Gyöngyi
9 °C
9 °C

Benyújtották a civiltörvény módosítását

2017.04.07. 17:30

megteremti annak lehetőségét, hogy a nyilvánosság számára egyértelmű legyen, milyen szervezetek, milyen érdekek mentén kívánnak hatni a magyar állam és egyes polgárai véleményére, magatartására.

Gulyás Gergely, Kósa Lajos és Németh Szilárd nevével most benyújtották a kormány törvénytervezetét, amely azokról a civil szervezetekről szól, amelyeket külföldről, vagy külföldről is támogatnak. Ennek szövege gyakorlatilag megegyezik azzal a tervezettel, amit korábban a mi is megírtunk a 444 cikke nyomán. A törvénytervezet nagyban hasonlít az oroszországi, illetve összegszerűen szinte lemásolja az izraeli hasonló törvényt.

A törvényt ebben a cikkünkben elemeztük részletesebben.

A törvény szerint azok a magyar civil szervezeteket, amik évente több mint 7,2 millió forint támogatást kapnak külföldről, azok külföldről támogatott szervezetnek minősülnek, és ezt be kell jelenteniük 15 napon belül. A támogatásokba nem számítandók bele az uniós források.

A részletek:

  • az egyesület vagy alapítvány 15 napon belül köteles bejelenteni külföldről támogatott szervezetté válását a bíróságon, egy formanyomtatványon tranzakciónként részletezve a külföldi támogatásokat
  • A nyilvántartó bíróság minden hónap 15. napjáig megküldi minden ilyen külföldről támogatott szervezetnek minősített szervezet adatait a Civil Információs Portál vezetéséért felelős miniszternek, így kikerülnek oda az adatok
  • A külföldről támogatott szervezet az (1) bekezdés szerinti bejelentést követően haladéktalanul közzéteszi a honlapján, valamint feltünteti az általa kiadott, a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló törvény szerinti sajtótermékekben és egyéb kiadványokban is, hogy e törvény alapján külföldről támogatott szervezetnek minősül
  • Ha a szervezet nem teljesíti mindezt, először felszólítást, aztán bírságot kap, majd törlik.
  • A vallási tevékenységet végző szervezetre nem kell alkalmazni a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló törvényt

Az indoklásban pedig a következőket írják: az utóbbi időkben reális veszély, "hogy a civil társadalom szerveződéseit külföldi érdekcsoportok felhasználni törekszenek", teszik ezt például támogatással, ami akár a szervezet céljait is megváltoztathatja. "Az ilyen juttatások célja, hogy az abban részesülő civil szervezetek társadalmi befolyásán keresztül a támogató érdekcsoportok saját érdekeiket érvényesítsék Magyarország politikai és társadalmi életében. Ez a befolyás irányulhat valamely konkrét politikai, gazdasági döntés meghozatalára, egyes szakpolitikák irányainak meghatározására, vagy legtágabb értelemben akár a demokratikus állami intézményrendszer működésére is".

A témában volt ötpárti egyeztetés, senki nem támogatta az ellenzékből.