Zsarolásra használhatják, és erről nem szívesen mondanak le

A valódi múltfeltárás számos intézményes és jogi akadályokba ütközik, a törvényhozó láthatólag nem akarja elősegíteni a lusztrációt, vagyis a rendszerváltás előtti viszonyok teljesebb feltárását, ezzel pedig nem csak a kutatókat, történészeket, levéltárosokat hozza nehéz helyzetbe; az egész nyilvánosságot akadályozza abban, hogy szembenézzen a múlttal.

Ez nem újdonság, csütörtökön mégis kivételesnek mondható esemény helyszíne volt az Akadémia, ahol egy minikonferencián sikerült a magyar tudományosság legfontosabb intézményében szembesíteni azokat a kutatókat, akik saját maguk is megszenvedik a múltfeltárás lehetetlenségeit, valamint azokat az intézményeket, amelyek a törvény szerint tehetnének valamit ez ellen.

Az ülést az az Ungváry Krisztián kezdeményezte, aki számos konfliktusba állt már bele a témában. Ő is veszített el pereket amiatt, hogy ügynöknek (a 6-os kartonnal is rendelkező  Kiss-Rigó László püspököt ), illetve az állambiztonság segítőjének (Kiss László alkotmánybírót) nevezett érintetteket, a  magyar bíróság  pedig állításait nem találta megfelelően igazoltnak. Ungváry szerint a hasonló ítéleteknek megfélemlítő hatásuk van, ellehetetlenítik a kommunista időszak kutatását, és a magyar jog múltfeltárást ellehetetlenítő anakronizmusaiból fakadnak.

Ungváry hosszabb ideje kéri a szakma képviselőit, hogy mondják el, vannak-e megoldási javaslataik a múltfeltárás előtti akadályok leküzdésére. A mostani MTA-esemény jelentősége, hogy először sikerült összehozni azt a szakmai kört, amelyiknek igazán érdekes a véleménye: főlevéltárasok, kutatók, más történészek mellett eljöttek annak a Nemzeti Emlékezet Bizottságnak (NEB) a vezetői is, amely speciális jogokkal rendelkezik: a törvény szerint még új jogalkotásra is tehetnek javaslatot a „kommunizmus bűneinek feltárása” érdekében.

Az ülést vezető Zsoldos Attila már a felvezetőben sietett leszögezni, hogy ez nem politikai vitafórum. A politikai vitától való félelmek között persze már azt sem lehetett evidenciának venni, hogy az MTA II. Osztálya bevállalta a témát, ami minden óvintézkedés ellenére mindenkinek egyértelmű, hogy teljesen át van politizálva.

A politikusok az adatvédelmet sokszor menekülési útként használták

– mondta előadásában Jóri András arról, hogy az adatvédelem és a közérdekű adatok nyilvánosságához fűződő jog közötti konfliktus nálunk nem egyszerűen jogelvi kérdés. A volt adatvédelmi biztos szerint a közérdekű ügyekben sokszor csak vélt adatvédelmi aggályok jelennek meg. Arra, hogy a titok és a nyilvánosság határa nem mindenhol ugyanott van, többek között a skandináv példát hozta fel: míg nálunk az adótitok szigorú jogintézmény, ott a személyi adóbevallások teljesen nyilvánosak, bárki megtekintheti őket.

Fizess!

A múlt megismerésével, a nyilvánossággal kapcsolatos igények teljesülésének az elmúlt években Magyarországon a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) lett az egyik fő akadálya. Jóri is utalt rá, hogy amióta Péterfalvi Attila vezeti az intézményt, a NAIH-nak más a szerepfelfogása. Hogy a NAIH ma milyen és mekkora hatalmú hatóságként működik, azt leginkább Kiss László botránya, illetve a rá adott hatósági válasz mutatta meg. Az úszóedző hatvanas évekbeli nemi erőszak-ügyében Péterfalvi hivatala Kiss László jogait védve megbírságolta Budapest Főváros Levéltárát (BFL). A levéltár bűne szerintük az volt, hogy az azt kérő újságíróknak kiadták a korabeli per iratait. A NAIH szerint az újbóli nyilvánosság miatt Kiss László most újra bűnhődik, pedig az erőszaktevőnek joga van a felejtéshez. A NAIH 2016-ban emiatt 3 millió forintra büntette a BFL-t.

