Vajon az ön pártja lesz a Momentum?
További Belföld cikkek
- Megnyitott a bulinegyed rendőrsége
- Nem akart iskolába menni, bombafenyegetést küldött több iskolának egy 14 éves hódmezővásárhelyi fiú
- Mi tévők legyünk, ha eláztatott a szomszéd, és esze ágában sincs együttműködni velünk?
- Magyar Péter kontra Kubatov Gábor – most akkor ki is futott lyukra?
- Emberölés kísérlete miatt ítéltek el három biztonsági őrt
1. Jöhetnek-e menekültek és gazdasági bevándorlók?
Összefoglalva: Ne nagyon jöjjenek.
Fekete-Győr válasza szerint a migráció csak szabályozott formában elképzelhető, a menedékkérőket az államnak a vizsgálat erejéig méltányos körülmények között kell felügyelnie és ellenőriznie, "mivel első a saját állampolgárok védelme". Ezt a kihívást viszont a többi EU-s országgal közösen kell kezelni, nem magányosan. A gazdasági bevándorlókkal pedig addig nem tud foglalkozni az ország, amíg a saját kivándorló állampolgárainak nem tudja biztosítani, hogy "kiszámítható, biztonságos és jövőbe tekintő országba térhessenek haza".
2. Túlságosan beleszól az EU a nemzetállamok dolgába?
EU-s egység kéne, de az emberek támogatásával, mondja a Momentum.
Szerintük adópolitikában, honvédelemben, és energiaügyben például nagyobb uniós koordinációra van szükség, amihez "közvetlenebb demokratikus akarat és támogatás kell". Azt is írta, hogy az EU válságának egyik fő oka, hogy egyes tagállamok, köztük a magyar is inkább keletre tekintenek, márpedig az egyéni érdekek által vezérelt próbálkozások veszélybe sodorják az EU-t és az országokat.
3. Kell-e autonómia a határon túli magyaroknak?
Nagyjából jó úgy, ahogy most van, csak vigyázzunk, ne legyen rosszabb, foglalhatjuk össze röviden az álláspontot.
Eszerint a határon túliak jogai kulcsfontosságúak, azokat nemzetközi egyezmények sora biztosítja, fenntartásukhoz pedig a magyar államnak segítséget kell nyújtania minden olyan esetben, ahol erre szükség van. A saját közigazgatásának kialakítása viszont a szuverén állam dolga, amit a kisebbségek részvételével és jogainak biztosításával kell megtennie.
4. Egykulcsos SZJA, vagy sem?
A kérdést úgy is lefordíthatjuk, hogy középosztály- vagy inkább szegénypárti adórendszer kell? A Momentum inkább az utóbbi felé hajlik: több kulcsot, áfacsökkentést, a legszegényebbek terheinek enyhítését akarják.
A közhelyeken túl (okos adórendszer kell, ami ösztönzi a munkavállalást, de enyhíti a legszegényebb háztartások terheit, és nem átláthatatlanul bonyolult) konkrétumokat, számokat nem árultak el. "További vitát a személyi jövedelemadót illetően arról érdemes folytatni, hogy hány kulcs legyen a rendszerben, és hol húzzuk meg a határt".
5. Mit kezdjünk Putyinnal és Trumppal?
Amerika szövetségesünk, amin nem változtat az elnök személye, Oroszországtól viszont el kell távolodni, már csak azért is, hogy befejeződhessen a rendszerváltás, mondja a Momentum.
Az oroszok "zsarolási potenciálját az energiafüggetlenség biztosításával és az ügynökakták nyilvánosságra hozásával fel kell számolni", vélik. A gazdasági együttműködés viszont jöhet, ha az nem megy a demokratikus magyar és európai értékek kárára. "Nem hagyhatjuk, hogy visszakússzanak a gázvezetékeken, az álhírportálokon és a politikai eliten keresztül".
6. Újratárgyalnák Paks2-t?
Erre nincs egyértelmű válaszuk.
Azt írták, első lépésként társadalmi vita kell, amihez sokkal több információt kell nyilvánosságra hozni az egészről. A technikai, szakmai kérdésekről pedig a szakma álláspontja alapján kell döntést hozni. Szerintük annyi biztos, hogy a külföldi befolyásszerzési kísérletek elhárítása fontos szempont, és ha ez másképp nem érhető el, mint szerződésbontással, akkor ez is lehet a helyes út, "de ezt egyelőre lehetetlen megítélni".
7. Kell-e egyáltalán atom?
Röviden: egyelőre igen, de oroszok nélkül.
"Egy olyan energiaforrásról van szó, amely nélkül rövid távon egészen biztosan nem képzelhető el Magyarország energiaellátása". Ehhez egyelőre elég Paks 1, utána szabályozható teljesítményű reaktorokra van szükség. Ebben a válaszban is előkerül az orosz függés: ezt "drasztikusan csökkentenünk kell", az európai energiauniót ki kell teljesíteni, középtávon pedig a megújuló energiaforrások részarányát is nagy mértékben növelni kell, írták.
