Olivér
1 °C
5 °C

Rohadt paradicsomot is lehetne dobálni Orbánra

Interjú Juhász Péterrel, az Együtt elnökével

04
2017.03.28. 07:09
  • Közös választási listát és jelölteket szeretne az LMP-vel, a Párbeszéddel, a Momentummal és a Kétfarkú Kutya Párttal Juhász Péter.
  • Az Együtt elnöke az új pólusnak nevezett összefogásba minden ellenzékit bevenne, aki szemben áll a 2010 előtti baloldali világgal, tehát az MSZP, a DK és a Liberálisok pártja ebbe nem fér bele. Az új pólus közösen jelölne egy párton kívüli miniszterelnök-jelöltet. 
  • Juhász egy 10-es skálán 6-7-re számítja az esélyét, hogy létrejön egy ilyen összefogás.
  • Szerinte azért van szükség az új pólusra, mert az Együtt kudarcot vallott 2014-ben. Ezt már Bajnai Gordon is elismerte neki.
  • Minden erejét az új pólus építésére akarja fordítani, ezért azt tervezi, lemond az V. kerületi önkormányzati képviselő mandátumáról.
  • Mocskolódó kampány előtt állunk szerinte, de ő szerethető kampányt szeretne csinálni.
  • Heteken belül online televíziót indít az Együtt.
  • Orbánt a radikálisabbak rohadt paradicsommal is megdobálhatnák, de ő fütyüléssel tiltakozik mindaddig, amíg a miniszterelnök nem vállalja a nyilvános vitát.

Ön lesz az Együtt miniszterelnök-jelöltje 2018-ban?

Nem gondolom. Bízom abban, hogy találunk egy közös miniszterelnök-jelöltet.

Kivel közös?

Rögtön belevágtunk a közepébe. Szerintem egy új pólust kell képezni az ellenzéki oldalon azokból a pártokból, amelyek egységesen elutasítják a 2010 előtti világot. A jelenlegi rendszerrel szemben erősebbek a kritikáink, de nem kérünk a gyurcsányi, MSZP-dominálta világból sem.

Nevesítené ezeket a pártokat?

LMP, Párbeszéd, Momentum, akár a Kétfarkú Kutya Párt.

Így együtt mi, akik elutasítjuk a 2010 előtti világot, egy új pólust képezhetnénk. És ennek az új pólusnak kell majd miniszterelnök-jelöltet állítani.

Nem egyik vagy másik pártból, hanem egy külső jelölt kell. Ez nem azt jelenti, hogy tapasztalatlan, csak hogy nincs most erős pártkötődése. Majtényi László személyében sikerült közös államfőjelöltet találni, egy nála frissebb emberre lesz szükség, de látszik, hogy lehet ilyet találni.

Ha a választóvonal a 2010 előtti világ elítélése, meghaladása, akkor Botka László is csatlakozhat az új pólushoz? Botka ugyanis éppen ezt tűzte zászlajára.

Botka részese lehet, ha kilép az MSZP-ből. Az MSZP-vel ugyanis nehéz elképzelni ezt az új pólust, és nemcsak a kormányzásuk miatt. Nehéz együttműködni azzal a szocialista párttal, amelyik Dunakeszin kifütyüli a korrupciót feltáró jelöltünket, vagy amelynek zuglói tagjai megzavarják a helyi sajtótájékoztatónkat. Botka Lászlóval semmi bajom, de van egy nagy kolonc a nyakában: az MSZP. Az MSZP-DK világgal szemben fel kell építenünk az új világot.

Technikailag hogyan képzeli ezt az új pólust? Közös lista? Közös jelöltekkel?

Ezt nyilván a pólus pártjainak kell meghatározni. De én azt gondolom, és

az a tervem, hogy közös lista legyen közös jelöltekkel.

És így tudjuk koordinálni a jelöltjeinket a régi pólus jelöltjeivel az egyéni választókerületekben. Hiszen az ellenzék közös érdeke, hogy egy jelölt álljon szembe a Fideszével szemben. Persze arra kevés ráhatásom van, hogy az MSZP-DK pólus végül milyen felállásban indul.

Az első probléma rögtön ott adódik, hogy választják ki a jelölteket az ön által új pólusnak nevezett körben. Erre van terve?