A kétszeres büntethetőség alkotmányos tilalmának fontosságát, a Kiss László mellett szóló adatvédelmi érveket a konferencián dr. Trócsányi Sára jelenítette meg. „Egy törvényes eljárás után nem lehet még egyszer elítélni valakit, bármennyire is utáljuk. Azt hiszik, hogy az internetnek mindenre joga van: megtudni, számon kérni, elítélni, meglincselni. Tévedés, nulla jog van mindehhez” – mondta a Nemzeti Szakértői és Kutató Központban dolgozó jogász, aki szerint a Kiss László-ügyben már csak azért is törvénytelenség történt, mert szerinte nem volt tisztességes a szándék. Különben is, „újságírók ne zsandárkodjanak”.

Azzal, hogy a levéltárat azért büntetik, mert teljesíti a feladatát, ellehetetlenítik a Kádár-korszak kutatását

– mondta ezzel szemben a konferencián Kenyeres István, a BFL főigazgatója. Álláspontja szerint a levéltárnak nem is lett volna jogalapja a kutatási kérés megtagadására, az iratokat pedig a levéltári törvénynek megfelelően anonimizálva adták ki. Idén nyáron aztán a bíróság jogerősen hatályon kívül is helyezte a NAIH bírságát, a bíróság szerint Péterfalvi jogtalanul büntette és akarta korlátozni a levéltéri kutatásokat – ezt a döntést a BFL-főigazgató most a NAIH fekete napjának nevezte.

A bírósági döntés ellenére az ügy nem jutott nyugvópontra, tovább fenyegeti a levéltárak alaptevékenységét és a nyilvánosságot. Kenyeres itt az ügyről megjelent korábbi Index-cikket is idézve („A levéltár nyitottsága és a kutatás szabadsága a rendszerváltás fontos eredménye volt”) beszélt a fejleményekről. Eszerint Péterfalviék felülvizsgálatot kértek az ügyben a Kúriától, ráadásul tartalmilag a NAIH erősen vitatott döntéseit bíróságon nem is lehetne megtámadni, fellebbezni sincs hova. A NAIH jogértelmezése így kontroll nélkül átmehet, miközben mindenki tudja, hogy itt különböző jogelvek (a nyilvánosság érdeke és az adatvédelem), nem harmonizáló jogszabályok (ebben az esetben az Infotv. és a levéltári törvény), valamint ellentétes egyéni érdekek (itt például Kiss Lászlóé, egykori áldozatáé, valamint például a szülőké, akik szeretnék tudni, milyen helyre jár edzésre a gyerekük) ütköznek, a NAIH pedig ezek közül lényegében csak a tettes érdekét védi.

A NAIH a bírsággal együtt új iratkezelési szabályokra is kötelezte a levéltárat. Ők, bár egyáltalán nem értettek egyet a döntéssel, kénytelenek voltak radikálisan szűkíteni a lehetőségeket. A bíróság ítélete után ezt visszavonták, nem mindenhol jártak el így: a messze legnagyobb hazai levéltári intézményrendszer, a Magyar Nemzeti Levéltér (MNL) rendkívül óvatos: ők a mai napig a Péterfalvi-féle döntés szerint korlátozottan engedik csak kutatni a korábbi büntetőügyeket. Mivel közben a bíróság a döntést hatályon kívül helyezte, a BFL vezetője szerint ez egyszerűen törvénytelen.

Ha nincs adat, a nyilvánosságtól sem kell tartani

A helyzet azonban az, hogy az illetékes magyar hatóság úgy szűkítené a nyilvánosságot, hogy ez alapján még egy aktív politikusról sem lehetne nyilvánosságra hozni, hogy korábban elítélték. A kutatók többsége szerint a múlt megismerése alapvető közérdek lenne: a Kiss László-ügynek is lehettek a magyar közéletet tisztító hatásai, mondják, de például az 1956 utáni megtorlás kutatása sem menne, ha az akkori büntetőügyeket elzárnák a nyilvánosság elől, hiszen sokakat formálisan köztörvényesként ítéltek el. A Péterfalvi-féle állásfoglalás szerint kétség esetén a levéltárnak kell tudnia bizonyítani, hogy a személyes adatok nyilvánosságra hozatala szükséges volt a történelmi múlt megismeréséhez.

