Bence
10 °C
25 °C

Ilyen lenne az aleppói öldöklés – Budapesten

budapest
2016.12.19. 09:06

A Másik Magyarország a kétezervalahányas években Aszódi Barnabás vezetése alatt állt. Bár az ország kifelé stabilnak, gazdaságilag nyitottnak és virágzónak volt mondható, a legkeményebb diktatúra uralkodott. A hasonló rezsimek ellen előbb Szlovákiában, majd Horvátországban és Szerbiában is forradalom tört ki, amit a nyugati közvélemény egy idő után „dunai tavasznak” nevezett el. A forradalom szele elérte Aszódi Magyarországát is.

Tömegtüntetések kezdődtek Budapesten. A Kossuth térre vonultak a demokratikus átalakulást követelő egyetemisták és polgárok, de hamar megjelentek velük együtt az utcán a bolsevik-hungaristák és a vallási fanatikusok is. A békés tüntetések hamar fegyveres összetűzésbe torkolltak. Aszódi rezsimje hihetetlen brutalitással próbálta meg elfojtani a felkelést. A rendőrök éles lőszerrel vadásztak a tüntetőkre az utcákon. Több mint száz embert lőttek le. A Hősök terén és az Andrássy úton patakokban folyt vér. A tüntetések az egész országra átterjedtek, ezért Aszódi a hadsereget is bevetette saját népe ellen. Tankokkal próbálta megállítani az ellenzéket, Szeged városában 220 tüntetőt öltek meg.

Isten Ostora

A hadsereg egy része átállt, mert magyar nem volt hajlandó magyarra lőni. A felkelők egyik csoportja megalakította a Szabad Magyar Hadsereget, amely gerillaháborút kezdett Aszódi diktatúrája ellen. A kezdetben csak kézifegyverekkel rendelkező hadsereg elsősorban az Egyesült Államok támogatásának köszönhetően egyre erősebb lett. Komoly sikereket ért el Aszódi katonái ellen, és több várost vont az ellenőrzése alá. A diktátor úgy látta, hogy fogyatkozó erejével csak Magyarország fejlettebb, nyugati területeit tudja megtartani, ezért a Dunántúlra húzódott vissza. A helyzet azonban ennél jóval összetettebb volt, mert Pécs városát és környékét például a felkelők ellenőrizték.

A felkelők soraiban közben egyre több olyan alakulat jött létre, amelyekkel nehéz volt szimpatizálnia a magyarországi fejleményeket megdöbbenve szemlélő nyugati közvéleménynek. Felerősödtek a nemzetiségi és vallási ellentétek az országban. Az egyik legerősebb fegyveres felkelőcsoport a Hungarista Inkvizítor Front (HIF) lett. Bár legfőbb céljuk nekik is Aszódi megdöntése volt, fanatikus harcosai statáriális törvénykezést, erkölcsrendőrséget és vallási alapon nyugvó államot akartak létrehozni. A HIF-et nyugaton terrorszervezetnek minősítették.

De ez semmi nem volt egy másik szervezethez képest. A meggyengült Magyarország keleti részén egyre nagyobb területeket szakított ki magának a Hungár Állam, másik nevén az Isten Ostora (ISOS). Ez a szervezet ugyanúgy keresztény inkvizíciós elveket vallott, mindemellett Atilla hun birodalmának helyreállítását tűzte ki célul. Ez a zavaros ideológia csak ürügy volt arra, hogy a lehető legtöbb embert a lehető legbarbárabb módon gyilkoljanak meg. Az már csak hab volt a tortán, hogy a teljes anarchiába süllyedő ország északi részén beszálltak a harcba a felvidéki zsiványok is. Egyrészt, hogy megvédjék magukat, másrészt, hogy végre kivívják függetlenségüket és megalakítsák az önálló Zsiványisztánt.

Budáról jól videózható Pest bombázása

Budapesten különösen bonyolult volt a harci helyzet:

  • A lázadók a pesti belvárosba vették be magukat. Övék volt az V., VI., VII. és VIII. kerület. A bulinegyedben nem sörösládák álltak, hanem homokzsákok és géppuskafészkek. „Felkelők” alatt nagyon vegyes társaságot kell érteni, amely legalább ötven különféle szervezetből állt. Itt harcoltak a dunai tavasz demokráciáért küzdő egyetemistái és értelmiségijei, a Szabad Magyar Hadsereg egységei, de itt voltak a Hungarista Inkvizítor Front és még néhány hozzá hasonlóan szélsőséges szervezet állásai is.
  • Aszódi kormányhadseregének sikerült megtartania az ellenőrzést Buda nagy része felett. Emellett a felkelőket nagyrészt körbezárva kormánykatonák járőröztek a pesti peremkerületekben, Újpesten, Zuglóban és Kőbányán, és az övék volt a Liszt Ferenc repülőtér is.
  • A Hungár Állam keletről próbált minél nagyobb területeket meghódítani magának Budapestből, de Gyömrő és Kistarcsa felől indított támadásait a belvárost uraló lázadók a Corvin köznél és a Keleti pályaudvarnál folyamatosan visszaverték.
  • Óbudát keményen tartották a hazájukat védő felvidéki zsiványok. Az elszánt harcosokat nem lehetett kifüstölni onnan.
aleppo bp5