Előválasztással. Lesz persze, ahol egyértelmű a jelölt. Például, hogy haza beszéljek, senki nem kérdőjelezheti meg, hogy Ferencvárosban Baranyi Kriszta a legjobb, legaktívabb, leghitelesebb jelölt, vagy Szekszárdon az LMP-s Hadházy Ákos. De ahol több jó jelölt van, jöhet az előválasztás. Aztán az MSZP-s és DK-s jelöltekkel szemben is jöhetne az előválasztás, bár ők kevésbé nyitottak erre.

Az elmúlt évek másról sem szóltak az ellenzéki oldalon, mint hogy a pártok, pártocskák sorozatosan váltak ki egymásból. Hogy az Együttnél maradjunk, kivált a szövetségből a Párbeszéd, elhagyta a pártot a Szolidaritás. Miért higgyék el a választók, hogy ezek a szervezetek újra összeállva most majd hitelesek és erősebbek lesznek?

A választók akkor fogják elhinni, ha a pártok megvalósítják. A politikai elit felelőssége a példamutatás. Eddig mindenki önmegvalósítani akart, de ez nem vezetett célra. A PM nem lett 10 százalékos párt a szétválás után. A Szolidaritás – nem bántva őket – ma már egy nem létező szervezet, és akik aktívak voltak belőle, azok velünk vannak. Az Együttnek pedig, hogy önkritikus legyek, nem sikerült szintén az eddigi politikával jelentősen növekednie. Hiszek abban, hogy az együttműködés több eredményre fog vezetni.

Volt már valamilyen titkos puhatolózó tárgyalás más pártvezetőkkel erről az ötletéről?

Nem hiszek a titkos tárgyalásokban, a politika a nyilvánosságra tartozik. Beszélgetések viszont voltak különböző szinteken. Konferenciák szünetében kávé és dumcsi. Mindenki arról beszél, hogy félre kellene tenni az ellentéteket, és a rengeteg közös pontra kellene fektetni a hangsúlyt. És majd a kormányváltás után fókuszálunk a különböző szakpolitikai megoldásokra.

Ezzel szemben a nyilvánosság előtt az LMP vezetői azt hangoztatják, hogy pártdöntés van a külön indulásról. A Momentum vezetői minden interjúban elmondják, hogy senkivel nem kívánnak együttműködni, beleértve az Együttet is. Hogy lesz ebből új pólus? 

Minden pártvezetőnek el kell gondolkodni, hogy a párt vagy a nemzet érdeke fontosabb. De félreértés ne essék, ha nem lesz a pártokkal új pólus, minden párt ki fog esni a parlamentből, kivéve az Együttet, amely meg fogja szervezni az új pólust pártok nélkül is civilekkel.

A pártkutatások nem igazán indokolják ezt a nagy magabiztosságot. Miért jutna be az Együtt egyedül is?

Más pártoknál nem látom a lendületet, mi fejlődünk, ezt másoknál nem látom. 

Tízes skálán hányasra teszi az esélyét, hogy tényleg megvalósul ez az új pólus az Együtt, az LMP, a Párbeszéd, a Liberálisok.. Tényleg, a Liberálisok beletartoznak?

Nem gondolom, hogy Fodor Gábor ne lenne a 2010 előtti elit része. Tehát nem tartoznak bele.

Legalább ezt is tisztáztuk. Tízes skálán tehát mekkora az esély?

6-7-re mindenképp megadnám, hisz ez a racionális döntés. Azért nem maximális, mert van esély arra, hogy néhány szereplőt elvisz a személyes hév, és ők kimaradnak az új pólusból.

Térjünk át arra, hogy bő egy hónapja pártelnök. Mi változott? Változott egyáltalán valami?

Belül sikerült ezt a politikát átvinnem. Mi is mehetnénk arra, hogy mindenkit szétlövünk, mindent külön csinálunk, de az új pólus építését választottuk inkább. A politika fix, az értékrend fix, a 106 jelöltünket akár már májusban be tudjuk mutatni. Más kérdés persze, hogy jutunk el a választókhoz, de ebben is történt előrelépés.

Új kommunikációs felületet hozunk létre, egy online tévét jelent, két héten belül jöhet is az első adásunk.

Ha ilyen jól állnak belül, mint mondja, akkor miért volt szükség arra, hogy Szigetvári Viktor helyett ön legyen az elnök?