Egy 3 milliós bírság után ki meri ezt megtenni?

– kérdezte a BFL vezetője.

Vannak ennél is korlátozóbb forgatókönyvek. A NAIH 2016-ban azt javasolta, hogy a levéltárak eleve már csak anonimizálva kapják meg az adatokat, nehogy jogtalanul adják ki az iratokat. Bár ezt a javaslatukat lesöpörték, a mostani MTA-konferencián a közönségből felszólalt Osztopáni Krisztián, a NAIH BFL elleni határozatát szövegező munkatársa, és egészen meglepőt húzott: arra utalva, hogy a levéltáros nem tudhatja, ki milyen szándékkal kéri ki az iratot, azt mondta, hogy „mivel a levéltárakat nem lehet gondolatolvasásra kötelezni, a legjobb az lenne, ha már be sem kerülne hozzájuk az ügy”.

Hogy a magánszemélyek büntetőügyeit ne archiválják levéltárakban, teljes felhördülést keltett a jelenlévő levéltárvezetők között.

Tehát az a cél, hogy ne kerüljön be az irat a levéltárba, mert az egyik állami szerv, a NAIH, azt feltételezi a másik állami szervről, rólunk, hogy nem kezelnénk gondosan az iratot?

– kérdezett vissza az MNL-főigazgató Szabó Csaba. „Rengeteg olyan ügyfél jön hozzánk minden nap kutatni, akik a saját régebbi ügyeik irataiért jönnek, például mert már nincs meg nekik. Teljesen abszurd lenne ezeket már a levéltárba sem adni. De ezek elképesztően fontos társadalom- és politikatörténeti források is, a konkrét esetben például a nemi erőszak, az élsport és a politika összefonódásáról” – mondta Szakolczai Attila levéltáros.

Perelj be

A közszereplők büntetőügyeihez hasonlóan fontos az állambiztonsági múlt kérdése. „A magyar törvények ügynökdefiníciója nyilvánvalóan problematikus, olyan szigorú feltételeket ad meg, hogy azoknak néhány személyen kívül senki nem felel meg. A magyar lusztráció annyira félszívű, hogy az embernek az a gyanúja, hogy éppen a lusztráció elkerülése volt a célja” – mondta előadásában Rainer M. János, az 1956-os Intézet vezetője. Bemutatta saját büntetőügyeit is: amikor nyilvánosságra hozták az 1989-es Nagy Imre temetéssel kapcsolatos állambiztonsági akták alapján annak a 110 hálózati személynek a nevét, akiket az állambiztonság az eseményen figyelőként vett számításba, több per is indult ellenük – nehezen kiszámítható, ellentmondásos ítéletek születtek, kétszer is őket marasztalták el, miközben Rainer szerint ők egyszerűen csak a hiteles forrást hozták nyilvánosságra.

Nemcsak az ügynökdefinícióval van probléma, de például a sok minősített irattal is, amelyet továbbra sem tesznek megismerhetővé. Ezek közül Ungváry Krisztián említett néhány példát: a titkosítások miatt ma sem lehet tudni, kapott-e a pártvezetés információt a KGB magyarországi tevékenységéről, nem ismerhetjük meg, hogyan manipulálta közvetlenül a rendszerváltás előtt a közvéleményt a hatalom, és nem tudhatjuk azt sem, miként sikálták el a rendszerváltás előtti legnagyobb korrupciós ügyet, milyen közszereplők vettek benne részt, és hol van a pénz – mondta a Mineralimpex ügyre utalva, melyben mai áron 500 milliárd forintot loptak el egy külkereskedelmi olajügyletben.

Ungváry szerint a minősítések fenntartása sokszor fals érveken alapul.

Felmerül a gyanú, hogy ezek a takargatások jelenleg is élő politikai közszereplők miatt vannak. 1989 óta számos olyan eset volt, amikor ezeket az állambiztonsági dossziékat zsarolásra használták. Torgyán és Csurka esete talán a leismertebb. Ők ugyan megtagadták az érdemi együttműködést, de mivel nem ismerték a róluk szóló dossziét, zsarolhatók voltak.