8. A globális piac erőltetése, vagy a magyar piac védelme?
Inkább globális, mert a nagyobb piac jobb a fogyasztónak és a gyártóknak is, az állam pedig úgy segítse közben a hazai vállalkozásokat, hogy ösztönzi őket a fejlesztésre, ne pedig azzal, hogy ingyen pénzekkel dobálja őket, foglalható össze a válasz.
"Védővám és a vadkapitalizmus között elég sok opció van, az eszközök és az egyensúly kialakítása egyelőre tagállamonként különbözik".
9. Integrált oktatás, vagy felzárkóztató szegregáció?
Csakis integrált oktatás, de megújult oktatási rendszerrel.
A heterogén környezetben felnövő gyerekek nyitottabb, elfogadóbb felnőttekké válnak, közben egymást támogatva fejlődhetnek, tanulhatnak, írták. Mindezt már a bölcsődében és az óvodában el kell kezdeni. Ez azonban nem zárja ki a hatékony felzárkóztatást sem. Az integráció lényege éppen az, hogy nem homogén csoportokban folyik a tanítás, hanem, hogy a heterogén közösségek tagjai mind a képességeikhez mért felzárkóztatást kapják.
10. Beleszóljon-e az állam a terhességmegszakításba?
A mostani szabályozás alapvetően rendben van, de hajszálnyit még enyhítene a Momentum.
Azt írták, egyetértenek azzal, hogy az anya válsághelyzete esetén legyen lehetőség abortuszra. Viszont több állami felvilágosítás, szélesebb rétegeknek elérhető fogamzásgátlás kell, meg kell szüntetni az esemény utáni tabletta vénykötelességét, a rászorulóknak pedig megfizethetővé kell tenni az amúgy költséges abortuszt.
11. Házasodhassak, fogadhassanak-e örökbe a homoszexuálisok?
Itt egyértelmű a kiállás a melegek jogai mellett.
Ami az állam szerepét illeti: a válasz szerint az állam előtt minden magyar egyenlő, az egyházak pedig maguk döntik el, hogy kiket adnak össze. "A polgári házasság célja az, hogy az állam elismerje az egyes állampolgárai között meglévő érzelmi, illetve vagyoni kapcsolatot.
A házasság intézménye és az azzal járó jogok tekintetében az állam nem tehet különbséget nemek alapján.
12. Bűn-e a könnyűdrogok fogyasztása?
Egyértelmű enyhítésként foglalható össze a Momentum válasza.
Szerintük 1.: a szolgáltató államnak segítenie kell a függőket az egészséges élethez való visszatérésben. Szerintük 2.: az lenne a legjobb, hogy Németországhoz hasonlóan gyógyászati célból, szabályozott keretek között engedélyezzünk a könnyű drogok fogyasztását, 3.: a feketepiaci kereskedelem felszámolása érdekében érdemes vitát folytatni az állami szabályozás mértékéről. "Ennek alapján kell eldönteni, hogy jobban védi-e a piaci minőségellenőrzés a magyarok egészségét, mint a tiltás."
13. Szét kell-e osztani az országban a Budapesten megtermelt GDP-t?
Röviden: igen.
"Bár a fővárosban is sok fejlesztésre lenne szükség, felelős fejlesztéspolitika nem épülhet arra az elvre, hogy mindenki csinálja meg a maga szerencséjét", írták, hozzátéve: ez nem csak szolidaritási kérdés, hanem az ország gazdasági érdekei is ezt kívánják, "ugyanis egymásra vagyunk utalva". "Budapest egy ország szíve, és ahhoz, hogy ép testben működhessen, a legtávolabbi településeket is el kell érnie a vérkeringésével."
+1. Kell-e feltétel nélküli alapjövedelem?
Most semmiképp.
"Ez egy éppen felkapott és izgalmas ötlet, de rengeteg érv szól ellene is. Egyelőre nincs rá bizonyíték, hogy ez az elméletben jól hangzó ötlet a gyakorlatban is tényleg működik", írták. Szerintük a finnek kísérleti programjának eredményét mindenképp érdemes megvárni. A megoldást ehelyett egy célzott segélyezési rendszer kialakításában látják.
(Címlap és borítókép illusztráció: szarvas / Index)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Szegeden jöhet elsőként az áttörés, amire még nem volt példa az állami ellátásban
Több száz millió forint mozdulhat meg.
január 24., 16:16
- Belföld
Robbanás történt egy ferencvárosi házban, 15 tűzoltóautó vonult a helyszínre
Az első emeleti lakás teljes egészében égett.
január 24., 15:20
- Belföld
Karácsony Gergely: Ez itt Budapest, és nem Bindzsisztán
Szalay-Bobrovniczky Kristóf felháborítónak nevezte, amit a főpolgármester és társai művelnek.
