ítélet
Május 7-én hirdetnek ítéletet az ügyben.
A leköszönő miniszterelnök szerint politikai döntés született.
Kuruzslás miatt bűnhődik.
Az autót bérlő barátja is a rácsok mögé került.
A leköszönő képviselő szerint csak a „mellékszereplőket” ítélték el.
Örökre eltiltották a vezetéstől.
Az ügyészség szerint búcsút inthet a jogosítványának.
A tizenévest emberöléssel vádolták.
A kamionos az utolsó szó jogán is bocsánatot kért a történtek miatt.
V. János hétfőn került szabadlábra.
A győri polgármester „munkakerülőnek” nevezte őket.
A győri ítélőtábla két évvel súlyosbította a büntetést.
A gyanúsított a sértett otthonánál végezhetett lakótársával.
Az ítélet ugyanakkor nem jogerős.
Jasveen Sangha tavaly bűnösnek vallotta magát a Jóbarátok sztárjának túladagolásában.
Húsz évig feltételesen sem kerülhet szabadlábra a gyilkos.
A kormány szerint a sátrak, amelyekre bálterem nélkül szükség lenne, sebezhetőbbek rakétákkal és drónokkal szemben.
Az incidens 2023-ban történt.
A fiatal tanácsokat adott a muraszombati ámokfutónak.
Jákli Mónika volt párja ellen gyorsított eljárásban döntöttek.
Kábítószer és alkohol is volt a szervezetében, amikor az alvó szülőt megtámadta.
Az ügyészség vádat emelt.
Örökre eltiltották a kormány- és köztisztviselői feladatok ellátásától is.
A bíróség érvénytelenítette saját végzését.
A hozzátartozók szerint megalázóan enyhe az ítélet, nem tudják feldolgozni a tragédiát.
A vádlott 90 napra kerül a rácsok mögé.
A sértett a helyszínen életét vesztette.
Harmincmillió forintos pénzbüntetésre ítélték, de nem kell megfizetnie.
A 19 elítélt között fegyveresek, logisztikai segítők és egyszerű autókereskedők is vannak.
2026.03.10. 16:19 Módosítva: 2026-03-11 12:17:50
Amerikában foglalhat le horvát vagyont a Mol, ha úgy dönt.
Az elmúlt napokban újabb fordulatot vett a Tisza Párt és az Index közötti peres ügyek sorozata.
A nő, aki megfőzte, majd feltálalta kedvese fejét, tényleges életfogytiglani büntetését tölti.
Tettét azzal magyarázta, hogy rossz napja volt.
Több tízezer eurót fizetett volna az álbérgyilkosnak.
A testület elutasította a keresetet.
Végül kiszáradás következtében fellépő szervi elégtelenségben halt meg.
Akár halálbüntetést is kaphatott volna.
A vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható.
Nyelvén húzogatta a pengét, majd jelezte: minden diákkal végez az osztályából.
Egy másik betegnek hét fogát húzták ki mintegy hatvanezer forintért.
Tizenöt éven át a legnagyobb nyugalomban élte életét, mielőtt bevallotta szörnyű tettét.
A decemberi hidegben a nő kihűlésben vesztette életét.
A bíróság ítéletét az apa már nem érhette meg.
Maja Truxot nyolc év börtönbüntetésre ítélték.
A testület szerint sérül a bírói függetlenség.
A bíró „gonosz” embernek nevezte.
21 vádpontból 13-ban bűnösnek találták.
A jogerős ítélet ellenére sem nyugodhat még meg teljesen a 73 éves asszony.
A bíróság jogerős ítéletet hozott.
A nő egyedül nevelte a gyermekét.
Az MCC főigazgatója történelmi ítéletnek nevezte a döntést.
Az ügyészség felülvizsgálati indítványt nyújtott be.
A vádlott éveken át erőszakolta nevelt lányát, egy idős házaspárt pedig meggyilkolt.
Több merényletet tervezhettek.
Három és fél évvel a tragédia után született meg az ítélet.
A vád szerint az akkor 16 éves nevelt lányát kukkolta.
Válogatott módon kegyetlenkedtek a rájuk bízott gyerekekkel.
2026.01.16. 18:25 Módosítva: 2026-01-17 18:00:33
A politikusok között nyilvános vita alakult ki, és folyamatos maradt az adok-kapok.
Az incidens Kazincbarcikán történt.
Jun Szogjol tagadta az ellene felhozott vádakat.