Lassan járj

A minősítések feloldásáról, visszaminősítésekről ma is a titkosszolgálatok döntenek, civil kontroll nélkül. „Az állambiztonsági szolgálatokat is kárhoztatom. Bár értem, hogy védik az állomány érdekeit, hiszen a személycserék nem voltak teljesek. De fontos lenne, hogy ne csak ezeknek a szolgálatoknak az érdekeit akceptálják a kutatóintézetek” – mondta Ungváry.

Az utalás bizonyára a Nemzeti Emlékezet Bizottságára (NEB) vonatkozik. A 2014-ben létrehozott, kritikusai által kormányközelinek tekintett intézmény komoly jogosultságokkal rendelkezik, ahogy említettük már, a NEB-törvény alapján még jogalkotási javaslatokat is tehetnének. A NEB legnagyobb eredménye az állambiztonsági nyilvánossággal kapcsolatban, hogy 2018 nyarán részlegesen nyilvánosságra hozzák az ügynöklistákat is tartalmazó mágnesszalagokat. Ez sokáig fontos követelése volt a nyilvánosságpárti kutatóknak, ezt javasolta korábban a Kenedi-Bizottság is, most azonban, hogy a NEB ezt részben elérte, inkább azt lehet hallani, hogy a mágnesszalagok önmagukban nem is olyan értékesek, mint korábban gondolták.

„Ez egy újabb mozaik a töredékes képben, de a mágnesszalagok listája sosem volt egy teljes, megbízható nyilvántartás. A legfontosabb, különleges titkos kategóriájú személyek soha nem is voltak rajta, és abban az informatikai értelemben sem tekinthető hitelesnek, hogy nem lehet nyomon követni, ki mikor módosított rajta. Pedig ezt folyamatosan megtették: aki a szolgálatok szempontjából már nem volt érdekes, törölték. A nyolcvanas évek végén már százezernél is több név volt benne, ma már csak 58 ezer” – vázolta a korlátokat Cseh Gergő Bendegúz, az ÁBTL főigazgatója.

„A mágnesszalagok ügye talán szimbolikusan fontosabb, mint tartalmilag, hiszen nagyon benne volt a közbeszédben. És talán elő fogja segíteni a további iratnyilvánosságot is” – mondta ugyanerről Kiss Réka, az említett NEB vezetője. A jelek szerint ő ebben inkább a kis lépések politikájának a híve: „Az eredményes és a látványos nem mindig ugyanaz” – fogalmazott óvatosan a konferencián, hozzátéve, hogy szerinte sokszor nem is az a probléma, hogy nem lehet hozzáférni az iratokhoz, csak sok a kutatnivaló.

Várjunk

„és támogassuk az ÁBTL-t az iratfeltáró munkájukban” – mondta szimptomatikusan a NEB szintén jelenlévő elnökhelyettese, Máthé Áron, hozzátéve, hogy szerinte a miniszter gyakorol civil kontrollt a saját titkaikat gondosan őrző szolgálatok felett. „A mindenkori miniszter civil kontrollt a saját zsarolási potenciálja fölött?” – kérdezett vissza Ungváry Krisztián, aki szerint ha a jelenlegi ütemben megy tovább a kommunista titkosított iratok visszaminősítése, 2100-ra sem fognak végezni. „A NEB-nek van törvényjavaslati joga. Nem kellene egy olyan törvényjavaslat, ami intézményes civil kontrollt tesz lehetővé?” – kérdezte még, de érdemi választ nem kapott.

Módosítási javaslatokat kértünk, így hirdettük meg a konferenciát. Csalódott vagyok, mert ilyen javaslatok most sem érkeztek

– mondta Ungváry a konferencia után az Indexnek. A „nép hangját” egyébként leginkább egy felháborodott felszólaló jelenítette meg: a tudományos szférán kívülről érkező hallgató szerint az intézmények nem látják a fától az erdőt, ez az egész jelenlegi formájában egy vicc.

(Borítókép: Lehallgatásról készült fénykép az OSA Archívum Operatív fotó - Budapest és Prága az állambiztonság szemével című kiállításán, ahol a csehszlovák és magyar állambiztonsági szervek által a szocializmus időszakában készített titkos felvételeket mutattak be a budapesti Centrális Galériában 2011-ben. Fotó: Földi Imre/MTI)