január 24., 14:52
- Mindeközben
Udvaros Dorottya balesete miatt majdnem le kellett állni a Futni mentem forgatásával
50 perce
- Mindeközben
Kucsera Gábor vallomása a feleségéről, Tápai Szabináról: „Egy 20 éves nővel élek együtt”
4 órája
- Mindeközben
Kulcsár Edinától megkérdezték, tényleg válnak-e G.w.M-mel, és nem cáfolta a pletykákat
5 órája
- Mindeközben
Élő adásban kaptak fékezhetetlen röhögőgörcsöt a Sport1-en egy pajzán vicc miatt, a műsorvezető alig tudta folytatni a felkonferálást
7 órája
- Belföld
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete lépéseket vár a csütörtöki bombafenyegetések után
Orbán Viktortól is válaszokat szeretnének.
január 24., 15:08
- Belföld
A bombariadók miatt elhalasztják a központi írásbeli felvételik megtekintését
A rendkívüli helyzet miatt változások léptek életbe.
január 24., 16:10
- Belföld
Eljárás indult a Momentum képviselője ellen kordonbontás miatt
Tóth Endre mellett két másik momentumos is kapott idézést.
január 24., 16:18
- Belföld
Fontos határidőket állítottak fel a MÁV-nak
A Vasúti Hatósági Főosztály megnevezte a vállalat problémáit.
január 24., 16:30
- Belföld
Betörőbanda ellen emeltek vádat Veszprémben
Több millió forint értékben vittek el tableteket és telefonokat.
január 24., 16:19
- Belföld
Demeter Márta lett a Nyugati Fény főmunkatársa
Új főszerkesztőt is kinevezett a lap vezetése.
január 24., 16:39
- Belföld
Hétvégére igazi tavaszi idő lesz, de hajnalban még fagyhat
Veszélyes időjárási jelenségekre nem kell számítani.
január 24., 07:06
- Mindeközben
Megérkezett az első előzetes a Wednesday második évadából, és alaposan feltekerte a várakozásokat
9 órája
- Belföld
Még több iskolát érintett bombariadó, könnyítést ad a MÁV a diákoknak
Az osztályfőnöki órákon a pedagógusok átbeszélik a gyerekekkel a történteket.
január 24., 06:41
- Belföld
Fokozott ellenőrzést rendelt el a rendőrség Miskolcon
A DVTK – Újpest FC labdarúgó mérkőzés miatt döntöttek így.
január 24., 14:17
- Belföld
Orbán Balázs: Donald Trump elnöksége a magyar kormány elveit követi
A politikai igazgató szerint „mindez még csak a kezdet”.
január 24., 14:29
- Címlapon
Mi tévők legyünk, ha eláztatott a szomszéd, és esze ágában sincs együttműködni velünk?
Beázás esetén mindent dokumentáljunk.
33 perce
- Címlapon
Rangsorolt iskolák és vérre menő kompetenciafelmérés – mire készül a kormány?
Megindult a szülők szondázása a KRÉTA-rendszerben, reagált a Belügyminisztérium.
3 órája
- Mindeközben
Alföldi Róbert leteremtette Osváth Zsoltot, amiért beleállt Kulcsár Edinába: „Mindenbe beleugatsz”
10 órája
- Címlapon
Értesítették a Skóciában eltűnt magyar ikerpár családját, most már biztos, hogy egyikük holttestét találták meg
A hatóságok tovább folytatják a kutatást.
3 órája
- Mindeközben
Chris Pratt olyan kíméletlenül őszinte fotót mutatott a kisfiáról, ami minden szülő számára ismerős lehet
13 órája
- Címlapon
Veszélyesebb a növényi alapú tej, mint gondolnánk
Retteghetnek a vegánok egy tanulmány szerint.
1 órája
- Mindeközben
Szandi sorsdöntő évfordulót ünnepelt a férjével: „Ez volt életünk legjobb döntése!”
tegnap, 21:30
- Belföld
Márciusban kezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása, borul a közlekedés
Mutatjuk, mire kell figyelni.
január 24., 13:50
- Belföld
Újabb településen jelentek meg a fonálférgek az ivóvízben
A Pest vármegyei polgármesterek nyugtatgatják a lakosokat.
január 24., 13:17
- Belföld
Terrorcselekmény gyanújával nyomoz a rendőrség a bombariadók ügyében
Összesen 313 intézményt vizsgáltak át a hatóságok a csütörtöki fenyegető levelek után.
január 24., 12:19
- Belföld
Orbán Viktor: Utasítást adtam, hogy kő kövön ne maradjon
A miniszterelnök az iskolákat ért bombafenyegetésekről is beszélt.
január 24., 07:41
- Belföld
Felfegyverkezve rabolta el négy csongrádi férfi az adósaikat
Egyiküket megerőszakolták.
január 24., 13:26
- Belföld
Biztonságpolitikai szakértő a bombariadókról: Sokan vannak Magyarországon, akik az Iszlám Állam hívei
A szakemberek szerint az ügynek politikai üzenete is van.
január 24., 10:16
- Belföld
Újpestért indul a politikus, aki fejfájást okozott Orbán Viktornak és Botka Lászlónak is
A botrányairól ismert politikus az Indexnek elmondta: korszakzárást szeretne.
január 24., 09:45
- Mindeközben
Kiderült, igazából miért döntött a válás mellett a Házasság első látásra Juditja és Szabolcsa
tegnap, 19:47