A helyzet nemhogy kerületről kerületre, de néha utcáról utcára változott. A felkelők a Rottenbiller utca 21. oldalfalán lévő lyukakon lövöldöztek az állatorvosi egyetem épületében tanyázó kormánycsapatokra, és esténként azt is hallották, ahogy a szemben lévő állásokban horkolnak az alvó katonák. Jó időben az emberek kiöltözve ücsörögtek a budai cukrászdák teraszán, és már megszokták, hogy a Duna másik oldalán folyamatosan szólnak a géppuskasorozatok, és éppen rokonaik házaiba csapnak be az aknák. A budai erkélyekről gyakran vették fel Pest bombázását, és tolták is fel gyorsan a videókat a Youtube-ra.

Hogy kik?

A kitalált szereplők a következő valós embereknek és szervezeteknek feleltethetők meg:

  • Aszódi: Bassár el-Aszad szíriai elnök
  • Hungár Állam: Iszlám Állam
  • Szabad Magyar Hadsereg: Szabad Szíriai Hadsereg
  • Hungarista Inkvizítor Front: an-Núszra Front
  • Felvidéki zsiványok: helyi kurdok (YPG)

A Corvin közi felkelők harcmodora az volt, hogy délelőttönként a Toyota pickupjaikra szerelt gépágyúkkal elgurultak a Petőfi hídig, lőtték egy ideig Budát és a kormánycsapatok Soroksári úti állásait, majd gyorsan visszagurultak a fedezékeikbe, aztán ők is feltolták a Youtube-ra a lövöldözésről készült videókat és megebédeltek. A különböző csoportok néha pillanatnyi érdekeiknek megfelelően alkalmi békét kötöttek egymással. A Hungár Állam így néha az Inkvizítor Front kérésére Aszódi kormánycsapatait lőtte, de ha összevesztek, akkor egymás állásait támadták.

Civil? Az milyen?

Aszódi légiereje közben könyörtelenül bombázta a pesti belvárost. Fémcsavarokkal megrakott hordóbombákat dobtak le, így az egykori Erzsébet téri Gödör helyén egy még nagyobb gödör keletkezett, de a szerteszét repülő repeszek tömegesen oltották ki a közeli alkalmi piacon vásárolgató nők és gyerekek életét. A súlyos harcok és bombázások hatására vigasztalan romhalmazzá váltak az UNESCO világörökség részét képező Andrássy úti paloták, az Operaház, több bombatalálat érte a Bazilika kupoláját, és beomlott a millenniumi földalatti vasút. A magát kereszténynek valló Hungarista Inkvizítor Front közben azt ünnepelte, hogy házilagos rakétáival sikerült pont a kellős közepén eltalálni a Mátyás-templom tornyát. 

Az anarchiába süllyedő országból már addig is több millió magyar menekült el Ausztriába és a tengerentúlra. Az egykor 2 milliós Budapesten az egymásra lövöldöző fegyveres csoportok között viszont ott rekedt 320 ezer férfi, asszony és gyerek. Civilek. Azt persze nehéz eldönteni, hogy egy polgárháborúban ki a civil a férfiak közül. Az ellenzéki milíciák tagjai sokszor strandpapucsban és rövidnadrágban lövöldöztek, tehát civilben voltak katonák, de az biztos, hogy a nők és a kisgyerekek csak szenvedő alanyai voltak a háborúnak.

Azt sem egyszerű megválaszolni, ki járt jobban attól függően, hogy a város melyik részén élt. Az aszódista Budán élők hétköznapjai viszonylagos rendben és biztonságban teltek. Itt a házak nagy része épen maradt, jártak a villamosok és nyitva voltak a boltok. Amíg még működtek a telefonok, a rommá lőtt Pesten élő rokonaik közben arra panaszkodtak nekik, hogy nincs mit enniük, és félnek, mert egy nevesincs milícia éppen eretnekeket, ateistákat és cigányokat húzott fel a lámpavasra a Kálvin téren.

Az ilyen hírek persze úgy kellettek az aszódista propagandának, mint egy falat kenyér: hiába védték a pesti belvárost többségében demokráciáért küzdő vagy legalábbis mérsékelt ideológiát képviselő felkelők, a diktátor a Nyugat felé mégis úgy állította be magát, hogy vérengző terroristák ellen harcol, ő pedig a rendet és a békét hozza el.

