Emma
3 °C
10 °C

Váratlanul kirúgták az MSZP sajtófőnökét

2017.10.17. 19:41 Módosítva: 2017-10-17 19:45:26

Miután az MSZP kedd délután gúnyos közleményt adott ki Gréczy Zsolt DK-szóvivő ellen, Molnár Gyula az MSZP elnöke úgy döntött, azonnal megválik a közleményt kiadó felelőstől.

Ezért kirúgta Nyakó István sajtófönőköt. A hírt Nyakó megerősítette az Indexnek, de többet nem kívánt mondani.

Úgy tudjuk, hogy Molnár ezzel azt akarta jelezni, hogy nem tűri a pártján belül a Gyurcsány ellenes megnyilvánulásokat. Molnár Gyula a Facebookon így magyarázta a dolgot.

Pletykára per, perre gúny

Az ügy előzménye, hogy az MSZP szekszárdi szervezete hivatalos Facebook-oldalán teret adott annak a pletykának, hogy Gréczy Zsolt DK-szóvivő múlt pénteken fideszesekkel tárgyalt Szekszárdon.

Gréczy tagadta, hogy igazak lennének a hírek. Elmondása szerint egész nap Budapesten volt. Ezért perrel fenyegette meg az MSZP-t.

Az MSZP országos szervezete délután gúnyos közleményben reagált.

Ha minden, az MSZP számára sértő és igaztalan Facebook bejegyzés után feljelentenénk a DK-t, akkor Handó Tündének külön táblabíróságot kellene felállítani az ügyek tárgyalására.

Ám az MSZP ilyet soha nem tett. Ha azonban Gréczy úr úgy érzi, hogy az ő szava nem elég, és bírói döntés kell arról, hogy soha nem járt a szekszárdi pincészetben, lelke rajta – a bíróság dönteni fog" - állt a közleményben.