Nándor
7 °C
23 °C

Megbüntették a rendőrséget, mert meghiúsítottak egy Orbán elleni tüntetést

2017.09.27. 17:16

Még 2015 február 27-én szeretett volna a MostMi csoport két aktivistája, Takács Borbála és Takács Flóra tüntetést szervezni a Várkert Bazár elé, Orbán Viktor évértékelőjéhez időzítve. 

A Helsinki Bizottság mai közleménye szerint a két aktivista bejelentési kötelezettségüknek eleget téve, február 20-án jelezték, hogy élnének gyülekezései jogukkal, azonban a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) képviselője a másnapi egyeztetésen azt mondta, hogy a demonstrációjukat nem lehet megtartani, mert az I. kerületi önkormányzat a területet használatba adta az évértékelőt szervező Magyar Polgári Együttműködés Egyesületnek, akik az évértékelő biztosítását és a közvetítő-kocsik elhelyezését segítették. 

A rendőrség kérte a szervezőket, hogy emiatt módosítsák a bejelentésüket, de ezt nem fogadták el, és a rendőrség olyan jogorvoslati megoldást javasolt, hogy a döntéssel szemben ne a gyülekezési jogról szóló gyors bírósági jogorvoslattal éljenek, hanem azzal, amellyel akár évekig is eltarthat az eljárás.

A két aktivistát a Magyar Helsinki Bizottság képviselte a bíróságon, akik szerint a jogorvoslati jogról szóló tájékoztatás, és a tiltás is törvénysértő volt, és Alaptörvény-ellenesen korlátozta a tiltakozni kívánók gyülekezési jogát, ezért a szervezők képviseletében bírósághoz fordult az ügyben.

Bár sokáig úgy nézett ki, a rendőrség elkerülheti a sérelemdíj-fizetést, azonban a kúria szerdán kézbesített, megtámadhatatlan ítéletében megállapította a rendőrség jogsértését, és 100–100 ezer forintos sérelemdíj megfizetésére kötelezte.