Gellért, Mercédesz
10 °C
15 °C

Háborúzunk idén Oroszországgal?

2017.01.26. 06:56
Egy brit tábornok magyarul megjelent könyve kapcsán volt külügyminiszterek, szakértők elmélkedtek az orosz célokról, és szomorkodtak afelett, hogy Magyarországnak egy ilyen helyzetben külügyminisztérium helyett mangó-nagykereskedése van.

Figyelmeztető regény a NATO-nak

Oroszország az ukrajnai konfliktus után megérezte a Nyugat tehetetlenségét, és még tovább ment: elfoglalta a balti államokat. Hiába EU- és NATO-tagok, Putyin felismerte, hogy nyugati erők nincsenek a térségben, így az annexió után a világ már nem fog Tallinnért háborúba menni, kockáztatva egy atomháborút.

A 2017 – Háború Oroszországgal című könyv 2015-ben készült el, jóval a Krím annektálása után. Amiért igazán érdekes, az a szerző: Sir Richard Shirreff nyugalmazott brit tábornok, aki a NATO európai szövetséges erőinek stratégiai főparancsnok-helyettese is volt. Könyvét figyelmeztető kiáltásnak szánta: ha a NATO nem csoportosít haderőt a térségbe, a Baltikum elvész, a NATO súlyát veszti, mert nem lesz képes érvényt szerezni a lényegét adó 5. cikkelynek, amely a kollektív védelemről szól.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök mindenkinek javasolta a könyvet, amely remekül leírja a NATO működését. Szerinte a könyv is hozzájárult ahhoz, hogy a NATO azóta érdemben növelte katonai erejét keleti tagjainál, így egy esetleges orosz támadás már lehetetlen lenne amerikai, nyugati katonai áldozatok nélkül, ami biztos háborút jelentene a NATO-val.

A könyv legfantasztikusabb eleme mai szemmel egyébként inkább az, hogy az Egyesült Államok elnöke egy nő.

Szenes szerint a Shirreff által modellezett háború ma már sokkal valószínűtlenebb, mint két éve, de nagyon jó időben íródott. A szakember szerint azonban ha mégis a könyvben leírt helyzetbe jutnánk, az biztos, hogy nem úgy zárulna le, ahogyan azt a tábornok megírta.

Lelövöm a poént: komolyan senki sem hiszi, hogy a NATO és Oroszország között háború törhetne ki – sem 2017-ben, sem a belátható jövőben –, de az, hogy egy erről szóló regényre érdemes szakértőkkel konferenciát szervezni, már jelzi, hogy mennyire megváltozott a világ az ukrán válság kezdete, 2013 decembere óta.

Egy volt szovjet kőszállítón rettegünk Moszkvától

És ha a háború nem is tűnik reális alternatívának, két dolgot mégis érdemes megjegyezni az Atheneum gondozásában megjelent 2017 – Háború Oroszországgal című könyv apropóján a kiadó és a Republikon Intézet által az A38-ra – az Artyomovszk 38-as egykori kőszállító hajóra – szervezett konferencia kapcsán:

  • A résztvevők azt sem gondolták volna 2013-ban, hogy Oroszország annektálja a Krímet.
  • Oroszország várhatóan mindent megtesz, ami még épp nem vezet nyílt háborúhoz.

Oroszországot, ész, megérted

Nem igaz az, hogy Oroszország ne racionális, saját maga által jól meghatározott szempontok köré szervezné politikáját – nyugtatta meg a telt házas, kétszáz fős hallgatóságot Rácz András, messzire hajítva egy orosz költő unalomig idézett és félreértett versét.

A Pázmány Péter Tudomány Egyetem adjunktusa szerint azzal a hittel, hogy „Oroszországot, ész, nem érted”,  a külvilág  csak magát gyengíti Oroszországgal szemben.

És a képlet nem is túl bonyolult:

Oroszország határai Nyugaton a legstabilabbak.
  • A fő stratégiai fenyegetés Oroszországot délről éri, és ez már rég a határokon belül van: Csecsenföldön ugyan sajátos nyugalom van, de Dagesztánban vidéken már saría van.
  • Irán, Afganisztán is kockázati tényező, ahogy
  • Kína is, még ha Moszkva és Peking viszonya most nem is rossz.

Mit akar Moszkva Nyugaton?

Nyugaton tehát Oroszország stratégiai értelemben valójában defenzív, a Baltikum elfoglalására nem törekszik – mondta Rácz. Persze „a birodalmi mértékű defenzívába” belefér a preventív háború, amit láttunk 2008-ban Grúziában, és most Ukrajnában.

  • Sokoldalú nyomásgyakorlással meg akarja osztani a Nyugatot, gyengíteni, de nem háborúzni ellene.
  • Elkerülni a NATO további bővítését Svédországgal, Finnországgal, Ukrajnával.
  • Megőrizni a nukleáris erőt, amelyet az amerikai rakétavédelmi rendszerek európai tervei Moszkva szempontjából fenyegetnek. A harcászati nukleáris erő az utolsó terület, ahol Oroszország még fölényben van.

De Oroszország nem áll készen egy folyamatos háborúra a Nyugattal. Az orosz haderőreform halad ugyan, de nincs befejezve. És az sem utal háborús tervekre, hogy Oroszország kész külföldön gázvezetékekbe ruházni. Persze ettől még az elit Nyugat-ellenes, és ez így is marad, mondta Rácz, aki szerint

a háborús veszély a véletlenben van:

mivel Oroszország a határon játszik – például, amikor vészesen közel repül vadászgépekkel egy amerikai hadihajóhoz –, könnyen lehet baleset vagy egy olyan akció, amit a másik fél tévesen értelmezve már valódi támadásnak tekint.

