A HÖOK szerint is fontos a CEU

2017.04.02. 18:14

Két nap alatt kicsit módosult a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) a véleménye arról, hogy mit is gondolnak a CEU-t érintő törvénymódosításról. Pénteken még azt írták, időszerű a külföldi egyetemek működésének felülvizsgálata, vasárnap délutáni közleményükben már ezt nem sulykolták, csak azt írták, „ezúton is szeretnénk megerősíteni, hogy a Közép-európai Egyetemen színvonalas, magas szintű munkát végeznek, melyet elismerünk és folytatását a jövőben is fontosnak tartjuk hazánkban.”

Mint írják, ennek megfelelően végzik a munkájukat (azt nem írják, hogy ez mit is jelent), és készülnek az esedékes hétfő délutáni tárgyalásokra a Magyar Rektori Konferenciával. A parlament amúgy hétfőn már tárgyalja is a törvénymódosító javaslatot, amit elvileg kedden már el is akarnak fogadni.

A HÖOK azt írja, vasárnap találkoztak a jogszabály-módosítás által legérintettebb hallgatói képviselőkkel (a Közép-európai Egyetem Hallgatói Önkormányzatával), és kéréseiket és az elhangzottakat figyelembe véve foglalkoznak a jogszabályi előterjesztés egészével.

„Szolidaritásunk kifejezésén túl, dolgozunk is a helyzet megnyugtató rendezésén” - zárul a HÖOK közleménye.