Jogerősen felfüggesztettet kapott Hagyó Miklós

2017.09.29. 05:25 Módosítva: 2017.09.29. 15:28

Az elsőfokú döntést megváltoztatva jogerősen másfél év börtönbüntetést kapott, három évre felfüggesztve Hagyó Miklóst, Budapest egykori szocialista főpolgármester-helyettesét a Szegedi Ítélőtábla pénteken – írta az MTI.

07
Fotó: Huszti István

Tavaly januárban első fokon hivatali visszaélés és – felbujtóként elkövetett – hűtlen kezelés bűntette miatt négy évre felfüggesztett, két éves börtönre ítélték Hagyót. A bíróság több más vádlottat is elmarasztalt, rájuk szintén felfüggesztett szabadságvesztést szabott ki vagy pénzbüntetéssel sújtotta őket, három vádlottat pedig felmentett.

Szegedi Fellebbviteli Főügyészség másodfokon a vádlottak egy részénél a büntetések súlyosítására, másoknál az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezésére tett indítványt. Az ügyészség álláspontja szerint több vádpont esetében a történtek pontos tisztázása érdekében a bizonyítási eljárás szinte teljes megismétlésére lenne szükség.

A vádhatóság álláspontja – az első fokon eljáró bírósággal szemben –, hogy a vádlottak bűnszervezetben követték el a bűncselekményeket. A vád szerint 2007 januárjától 2008 decemberéig a hét érintett vádlott között alá-fölérendeltségi viszony alakult ki, és a BKV Zrt. vezetői a vagyonkezelési kötelezettségüket megszegve a cégnek vagyoni hátrányt okoztak.

Az ügyvédek védenceik felmentését, illetve a felmentő ítéletek helybenhagyását kérték. Perbeszédében több ügyvéd hangsúlyozta, azzal, hogy az ügyben első fokon a Kecskeméti Törvényszék járt el, sérült védenceik törvényes bíróhoz való joga, emellett bírálták a nyomozást végző, valamint az elsőfokú eljárásban a vádat képviselő ügyészség tevékenységét is.

Az utolsó szó jogán Hagyó Miklós felmentését kérte, és hangsúlyozta, semmilyen bűncselekményt nem követett el, szintén ártatlanságát hangoztatta a többi jelenlévő vádlott, akik közül többen is részletesen elmondták, hogy milyen károkat okozott nekik a hét-nyolc éve tartó büntetőeljárás.