Botka: Gyurcsány hazudott, tehertétel, Orbánnal együtt el kell tűnnie
További Belföld cikkek
- Ujhelyi István: Megérintette a Fideszt a bukás szele, olyan folyamatok indultak el, amikre 30 éve nem volt példa
- Dúl a kommentháború: Menczer Tamás, Kocsis Máté és Magyar Péter esett egymásnak a magdeburgi tragédia miatt
- Hatalmas torlódásra kell számítani az M3-as és az M5-ös autópályákon, az M1-esen akár két órával is nőhet a menetidő
- Orbán Viktor: Sosem szerettem azokat a politikusokat, akik elhárították a felelősséget
- Súlyos baleset történt Debrecenben, a buszmegállóba hajtott egy autó
Az MSZP idei országértékelőjéből valószínűleg leginkább arra fogunk emlékezni, hogy ez volt az a rendezvény, ahol Botka László nyilvánosan is nekiment Gyurcsány Ferencnek, és visszavonulásra szólította fel.
Botka ugyanis ezúttal nem kertelt, nem csomagolta be bonyolult körmondatokba, nem olyan szóképeket használt, amelyeket csak a bennfentesek értenek. Világosan megmondta, hogy szerinte a 2018-as választás és a baloldal, illetve Magyarország sikerességének alapvető kritériuma, ha Orbán Viktor mellett Gyurcsány Ferenc is távozik a közéletből.
Botka azt mondta országértékelőjén, hogy a mostani jobboldali populizmus részben "a gyenge és tehetségtelen baloldali kormányzás terméke". Ezért csak az állhat ki 2018-ban, aki levonta ezt a következtetést "a 2002-2010 közötti baloldali kormányzás balfogásaiból".
Aki a választók szemébe hazudott, tehertétel a baloldalnak és érdemes visszavonulót fújnia.
Ez tehát az üzenet Gyurcsánynak, bár Botka nem mondta ki a volt miniszterelnök nevét. De rögtön utána Orbánnak is üzent: "aki pedig becspata a választókat és gázszerelőjét Harley Davidsonra ültette, annak távoznia kell a hatalomból".
Csak akkor jön el a konszolidáció és a béke ideje, ha az ország két legmegosztóbb politikusa, a bal- és a jobboldal gyűlölve szeretett ikonjai végre kikerülnek a politika szentélyéből!
Orbánt többször is kritizálta a beszédében, Botka szerint a miniszterelnök "szembefordult saját ígéretével, Orbán a magyarok ellen politizál".
De a beszólásaiból egyértelműen a Gyurcsánynak szóló üzenet az erősebb, hiszen az MSZP jelenleg is tárgyal a DK-val a 2018-as együttműködésről. Bár eddig is volt rá utalás, de Botka most egyértelművé tette, hogy ha rajta múlik, csak akkor lesz MSZP-DK összefogás 2018-ban, ha Gyurcsány Ferenc hátrahúzódik, és nem kap szerepet a kampányban, illetve a listán.
Gyurcsány ezt üzente vissza Botkának
"A választók eldöntik, hogy kinek van helye a demokratikus magyar közéletben. Én, választóként Botkának is helyet adnék. Sőt, sok sikert kívánok neki" - írta a Facebookon a beszéd után a DK vezetője.
Botka a bő háromnegyed órás beszéde végén még egyszer ráerősített az üzenetre, nehogy valaki lemaradjon róla. Bocsánatot kért azoktól a szavazóktól, akik csalódtak az MSZP-ben. Akár a korábbi kormányzás miatt, akár azért, mert a mostani politikusok mintha csak a pozíciók osztogatásával lennének elfoglalva. "Ennek a világnak vége!" - jelentette ki határozottan.
Szerinte Orbán 2018-as leváltáshoz ismét szükség van ezekre a csalódott szavazókra, és itt jött az újabb üzenet, amely már nemcsak Gyurcsánynak szólt, hanem az összes olyan MSZP-snek, akik korábban az MSZP-t irányították.
Minden szavazóra szükség van, de nem minden politikusra: akik eljátszottak a bizalmat, vonuljanak hátra.
