Gyöngyi
9 °C
9 °C

Ezt reagálta Kósa Lajos arra a sajtóhírre, hogy ki lesz Áder utódja

2016.12.09. 14:37

Februárban kezdődnek parlamenti egyeztetések az államfőválasztásról - közölte Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője.

A politikust arról kérdezték, hogy a sajtóban megjelentek szerint Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere válthatja Áder Jánost a köztársasági elnöki poszton. Áder János ötéves államfői mandátuma 2017 májusáig tart.

Kósa Lajos légből kapottnak nevezte a sajtóhírt.

Arra viszont emlékeztetett, hogy elnököt választani a parlament tavaszi ülésszakában kell majd, amelynek bizottsági ülései február 15-én, plenáris ülései pedig február 20-án kezdődnek.

"Tehát február 15-től kezdődően nyílik meg az egyeztetés", és kezdeményezni is fogja, hogy tárgyaljanak majd a parlamenti képviselőcsoportok - közölte a frakcióvezető. Szerinte legkésőbb márciusban erről dönteni is kell, "hogy a szükséges előkészületeket kényelmesen lehessen megtenni, hogy ne szorítson minket az idő".

Az alaptörvény értelmében a köztársasági elnököt a korábbi államfő megbízatásának lejárta előtt legalább harminc, legfeljebb hatvan nappal kell megválasztania az Országgyűlésnek.

Októberben az Index is megkérdezte Balogot arról, elképzelhető-e, hogy ő lesz az államfő. Kérdésünkre, hogy beszélt-e erről a miniszterelnökkel, Balog azt válaszolta: "sok mindenről szoktunk beszélgetni vele." Majd hozzátette: "mikor ennek eljön az ideje, az arra illetékesek beszélnek majd a nyilvánosság előtt arról, kit tartanak alkalmasnak köztársasági elnöknek."