Nem jó kifejezés, hogy szükség volt rá, szuper jól működött a vezetésével az Együtt. De úgy tűnt, kommunikációban én jobban átjövök, pragmatikus döntés volt a váltás.

Jellemezné egy mondatban az Együttet?

A legprogresszívabb párt, amely legjobban képviseli az európai értékeket, a legnyitottabb párt Magyarországon.

Azért kérdeztem ezt, mert látom itt ön mögött, hogy a faliújságon kint felejtették Pápa Levente volt alelnök fotóját. Tavalyi kilépésekor ő úgy jellemezte a pártot, hogy „az Együtt rossz alapokon nyugszik, már nem tud hiteles párt lenni, ez a konstrukció rossz”. Mit gondol egy olyan pártról, amelynek alelnöke ezekkel a szavakkal búcsúzik?

Ez nem a pártról állít ki bizonyítványt, hanem a távozó alelnökről. Pápa Levente amúgy olyanokat hiányolt abban az indexes interjúban (elhatárolódás a 2010 előtti időkről, külön lista kimondása), amelyeket két nap múlva megszavazott küldöttgyűlés. Pápát nem szeretném minősíteni, azt gondolta, hogy politikai tőkét kovácsol magának azzal, hogy belerúg ebbe a pártba, és esetleg valahol helyet talál magának. De az élet bebizonyította, hogy nem igazak az állításai.

Bajnai Gordon tanácsát kikérte, mielőtt elindult az elnökségért?

Nem előtte, hanem utána kávéztunk. És nem tanácsot kértem, hanem beszélgettünk, mivel jóban vagyunk. Elmondtam neki is a tervemet az új pólusról, ami neki tökre tetszett. Belátta a 2014-es összefogás kudarcát, hogy az a dolog nem jött be, más megoldás kell 2018-ra.

Bajnai Gordont sajnos most nem tudom megkérdezni, de mégis, akkor miért ment bele? Vagy mit csinálna másképp?

Magánbeszélgetés zajlott, és nem is beszélnék a nevében. Annyi biztos, hogy nekem nincs lelkiismeret-furdalásom, én már akkor sem értettem egyet azzal az összefogással, ezért is kértem akkor, hogy vegyenek le a közös listáról.

Mielőtt elnök lett, már akkor is rengeteg támadást kapott kormányoldalról. Támadták például azzal, hogy Portik Tamás pénzeli, mire ön ezt visszautasította, de azért bevallotta, hogy egyfajta sajtófigyelési dokumentumcsomagot juttatott egy ismerősének. Ön szavazna egy olyan pártra, amelynek elnöke egy bűnözőnek segít a sajtófigyelésben?

Tisztázzuk azért, hogy nem sajtófigyelés történt. Egy ismerősének odaadtam a híradó-kivonatokat arról a tárgyalásokról, amelyen ő vallomást tett. Ennyi történt.

Tőlem sosem kért Portik Tamás egyetlen ismerőse sem semmilyen híradóanyagot.

Nem gondolom, hogy Portiknak, és nem gondolom, hogy dolgoztam volna, és nem gondolom, hogy vérlázító dolog lenne, hogy egy ismerősének odaadok egy paksamétát arról, hogy az általa elmondottak hogy szerepelnek a sajtóban. Minden helyreigazítási pert megnyertünk ezzel kapcsolatban. És igen, szavaznék arra a pártra, amelynek vezetője eljár ezekre a tárgyalásokra, és bebizonyítja, hogy éppen hogy Rogán Antal és társai állnak kapcsolatban Portik Tamással. A dezinformációs hadjárat célja éppen az volt, hogy erről eltereljék a figyelmet, és az én nevemet mossák össze Portikkal.

Amiatt is érte sok kormányzati támadás, hogy V. kerületi önkormányzati képviselőként sokat támadta a belvárosi vezetést és személyesen Rogán Antal volt polgármestert. Ezt folytatni fogja?

Erről több bőrt nem nagyon lehet már lehúzni. Egyértelműen látszik, épp a Portik-perben derült ki, hogy Rogán bűnözőkkel üzletelhetett. Innentől Polt Péter legfőbb ügyésznek kellene megindítani az vizsgálatot, de nem teszi. Mivel én már megmutattam, hogy működik ez a korrupt fideszes rendszer, ma az a feladatom, hogy új alternatívát kínáljak a választóknak, erről szól az új pólus képzése. 