Majd persze megkérdezzük Botkát, kire gondolt, de annyit láttunk, hogy a párt korábbi miniszterei vagy éppen Mesterházy Attila volt elnök bizalmasai nem tapsoltak önfeledten ezeknél a szavaknál.
Az MSZP BL-döntőt akar
A nagyjából 200 fős válogatott szocialista közönség azonban nagyon is tapsolt, amikor Botka ezeket a gondolatokat kimondta. Molnár Gyula pártelnök Botkához képest kevésbé szállt bele Gyurcsányba, de neki is volt egy olyan megjegyzése, amely a DK-nak szólt. Molnár ugyanis arról beszélt, hogy az MSZP győzni akar, ezért mindenkivel meg fog állapodni.
A vasárnapi ebédlőasztal újra nyitott, sőt, hozzunk oda pótszékeket, de fejezzük be a rugdosást az asztal alatt.
Molnár azt mondta, hogy tudja, hogy vannak olyanok, akik megelégednének az ezüstéremmel, és olyanok is, akik csak kvalifikálni akarják magukat a következő fordulóra, de "mi győzni akarunk, mi BL-döntőt akarunk, ez most Botka Lászlót jelenti". Nevetés és taps volt a jutalma. Molnár azt mondta, "a Fidesz leváltható, Magyarország megjavítható, ezen fogunk dolgozni a következő időszakban".
Botka konkrét terveket is vázolt
Botka László a Gyurcsánynak és Orbánnak szóló üzenetek mellett arról is beszélt, hogy milyen országot képzel el 2018 után. Botka hosszan és többször beszélt arról, hogy "igazságosabb és egyenlőbb" országot képzel el.
Botka kritizálta a harmadik utas baloldali politikát (ez volt Tony Blair politikája, amelyet itthon Gyurcsány Ferenc igyekezett átvenni és követni). "A harmadik utas politika rossz politika volt és megbukott" - mondta Botka, aki szerint az volt a probléma, hogy az a politika egydimenziós és naiv volt, csak az esélyegyenlőségre törekedett, de a vagyoni egyenlőtlenségeket nem szüntette meg.
Márpedig Botka célja éppen ez, hogy csökkenjenek ezek a vagyoni különbségek, és csökkenjen a szegénység. "Igazi baloldali fordulatra van szükség" - harsogta Botka a közhelyet, ám ezután konkrétumokat is felsorolt, hogyan akarja csökkenteni a szegénységet, és hogyan kíván küzdeni Orbán "korrupt, urambátyám rendszere" ellen.
Botka szerint a kormányának első dolga lesz az egészségügy rendbetétel, az oktatás megújítása, illetve a leszámolás "az urizálással. Botka következőket tervei:
- Megvizsgálja a feltétel nélküli családi alapjövedelem lehetőségét.
- Mindenkinek az adóbevallása nyilvános lesz skandináv mintára.
- Aki állami közbeszerzésen indul, annak vagyonnyilatkozatot is tenni kell.
- Új típusú extra adót vezet be a gazdagok számára, " százmilliós villák, vagy több tízmilliós autók tulajdonosai számíthatnak a különadóra". Botka egyszer az "oligarchaadó" kifejezést is használta a beszédében.
Nincs kiegyezés a Jobbikkal
Botka a beszéde végén a Jobbikra is kitért pár mondatban, és jelezte, "hiába öntötte le magát a Jobbik-vezér 80 kiló cukormázzal, nem fogunk kiegyezni a Jobbikkal". Szerinte a szocialisták, demokraták nem feledhetik, honnan is indult az a párt, mert aki hatalmat ragad a kezébe, "tűz közelbe kerül, arról fél pillanat alatt leolvad a cukormáz".
Botka tehát ezekkel az alapvetésekkel tárgyal az összefogásról és Orbán leváltásáról a szövetségesekkel. "Akikkel leültem tárgyalni, azoknak világossá tettem: nem fogok elvtelen kompromisszumot kötni". Botka azt mondta, akik elfogadják a feltételeit, "győztes csapathoz fognak tartozni". A DK-val minden bizonnyal nehéz tárgyalások következnek azért.
Botka a beszédét Orbán Viktor szavait átalakítva zárta: "Hajrá Magyarország, hajrá Európa, hajrá demokraták".