Kósa: Gyurcsány a legbecsületesebb ellenzéki
További Belföld cikkek
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Havazás várható Magyarország egy részén
- Bejelentett egy szivárgást a gázműveknek, a kocsijára terhelték a költségeket
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
Az alaptörvény-módosítás ötpárti egyeztetésen elfogadott szövegét a parlament támogatta, több mint kétharmaddal. Ebben a Jobbik kifogásai is szerepeltek. Azonban a végszavazásnál az egyeztetett szöveg alapján is már csak a KDNP és a Fidesz támogatta az alaptörvény-módosítást, mondta a szavazás utáni tájékoztatóján Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője.
A kvóta elleni küzdelemben az ország így csak a Fideszre és a KDNP-re számíthat, tette hozzá.
MSZP és a Jobbik is hazudott, és rútul, aljasul becsapta az embereket szerinte. A Jobbik korábban azt ígérte, megszavaz egy ilyen alaptörvény-módosítást, az MSZP pedig azt ígérte, a kötelező kvóták ellen szavaz. Ehhez képest most mindkét párt leszavazta az alaptörvény-módosítást.
A magyar embereket és a 3,3 millió nemmel szavazót a két párt megtévesztette. Hozzájuk csatlakozott Gyurcsány Ferenc, ő annyival volt becsületesebb, hogy előre mondta, sem a népszavazást, sem az alkotmánymódosítást nem fogja támogatni.
Ebben az ügyben Gyurcsány volt a legbecsületesebb, becsületesebb, mint Vona Gábor és Molnár Gyula
– mondta Kósa. Gyurcsány Ferenc erre gyorsan reagált a Facebookon: "Na már csak ezt hiányzott... :)", írta.
Az emberek véleménye kizárólag a KDNP-nek és a Fidesznek fontos, a küzdelemben csak rájuk számíthatnak, tette hozzá a frakcióvezető. „Felháborító, hogy mindenféle limlom feltételeket iderángat a Jobbik, ez azt mutatja, hogy a Jobbiknak csak a saját pitiáner pártpolitikai érdekei a fontosak. Így egy háztartást sem lehet vezetni, nemhogy egy országot” – fogalmazott a politikus a letelepedési kötvények eltörlésére vonatkozó Jobbik-feltételre utalva.
Az sültmarhaság, hogy terroristák jönnének a letelepedési kötvényekkel
– mondta. Szerinte aki ezt mondja, az nem ért a politikához, vagy hazudik. Azt mondta, a kérvényezőket átvilágítják, ennél alaposabb átvizsgálás Magyarországon ma nincs.
Ennél sokkal veszélyesebb az utcán járni. Sőt, nagyobb veszélye van a cápatámadásnak, mint hogy terroristák jönnek a letelepedési kötvénnyel.
Kósa azt mondta, a Jobbik most egy olyan stigmát szerzett, amit soha nem fog tudni lemosni magáról. Mint Gyurcsány a kettős állampolgárságról szóló népszavazás kampányában. Visszaidézte, hogy a Jobbik korábban azt mondta, hazaáruló, aki nem szavaz meg egy ilyen alkotmánymódosítást. Hozzátette: a Jobbiktól függetlenül fognak dönteni a kötvényekről.
Az Index pontosító kérdésére, hogy hazaárulók-e a képviselők, azt mondta: „Olyan képviselőknek tartom őket, akikre nem lehet számítani a haza védelmében.”
Most Fidesz-elnökségi ülés jön, ezen döntenek a továbbiakról. Értékelik a helyzetet, és gondolkodnak a stratégiáról, hogyan folytassák a kvótaellenes küzdelmet, mondta újságírói kérdésre.
Azt Kósa Lajos nem tudta megmondani, hogy benyújtják-e újra az alkotmánymódosítást. Erről megkérdeztük Orbán Viktort is, aki nem zárta ki ezt a forgatókönyvet.