

március 20., 06:07

  • Belföld
Tizenkilenc év börtönt kap az a hajléktalan, aki felgyújtotta két társát Rákosrendezőn

Tizenkilenc év börtönt kap az a hajléktalan, aki felgyújtotta két társát Rákosrendezőn

Féltékeny volt az áldozatokra, akik párkapcsolatban éltek.

8 perce

  • Belföld
Taxival menekült haza Ausztriából a prostitúcióra kényszerített fiatal lány

Taxival menekült haza Ausztriából a prostitúcióra kényszerített fiatal lány

Gyermekotthonból hurcolták el.

március 20., 11:49

  • Belföld
Emberi fejet vitt egy kutya egy miskolci család kertjébe

Emberi fejet vitt egy kutya egy miskolci család kertjébe

A családot sokkolta a felfedezés.

március 20., 13:10

  • Belföld
Megkínozta egy diáktársát a Weiss Manfréd Technikum négy tanulója

Megkínozta egy diáktársát a Weiss Manfréd Technikum négy tanulója

Szerelemféltés miatt a waterboarding technikát alkalmazták a 15 éves fiún.

március 20., 06:06

  • Belföld
Országos razziát hirdetett a fogyasztóvédelmi hatóság a kínai éttermekben

Országos razziát hirdetett a fogyasztóvédelmi hatóság a kínai éttermekben

Közölték azt is, mi lett a sorsa a bezáratott büféknek.

március 20., 09:53

  • Belföld
Zárt tárgyaláson felelhet az egykori iskolaőr, aki megerőszakolt egy gyereket

Zárt tárgyaláson felelhet az egykori iskolaőr, aki megerőszakolt egy gyereket

Egy gyermekotthonban is bántalmazott egy kiskorút.

március 20., 14:14

  • Belföld
Nem vitte haza a beteget egy betegszállító cég, mert nem fért be a kerekesszéke

Nem vitte haza a beteget egy betegszállító cég, mert nem fért be a kerekesszéke

A diszpécser megindokolta a helyzetet: nem vagyunk költöztetőcég.

március 20., 06:05

  • Belföld
A Magyar Posta saját halottjának tekinti a Ráckevén elgázolt kézbesítőjét

A Magyar Posta saját halottjának tekinti a Ráckevén elgázolt kézbesítőjét

Az orvosok minden igyekezete ellenére sem sikerült megmenteni az életét.

március 20., 13:58