A Jobbik kelet-európai időszámítást akar

Kezdődik az évi rendes óranyafogási szezon, jön a téli időszámítás. A Jobbik határozati javaslatot nyújtott be a parlamentnek hétfőn, az órák átállításának eltörlését kérve – írta az MTI.

A Jobbik szerint Magyarországnak végleg a kelet-európai idősávban kellene maradnia – amit a javaslat persze nyári időszámításnak hív. Ha úgy hívná, hogy román időzóna, akkor kevés támogatottsága volna.

Kepli Lajos, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője a költséghatékony termeléssel és a lakosság mentális egészségének javulásával indokolta indítványát, amely szerint a jövőben a nyári időszámítás lenne a kötelező. 

Kepli szerint Magyarországon lényegesen kedvezőtlenebbek az óraátállítás hatásai, mint a nyugatabbra fekvő tagállamokban, ezzel szemben a nyári időszámítás végleges alkalmazásának számos előnye lenne. Ezek közé sorolta a természetes fényt, amelynek kedvező hatása van az általános egészségügyi állapotra, egyebek mellett csökkenti a depressziót.

• Ez azt jelenti, hogy novembertől szokatlanul sötétben kezdődne az iskola, és a reggel munkába járók is sötétben érnének be munkahelyükre. (Igaz, a parlamenti ülések ritkán kezdődnek reggel nyolckor.)
• Nem tér ki arra, mi a teendő azzal, hogy félévente változna az időkülönbség a szomszédos országokhoz, és az EU egészéhez képest. Fél évig az Oroszországon kívüli Kelet-Európával, fél évig a kontinens nyugati felével lennénk azonos időzónában.

Nem a nyári időszámítástól van meleg

Természetesen a nyári időszámítás népszerűbb, mint a téli, hiszen nyáron használjuk, amikor meleg van, egyébként is később sötétedik, élvezhetjük a napot. A politikusok is vonzódnak ehhez, mintha a hőmérséklet és az időzóna között szoros összefüggés lenne.

Pedig télen sötét lesz délután is, akár nyári lesz az időszámítás, akár téli: igaz, a legsötétebb időszakban négy óra helyett ötkor.

Az újítás valójában a nyári időszámítás – 1954 és 1957 között, majd 1980 óta használjuk az év tavaszi-nyári felében –, a sztenderdet a „téli” jelenti, amit közép-európai időnek (CET) hívnak. És amely földrajzilag jobban passzol: az ország teljes egészében a Földgömbnek abba a szeletébe esik, – igaz, annak valóban a keleti szélén van, – amelyen ez a valós idő, tehát az ország határai miatt nem kell jelentősen eltérnie tőle. Erdélynek például már ideálisabb a kelet-európai időzóna, bár egy Trianon nélküli alternatív valóságban nyilván Budapesthez igazítva mérnék az időt Brassóban is. 

Hol nincs értelme az órát átállítani?

Az Egyenlítőhöz közeledve egyre kisebb a nappalok hosszának különbsége télen és nyáron – ott nem is használják az órák átállítását. Északon viszont Európa és az Egyesült Államok abban a zónában van, amikor az átállítás  érdemben befolyásolja a reggeleket. Skandináviában, Kanadában – mármint a lakosság 90 százalékának otthont adó déli sávtól északra – már valóban kevésbé számít, így is úgy is rövidek a nappalok, a reggelek mindenképp sötétek, így az ő esetükben már inkább az az értelme az óraátállításnak, hogy nem mindig a kontinens nagy részével azonos időzónában maradnak. (A déli féltekén kevésbé jellemző az órák átállítása, mert kevésbé nyúlnak el a lakott területek a déli sark felé, mint északon az északi felé. Országos szinten csak Új-Zéland és Chile használja.)

Na, hol szakítottak az óraátállítással?

Az elnökként nyilvánvalóan lényegtelen Dmitrij Medvegyev két dolgot tett amíg vigyázott a távozó majd visszatérő Vlagyimir Putyin elnöki székére 2008 és 2012 között: hat évre hosszabbította meg az utána következő elnök mandátumát és szakított a téli időszámítással.

Az óraátállítás idején megszokottak voltak a cikkek a téli időszámítás okozta depresszióról, a bioritmusról, amit ideje lenne kiküszöbölni. 2011 után inkább a téli időszámítás hiánya miatti depresszióról írnak – hiszen emiatt későbbi órában kel fel az egyébként is rövid ideig fent lévő nap az ország nagy részét kitevő északi területeken a milliós nagyvárosokban, Moszkvától Szentpétervárig. Az elmúlt években inkább arról olvashatunk, hogy ha már nincs óraátállítás, jobb lett volna a téli időszámításban maradni.