Poloskapara az ELTE kollégiumában

GettyImages-161155665
2017.01.07. 09:23
  • Az Ajtósi Dürer sori kollégium diákjai durva poloskainvázióról számoltak be.
  • A kollégium szerint vannak poloskák, de a helyzet nem olyan súlyos.
  • Az egész országban terjed a poloska, és nehéz ellene védekezni.
  • Az egyetemisták nem akarnak szabad kézzel kifejlett példányokra vadászni.
  • Poloska előadásra bezzeg nem járnak.

Drámai ágyi poloska-helyzetet festett le lapunknak egy pesti kollégium lakója. „Este félve fekszünk le és minden reggel újabb és újabb csípésekkel ébredünk. Mind lelkileg, mind testileg megviselt bennünket ez a probléma, a legtöbbünk hónapok óta nem tud aludni, és rettegve megy haza” – írta levelében egy egyetemista, nem az amazonasi dzsungelből, hanem az ELTE Ajtósi Dürer sori kollégiumából.

A diák szerint nem a vérszívó állatok jelentik egyedül a problémát, hanem a vezetőség hozzáállása, és a nem túl hatékonyan működő poloskairtó cég is.

Nem akarnak poloskára vadászni

"Amikor jelezzük a problémát lekezelően és elutasítóan bánnak velünk és csak abban az esetben hívnak irtást, ha kifejlet példányt viszünk a gondnokságra. Na, már most köztudott, hogy az ágyi poloskákat nehéz észrevenni, mert nagyon kicsik és csak éjszaka jönnek elő, ezért a rengeteg csípésnek elég bizonyítéknak kellene lennie egy irtáshoz, de nem így történik."

Csípésnyomok az Ajtós Dürrer úti Kollégiumból
Csípésnyomok az Ajtós Dürrer úti Kollégiumból

A diák szerint már a kollégium szobáinak közel felében a poloskák uralkodnak, miközben az irtócég nem mindig végzi el a munkát. A derék egyetemisták pedig csak a beköltözés után szembesülnek a helyzettel, előre ugyanis nem figyelmezteti őket a kollégium, hogy szobájukban poloskákra is számíthatnak.

A kollégium szerint a helyzet koránt sem ilyen drámai, habár poloskák vannak, csípnek, és tényleg nehéz őket kiirtani. De mielőtt a kollégiumi vezetők oldaláról is bemutatnánk a helyzetet, röviden ismerkedjenek meg cikkünk főszereplőjével: az ágyi poloskával.

Amit az ágyi poloskáról tudni kell

Az ágyi poloska (Cimex lecturalius) megjelenését nehéz észrevenni, az állat csak akkor bújik elő, ha az ember már alszik. Akkor viszont nagyon is, mert emberi vérrel táplálkozik. A fertőzést is a csípése által okozott kiütések alapján a legkönnyebb észrevenni.

A kiütés főleg a kéz- és lábfejen, az arcon, a testhajlatokban jelenik meg, általában reggelre vagy délelőttre, és a szúnyogcsípéshez hasonlóan viszket is, viszont annál hosszabb ideig, akár egy hétig is.

Gyorsan szaporodik, napi 2-3 petét rak, és akár másfél évig is életben marad. Átlagosan csak 30 nappal a poloskák megjelenése után szokták észrevenni a fertőzést, addigra már több tucat példány is kikelhet, ezért az irtásuk se könnyű feladat. Egy rovarirtócég által üzemeltetett fővárosi poloskatérkép szerint 2008 óta gyorsan nő a fertőzések száma.

A poloskapete csapdájában

A poloskák szaporodásáról beszélt a kollégiumi központ vezetője, dr. Babos János. "A poloska nem kizárólag kollégiumi probléma. Mintegy 10 éve kezdődött országosan is a poloskafertőzések emelkedése. 2016-ban pedig országosan kiemelkedően sok poloska volt."

135 szobájukból átmeneti időszakokban összesen 20-25 szoba volt érintett. Az ELTE egyéb kollégiumaiban ilyen problémák csak szórványosan fordultak elő.

Babos arra nem válaszolt, hogy valóban kérték-e a diákokat, hogy kifejlett poloskákra vadásszanak. Azt azonban hangsúlyozta, hogy akkor is megrendelik a poloskairtást, ha sem poloskát, sem csípést nem mutatnak be.

A kétségbeesett diákok szerint a panasz azonban nem mindig vezet akcióhoz. "Az irtók megnézik az érintett szobát, amiben saját véleményük szerint nem található ágyi poloska (annak ellenére, hogy a lakók tele vannak csípéssekkel) nem irtanak le."

Babos János hangsúlyozta, hogy az irtás komoly költséget jelent a kollégiumnak, ezért indokolatlanul nem veszik igénybe a szolgáltatást. Évente négyszer végeznek általános rovarirtást, de ha a hallgatók kérik, akkor külön is irtatnak. "Előfordulnak téves riasztások is, amikor a cég még a nyomát sem találja poloskának vagy petének a szobában. Ha azonban szükségesnek látszik, nem csak a vizsgált szobában, hanem a környezőkben is dolgoznak."

Az, hogy egy szobában többször is irtanak, nem a hanyagság jele, magyarázta. A vegyszer ugyanis csak a kifejlett ágyi poloskát pusztítja el, a később kikelő peték miatt a beavatkozást akár háromszor is meg kell ismételni.

A diákok lusták, nem tanulnak a poloskáról

A már kezelt szobákba költözőket egyébként a poloskairtás sikerébe vetett hit miatt nem értesítik az esetleges kellemetlenségről. Babos elmondta, hogy a korábban poloskás szobákba csak akkor költöztetnek új hallgatót, ha már teljesen meggyőződtek a szoba poloskamentességéről. Szerintük emiatt nem is szükséges a tájékoztatás.

Megjegyezte azt is, hogy a poloskás esetek száma csökken, míg augusztusban 14 alkalommal kértek irtást, januárban már csak 2-3 riasztás volt. Igaz, januárból még csak hat nap telt el cikkünk írásakor.

Az ELTE Ajtósi Dürrer úti Kollégiuma
Az ELTE Ajtósi Dürrer úti Kollégiuma

A poloska elleni küzdelem közös feladat, derült ki interjúnkból. A vezetőség előadásokat is szervezett a diákoknak, hogy megismerjék a poloskát és az ellene való védekezés módozatait. Sajnálattal látták, hogy az előadásokon csupán 10-15-en vettek részt.

Ha nincs szándék a segítség befogadására, akkor nehéz a vezetőség helyzete

– mutatott rá Babos – ezért a Kollégiumi Hallgatói Önkormányzattal együttműködésben tesznek lépéseket a hallgatók tájékoztatására.

A poloskák elleni hosszú távú harc jegyében az ELTE országos kollégium-felújítási programot tervez, nyilatkozták az Indexnek. 2018 végéig 1700 kollégiumi férőhelyet szeretnének felújítani.

Kórházat kellett bezárni a poloska miatt

A közelmúltban komoly lépéseket kellett tenni a poloskák miatt a Dél-pesti kórházban is.

Ahogy megírtuk, ágyi poloskákat találtak a Jahn Ferenc kórház szemészeti osztályán, ezért azt le is kellett zárni. A betegeket elköltöztették az osztályról, és teljes fertőtlenítést végeztek.

Ne maradjon le semmiről!