Árpád
3 °C
12 °C

Átlátszó: Izraeli mintára takarítaná el az útból a civileket a kormány

2017.01.11. 09:08

A magyar kormány a tavaly nyáron elfogadott izraeli "civil átláthatósági törvény" bevezetésénél bábáskodó konzervatív amerikai kampányguru, Arthur J. Finkelstein tanácsai alapján jár el azokkal a civil szervezetekkel szemben, amelyek Soros György alapítványától kapnak pénzt - írja az Átlátszó, amely egyébként szintén ezen szervezetek közé tartozik.

Az Átlátszó értesülése szerint a magyar kormány stratégiai célja egy az izraeli parlament által tavaly júliusban elfogadott, az izraeli civilszervezetek „átláthatósági törvényéhez” hasonló hazai jogszabály megalkotása, és ebben ugyanaz az amerikai kampánytanácsadó van a segítségükre, mint tavaly az izraeli kormánynak.

A portál emlékeztet arra, hogy Izraelben heves viták övezték a Benjamin Netanjahu miniszterelnök által szorgalmazott törvényjavaslatot, amely szerint a költségvetésük több mint felét külföldi pénzforrásokból fedező civil szervezeteknek minden hivatalos okmányukban és hirdetésükben nyomtatott formában és az interneten is jelezniük kell, hogy külföldről kapnak pénzügyi támogatást.

A kneszet végül tavaly nyáron a javaslat egy “szelídített” formáját szavazta meg: kimaradt belőle a sokat vitatott pont, amely a parlamentben és a kormányzati intézményekben az érintett civilszervezetek képviselőit megkülönböztető jelvény viselésére kötelezte volna, továbbá nem visszamenőlegesen, hanem csak 2017 januárjától lesz érvényes.

Az izraeli tövényjavaslatot felvezető politikai kampányban  Netanjahu segítségére volt Arthur J. Finkelstein, aki jelenleg Orbán tanácsadói környezetében is felbukkan. 

„A Soros-birodalom álciviljeit azért tartják fenn, hogy a globális nagytőkét és a politikai korrektség világát átnyomják a nemzeti kormányok fölött. Ezeket a szervezeteket

minden eszközzel vissza kell szorítani, és azt gondolom, hogy el kell innen takarítani.

És most ennek, úgy érzem, eljött a nemzetközi lehetősége” – nyilatkozta Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke, frakcióvezető-helyettese.

Németh néhány órával azután közölte ezt egy sajtótájékoztatón, hogy a részben a Soros-alapítvány által támogatott civilek borúlátó jövőt vizionáltak a brit Guardiannak nyilatkozva. Ezeknek a szervezeteknek a képviselői attól tartanak, hogy Donald Trump győzelmével Orbán Viktor elől elhárult az akadály az elől, hogy leszámoljon velük