Nem hittek a gyerekgyilkos sírásának

Külsőre alig lehetett ráismerni a szerdai ítélethirdetéskor a Tatabányai Törvényszéken arra a nőre, aki tavaly júniusban először állt a bíróság elé 8 éves kislánya meggyilkolása miatt. Á. Anikó akkor szőke volt, erősen túlsúlyos és feltűnő, nyugtalanító piros mintájú felsőt viselt. Mostanra hagyta a még mindig csutkába fogott haját őszre váltani, a negyvenes nő egyszerű, szürke pulóverében jóval soványabbnak is tűnt, mint nem egészen egy éve, pedig már akkor is régóta előzetesben ült. 2015 áprilisában került előbb őrizetbe, aztán előzetesbe, néhány nappal azután, hogy egy tóra néző tatai panzió 107-es szobájában részegen, begyógyszerezve száznál is több késszúrással megölte elkábított kislányát, Laurát, akit az apja a húsvéti szünetre engedett el vele.

A Tatabányai Törvényszék szerdán első fokon úgy döntött: a tettéért tényleges életfogytiglant érdemel, sohasem szabadulhat ki élve. Az ítélethirdetéseknél általában a hallgatók fülének meglehetősen, unalmas kötelező kellék a felsorolása annak, mi legyen a különféle lefoglalt bűnjelekkel. Nem ebben az ügyben. A hétköznapi tárgyakra is átragadt a gyerekgyilkosság iszonyata: a rózsaszín hajgumira, a virágmintás bögrére, az énekfüzetre épp úgy, mint a késre, a tablettatöredékekre vagy a borosüvegre.

Először is vett két üveg pezsgőt

Á. Anikó látszólag nyugodtan fogadta, amikor Detrői Ferenc bíró kimondta az életfogytiglant. Az asszonyt 14. évét be nem töltött gyerek, egy védekezésre képtelen ember különös kegyetlenséggel elkövetett meggyilkolásában találták bűnösnek. A bűnösségét a perben maga sem tagadta, de azt állította, hogy a gyilkosságra magára egyáltalán nem emlékszik, csak az előzményekre és a másnap reggelre, amikor a panzióban ébredve megtalálta a kést, látta a vért és az ágyban fekvő halott kislányt.

Az előzmény pedig: örömmel készült a kettesben töltött tavaszi szünetre Laurával, akit az ő alkoholproblémái, gyógyszerfüggősége és pszichiátriai gondjai miatt az apja nevelt. Elmondása szerint elpattant benne valami, amikor a kislánytól megtudta, hogy anyunak szólítja az édesapja feleségét, az iskolában, ahová jár, a vér szerinti anyja létezéséről nem is tudnak, és a család készül végleg kiköltözni Németországba. Ekkor marékszámra kezdte bekapkodni a nála lévő antidepresszánsokat, megivott két üveg pezsgőt és elkövette a gyilkosságot.

Az előzetesben egyszer öngyilkosságot kísérelt meg, a bíróságon tavaly nyáron azzal nyitott, hogy halálbüntetést szeretne kérni saját magára.  A szerdai ítélethirdetés előtt már "méltányos büntetést" kért a bírótól, de egyébként egyre azt ismételte, amit kezdettől fogva mondott:

• "Nem találok szavakat. Nem tudom a mai napig feldolgozni, ami történt."
• "Nagyon szerettem a kislányt, ő volt az életem értelme."
• "Mindig ezzel fogok ébredni."

Az esély illúzióját kérte a védő

Az ügyvédje a védőbeszédét azzal kezdte: ebben a "rettenetes és felfoghatatlan ügyben" meg kell érteni a társadalom reakcióját, amely a szemet szemért, fogat fogért elv alkalmazását követeli. "De mi itt a tárgyalóteremben nem a közvélemény vagyunk. Mi is szörnyülködhetünk, de tőlünk többet várnak el" - mondta. Szerinte az ő dolguk az, hogy a jogszabályok betűje szerint ítéljék meg Á. Anikó tettét. Az ügyvéd amellett próbált érvelni, hogy a különös kegyetlenség nem áll meg, mert a kislány halálát a rengeteg közül 1-2 konkrét szúrás okozta, percek alatt meghalt, és közben nem volt eszméleténél. Szerette volna kiharcolni, hogy védence ne életfogytot, hanem határozott időre szóló szabadságvesztést kapjon, hogy - ahogy fogalmazott - "maradjon meg számára az esély illúziója", ha már egyszer egész hátralévő életében cipelni fogja a tette súlyát.