Oroszország kicsi

Hogy Oroszországnak nem érdemes háborút kockáztatnia, ahhoz Sz. Bíró Zoltán két számot hozott fel: a Nyugat – Japánnal együtt – adja a világ GDP-jének 60 százalékát, Oroszország a 2 százalékát. A világ védelmi kiadásainak kétharmadát a Nyugat állja, Oroszország az öt százalékát.

AZ MTA tudományos főmunkatársa – némileg ellentmondva Rácznak – azonban úgy vélte: „Oroszország elvesztette a józanságát az elmúlt két és fél évben”, de mivel mégsem őrültek vezetik az országot, a konfliktus esélye minimális. És ott vannak szankciók is, amelyek hatnak: a gazdasági veszteségek negyedét ezek adják, a többit az olajár esése.

Usanka az USA-ban

De mi értelme mindezt vizsgálgatni, amikor a hiperoroszbarát Donald Trumppal új időszámítás kezdődött az Egyesült Államokban? A republikánus elnök győzelme aggasztó, de inkább azért, mert egybeesett az EU brexit miatti bizonytalanságával – vélte Balázs Péter. Az EU első magyar biztosa szerint így már valóban van súlya az egyébként nem ijesztő orosz fenyegetésnek.

Azonban a kerekasztal résztvevői szerint hiába örülnek Moszkvában.

A rakétavédelmi rendszer bővítésének terve nem áll le, Trump nem fog tenni az olajár emelkedéséért sem. Az orosz vágyak megingását jelzi a NATO-t elsődlegesnek tekintő Mattis védelmi miniszterré való kinevezése, és az is, hogy Trump gyorsan a nukleáris erő továbbfejlesztéséről kezdett beszélni (még ha egy másik interjújában az ellenkezőjét mondta is).

Trump akár erősítheti is a NATO-t azzal, hogy megköveteli a GDP-hez mért kétszázalékos védelmi kiadások elérését,

csökkentve ezzel a potyautasok számán – ilyen többek között Magyarország is.

Megvan ugyan a félelem, hogy Trump esetleg szabadabb kezet ad Szíriában Putyinnak, de akármilyen az elnök, az amerikai érdekek fősodrától nem fog tudni eltérni. Széky János publicista szerint még jól is jöhet Trump azzal, hogy egy időre csökkenti az oroszok fenyegetettségérzését.

Már ha érdemes az oroszokról és nem a Kremlről beszélni. Sz. Bíró szerint egy „virtigli autoriter” rendszerben elég nehéz átlátni, mit is akar a társadalom. Jelzésértékű, hogy Putyin pártja úgy nyerte el a mandátumok háromnegyedét, hogy csak a választók 47 százaléka szavazott, Moszkvában és Szentpéterváron csupán 32-34 százalék.

A választásra jogosultaknak mindössze 16 százaléka voksolt a putyini kormánypártra

– ez beszédesebb adat, mint hogy a felméréseken 80 százalékos tetszési indexet hoznak ki Putyinra.

Putyin kis közép-európai barátja

„Putyin szívesen mondja, hogy ő volt az egyedüli, aki hitt Trump győzelmében, talán megfeledkezett arról, hogy van egy kis barátja, aki szintén” – mondta Balázs, Orbán Viktor tusványosi beszédére utalva. A Bajnai-kormány külügyminisztere Jeszenszky Gézával értékelte a magyar kormány politikáját az új világpolitikai helyzetben. Az Antall-kormány külügyminisztere, az első Orbán-kormány washingtoni, a második Orbán-kormány norvégiai és izlandi nagykövete Balázzsal egyetértett abban:  sajnálatos, hogy egy ilyen komplex világpolitikai helyzetben

Magyarországnak külügyminisztérium helyett mangó-nagykereskedése van.

„Fel kell ébredni, cselekedni és főleg nem belpolitizálni. Szijjártó Péter fordítva ül a lovon. Fordítva ül a lovon, le fog róla esni” – Balázs szerint  Magyarország  lehetett volna valódi közvetítő az EU és Oroszország között, ehhez azonban egyeztetnie kellett volna a V4-ekkel, aztán az EU nagyobb tagjaival, hogy ennek a felhatalmazásnak a birtokában jelezze Moszkvában, milyen lépések kellenének ahhoz, hogy az EU enyhítsen a gazdaságilag Magyarországnak sem kedvező szankciókon. Valódi külügyminisztérium híján azonban ez a higgadt érdekérvényesítő politika illúzió.

Sz. Bíró pedig arra hívta fel a figyelmet, mennyire vitathatók a magyar kormány számai a szankciók miatti magyar veszteségeket illetően. Szijjártó két és fél év alatt 4,5, majd 6,5 milliárd dollárról beszélt, miközben a magyar kivitel a 2008-as csúcson volt négymilliárd, ebből mezőgazdasági-élelmiszeripari termék 270 millió. A most nem kivihető élelmiszeripari termékek egy része most máshol is gazdára talál, de hogy még nyilvánvalóbb legyen a magyar fél – Moszkva által is szívesen hangoztatott – kára, Sz. Bíró a németek példáját hozta: Oroszország Kína után második legnagyobb kereskedelmi partnere – évi 40 milliárd feletti forgalomcsúccsal – eddig 12 milliárdot veszíthetett.

A magyarok előreszaladó barátsága Oroszországgal – a paksi atomerőmű bővítésével megspékelve – persze kellemetlen, de nem döntő tényező abban, hogy miként alakul a NATO, Oroszország és az EU belső viszonya. A szakértők szerint ebben sokkal fontosabb az idei német, holland és francia választás, amely, ha a populista erők győzelmét hozza, akkor mindennél nagyobb lesz a bizonytalanság, olyan kedvező helyzetbe hozva Oroszországot, amelyről Putyin három éve nem is álmodhatott.