Nem elfoglalni, elpusztítani

A diktátor az évek során egyre jobban megerősödött. Sokat köszönhetett a baráti diktatúrák támogatásának. Megfogyatkozó hadseregét jól kiképzett azeriek, belaruszok, románok, bolgárok és a világ minden tájáról odasereglett kalandorok erősítették.

Az éveken át tartó budapesti öldöklés akkor vett újabb fordulatot, amikor Aszódi oldalán beszálltak a harcba az oroszok is. Orosz gépek kezdték el bombázni a Ferenciek terén a lázadók állásait és mindenkit, aki a pesti belváros nyomorúságos romjai között még vegetált. Az oroszok nem finomkodtak: szó szerint ki akartak füstölni a belvárosból mindenkit, Aszódi pedig nem elfoglalni akarta Budapestet, hanem elpusztítani. Az oroszok olyan gyújtóbombákat dobtak le a Nagykörút vonalában egészen a Westend City Centerig, amelyek 2500 fokon égtek, és ahova lehullottak, ott nem maradt élve senki.

A totális káoszban a sebesülteket önkéntesek próbálták menteni, de a súlyos sérülteket egyre kevésbé volt hova vinni. A Szent István-, a Szent László- és a Péterfy-kórházat célzottan, lézerirányítású bombákkal rombolták földig, miközben orvosok éppen operációkat végeztek a műtőben. A sebesült gyermekekkel zsúfolásig megtelt Heim Pál Gyermekkórház egy reggeli vizit idején kapott bombatalálatot.

Áram és víz ekkor már alig volt Pesten. A gyógyszer- és élelmiszerkészletek akkor kezdtek kiürülni, amikor a kormányerők és az oroszok együttes erővel zárták el Nagykovácsi felé a felkelők utolsó utánpótlási vonalát. Hiába osztottak néha segélyszállítmányokból a Blaha Lujza téren, 100 emberből jó, ha 8-nak jutott valami. Az éhező, vérző és síró gyerekekről készült képeket a Németországban, Svédországban és az USA-ban élő lelkiismeretesebb polgárok rendszeresen megosztották a Twitteren és a Facebookon. Ők ennyivel letudták a segítséget, nem mintha ez bármiben is enyhített volna a budapesti magyar gyerekek nyomorán. 

Szabadon távozhat mindenki, de kezeket fel!

Aszódi és az oroszok is érezték már, hogy túllőttek a célon. Budapest ostromának utolsó heteiben ezért segélyeket szállítottak a városba, humanitárius folyosót nyitottak Buda felé az egyedül épen maradt Margit-hídon keresztül, és szabad elvonulást ajánlottak a civileknek, de még a fegyveres felkelőknek is. A városból kifelé vezető ellenőrző pontokon azért a biztonság kedvéért a férfiak és a fiatal fiúk kezét egyesével ellenőrizték, hogy vannak-e lőpornyomok a kezükön. Tévéstábokat hívtak, hogy megmutassák, milyen rendben zajlik az emberek evakuálása az elfoglalt városból, és hogyan indulnak el a zöld buszok a civilekkel a lázadók és a Hungár Állam által uralt Tiszántúl irányába. Ahol nem voltak kamerák, ott nem egészen így zajlottak a dolgok. A Pestre benyomuló azeri, belarusz és román zsoldosok minden civil ruhás magyart válogatás nélkül lelőttek.

Nyugati online portálokon ekkor jelentek meg azok az összeállítások, amelyek öt évvel azelőtti archív felvételeket mutattak az egykori Andrássy út pezsgő forgalmáról, a bulinegyedben legénybúcsút ünneplő fiatalokról és a Lánchídon fényképezkedő külföldi turistákról, majd következtek a legújabb drónfelvételek a szétlőtt városról. Az Oktogont alig lehetett felismerni. Ember sehol, csak törmelék, homlokzat nélküli házak, leszakadt emeletek, összerozsdásodott autóroncsok, és egy lesoványodott kutya, amint az egyik lábát húzva félénken átporoszkál az úton.

Mindenki tudta, hogy Budapestet ugyan elfoglalták, de a háborúnak még nincs vége. Magyarország viszont végleg megszűnt létezni.

Külön köszönet Tóth Gergely kollégám segítségéért. Ez a cikk a fantázia szüleménye. Azért készült, hogy érthetőbbé tegye a bonyolult szíriai erőviszonyokat, és átélhetőbbé az aleppói civilek szenvedését, de több ponton jelentősen leegyszerűsíti a helyzetet. Az aleppói és szíriai történések jobb megértéséért ajánlom Tóth Gergely a cikkben belinkelt írásait és a jövőt latolgató legújabb elemzését