A jogi érvek mellett legalább olyan fontos volt a védőbeszédben az érzelmekre hatás. Az ügyvéd azt mondta: védencét nem kell sajnálni, ő sem várja ezt senkitől, de hosszan beszélt arról, milyen rettenetes élete volt a nőnek. A nagyanyja nevelte, pozitív családképet nem látott maga előtt, egész életében hiányzott mellőle az emberi támasz, depressziós volt, rászokott az alkoholra és a gyógyszerekre, és ehhez jött hozzá a rossz kapcsolat közte és Laura apja között, ez a kapcsolatot az ügyvéd szerint Á. Anikó számára hitegetést, függőséget, kiszolgáltatottságot jelentett.

Az indíték: bosszú

Az apával való viszonyra hivatkozás azonban súlyosan visszaütött. A bíróban, aki kezdetben hezitált a tényleges és a nem tényleges életfogytiglan között, megingott a hit az asszony megbánásának őszinteségében, és ez a lehető legsúlyosabb büntetés oldalára billentette a mérleget. Az indokláskor Detrői arról beszélt, hogy Á. Anikó próbálja áthárítani a felelősséget az apára, mondván hogy hitegette, átverte őt, a vége felé azzal is megvádolta, hogy verte is.

A nő mindössze 19 éves volt, amikor beleszeretett a nála jóval idősebb vállalkozóba, tőle, az egyébként családos embertől várta hosszú időn át hiába, hogy majd biztonságot teremt az életében. A csalódásokkal teli évekhez jött hosszú a tragikus áprilisi napon a hír, hogy a kislányt külföldre tervezi vinni az apa. A bíró szerint a gyilkosság motívuma az volt: bosszút állni az apán.

Esélyt kellett volna adnia a 8 éves gyereknek, hogy az övénél jobb élete legyen

- mondta a nő nehéz életére reagálva.

A bírót arról sem sikerült meggyőzni, hogy Á. Anikó a tragédia napjáig valóban jó, gondos anya lett volna, mint ahogy azt magáról állította. Sorolta a kétsége okait a régebbi öngyilkossággal fenyegetőzéseken túl is: egy időben rendszeresen sörözőbe hordta magával a kislányt, az óvodából beszerzett iratok alapján pedig nem egyszer előfordult, hogy már reggel részegen vitte magával.

Igenis észnél volt

A beismerés ugyan enyhítő körülmény egy gyilkosságnál, de Á. esetében ezzel is voltak problémák. Azt állította, hogy Laura halálának körülményei teljesen kiestek az emlékeiből, ugyanakkor a gyilkosság minősítő körülményeit kifejezetten tagadta. Nem vallotta be, hogy pezsgővel és gyógyszerrel elkábította a kislányt, aki így nem tudott védekezni a késtől. Detrői viszont kijelentette: józan ésszel teljesen kizárható, hogy a szófogadó, jó gyerek Laura magától vett be pár szem nyugtatót, és még pezsgőzött is rá.

A különös kegyetlenséget nézve sem értett egyet a bíró a védelem érvelésével: szerinte nem számít, hogy az áldozat észleli-e, ami vele történik. Az, hogy a gyereket a nő a számtalan késszúrás után még egy zsineggel is fojtogatta, egyértelműen arra utal, hogy a halálát kívánta.

A tényleges életfogytiglan mellett szólt az is, hogy a bíró szerint a gyilkosság előtt és után is kifejezetten céltudatos, racionális volt Á. Anikó magatartása. Rengeteg gyógyszerrel felszerelkezve indult a lányával töltendő tavaszi szünetre, és ha a nála lévő kést eredetileg valóban a húsvéti sonka szeletelésére vitte is magával, mint ahogy állította, mindenki elől eltitkolta, hova mennek Laurával, és szándékosan kettesben akart vele maradni. Utólag pedig úgy rendezte a kis holttestet, mintha csak aludna, még be is takarta, és hazug sms-eket küldözgetett a gyerekért aggódók kérdéseire. "Előtte is észnél volt, utána is észnél volt" - mondta a bíró.

Üzenni akart a törvényszék

Azért is döntött Á. Anikó örökre szóló bezárásáról, hogy ezzel a társadalom felé is üzenetet küldjön. Nem hisz abban, hogy a nő a társadalomra veszélyes lenne, vagy újabb bűncselekményt követne el, de abban hisz, hogy a lehető legsúlyosabb ítélet kiszabása visszatartó erő lehet mindenki más számára. "Így üzen a bíróság, hogy a családi konfliktusok megoldásának nem az a módja, hogy a hozzátartozómat, különösen a gyerekemet megölöm" - mondta.

A felelősség hárítása volt az oka annak, hogy a vádlott hiába sírta el magát többször is az eljárás alatt, Detrői nem hitt a könnyeinek. Az indoklás zárszavának is ezt választotta a bíró:

Kérdésként vetődött fel bennem, hogy nem saját magát siratja-e ilyenkor.

A szerdai ítélet nem emelkedett jogerőre, mert az asszony és ügyvédje enyhítésért fellebbeztek.