Furcsának találja a lúgos támadó ügyben eljáró ügyészt az áldozat

2017.09.14. 15:13 Módosítva: 2017.09.14. 15:16

Renner Erika hiába szerette volna elérni, hogy ügyében az ügyészt kizárják, és egy másik ügyészt rendeljen ki a Legfőbb Ügyészség, ők meghagyták Péter Gyöngyit feladatában.

Renner Erikát 2013-ban a lakásában megtámadták, elkábították, maró lúggal leöntötték a nemi szervét, majd életveszélyes állapotban magára hagyták.  A támadó maszkot viselt, de a vád szerint ezt a borzalmas bűncselekményt a nő korábbi barátja, B. Krisztián követte el, aki a Budai Irgalmasrendi Kórház volt főigazgatója. A férfit életveszélyt okozó testi sértésért és más bűncselekményekért első fokon négy év börtönre ítélték, a másodfokon kiszabott büntetés kilenc év lett.

Idén júniusban a Kúria úgy látta, hogy a bizonyítást nem vitte végig sem az első-, sem a másodfok, amikor bűnösnek mondták ki a volt kórházigazgatót, ezért a korábbi ítéletet hatályon kívül helyezték, és az ügyet visszadobták az ítélőtáblára.

Renner erika szerint az ügyésszel kapcsolatban több alkalmatlansági szempont is felmerült, ezért korábban panasszal élt személye ellen. A  Zoom.hu szerint  azonban nem cserélik le Pétert, aki így a megismételt másodfokú eljárásban továbbra is képviseli a vádat. Renner Erika panasza szerint Péter Gyöngyi "szakmailag és emberileg is kifogásolható módon járt el. Úgy érezte, hogy az ügyész kétségbe vonta a sebei súlyosságát, amikor újbóli orvosi kivizsgálást kért. Azt is felrója, hogy Péter Gyöngyi túl passzív volt a tárgyalások alatt, az orvos szakértőktől nem kérdezett".

Fazekas Géza, a Legfőbb Ügyészség szóvivője azt mondta a lapnak, hogy nincs ésszerű oka annak, hogy az ügyész a vádlott javára elfogult lenne.

„Külön kiemelendő, hogy a másodfokon eljáró ügyész a fellebbezést kiterjesztette, a törvényi lehetőségeknek megfelelő másodfellebbezést jelentett be a vádlott terhére, indítványt tett a vádlott előzetes letartóztatására, majd miután az ítélőtábla ezt nem rendelte el, azzal szemben eredményesen fellebbezett.”