Pont ezért gondolkozom azon, hogy lemondok az önkormányzati képviselői mandátumomról. 

És inkább kizárólag a pártelnöki munkámra koncentrálok.

Semjén Zsolt brutális, eksztatikus kampányra számít a következő időszakban. Ön milyen kampányt vár?

A Fidesz részéről negatív, mocskolódó kampányra számítok. Hisz eddig, kampányon kívül is ez zajlott, permanens lejáratás. Mocskolódó kampány következik, de megpróbálok ellenállni, és egy szerethető, választókat megszólító, világképet sugárzó kampányt szeretnék folytatni.

Ebbe a szerethető kampányba hogyan fér bele, hogy minden ünnepen fütyülést szervez?

Nem az ünnepet zavartuk meg legutóbb sem, hanem Orbán Viktor felszólalását fütyültük ki. Ez teljesen normális, a bíróság mondta ki, hogy ez a véleménynyilvánítás része. Sokkal durvábbakat is lehetne tenni még a szabad véleménynyilvánítás keretien belül,

tojást vagy rohadt paradicsomot is lehetne dobálni Orbánra, hogy nálam radikálisabb polgártársaimnak adjak tippeket.

Mi nem ezt tettük, füttyszóba sűrítettünk mindent.

Több Orbán-rendezvényt is kifütyült már, miért háborodik fel, amikor más teszi ugyanezt önökkel? 

Legutóbb Szegeden a Fidelitas fütyült, de nem háborodtam fel, sőt, leálltam velük beszélgetni, és ez nagyon nagy különbség. Ha Orbánnal lehetne vitázni, nem kéne fütyülni.

Ha Orbán leül egy vitára, abban a pillanatban abbahagyom a fütyülést.

De más eszközzel nem lehet ma Orbánt megszólítani. Orbán legutóbb 2006-ban ült le egy más oldalon lévő politikussal vitázni, 11 éve, hát, erre mi más lehet a válasz?

Azon viszont felháborodott, hogy Dunakeszin állítólag szocialisták kifütyülték az Együtt rendezvényét. Nyílt levelet is írt Botka Lászlónak és Molnár Gyulának.

De nem a fütyülésen háborodtam fel, hanem azon, hogy közben Botka az együttműködésről beszél. Azért mi nem a Momentum rendezvényét, vagy az LMP konferenciáját fütyüljük ki. Nem azokét, akikkel együtt akarunk működni.

Nem érzi felelősnek magát, hogy lezülleszti a politikai vitakultúrát? És nemcsak a fütyülésre célzok. Pár nappal ezelőtt Kósa Lajos bunkónak nevezte, mire ön visszaszólt nagyjából óvodás színvonalon, hogy Kósa a legbunkóbb. Erre miért van szükség?

Elnézést kérek Kósa Lajostól, hogy bunkónak neveztem. Nevezhetném másnak is.

Azzal akkor egyetért, hogy ez nem javítja a vitakultúrát?

Nem hiszem, hogy rajtam múlt, hogy az elmúlt tíz évben ide fajult a politikai vitakultúra. Valóban néha én is elhamarkodottan szólok vissza.

Ha másfél év múlva beszélünk, 2018 őszén, amikor már túl vagyunk a választásokon, mit tippel, milyen kormány lesz, ki lesz a miniszterelnök?

Bízom abban, hogy egy új pólus által dominált kormány lesz hatalmon. Tudom, most irracionálisnak tűnik, de előállítható ez a helyzet. A politika irracionális műfaj: ki gondolta volna, hogy a Momentum megakadályozza a budapesti olimpiát, vagy hogy egy fideszes képviselő borítja majd a trafikmutyit. Vagy hogy Donald Trump lesz az amerikai elnök. 

És ön mit fog csinálni 2018 őszén?

Nem feltétlenül gondolkodom kormányzati pozícióban. Ha bizalmat kapok, az Együtt elnöke leszek akkor is.

Tehát akkor még lesz Együtt?

Igen, Együtt lesz, az új pólus esetén is megmarad. 

Borítókép: Barakonyi Szabolcs / Index