Dehogy rejtegetjük mi a Fidesz-logót!

2019.09.06. 12:47
Bús Balázs és Wintermantel Zsolt rosszindulattal, az ellenzék érdekeivel, sőt az Index prekoncepcióival magyarázza, hogy az egységes fideszes arculat mintha háttérbe szorult volna kampányukban. Nem ők azonban az egyetlenek, akik a kormányoldalról is a függetlenség köpenyét magukra öltve indultak az önkormányzati csatába.

„A korábbi választásokon már megismert Fidesz arculati elemeket fogjuk használni” – válaszolta Kósa Lajos kérdésünkre, egységes kampánymegjelenést tervez-e a kormánypárt. Azért fordultunk a Fidesz önkormányzati választásért felelős kampányfőnökéhez, mert az elmúlt napokban egyre-másra jelentek meg fotók és cikkek arról, hogy a Fidesz önkormányzati jelöltjeit néhol „nehéz beazonosítani” (elsőként a 444.hu készített ilyen gyűjtést).

Kósa szerint az egyes városi, a főpolgármesteri, illetve a budapesti kerületi kampányelemekről a Fidesz-központ, és egyénileg a jelöltek egyaránt gondoskodhatnak. Ha a kormánypárt támogatását adta egy jelöltnek – legyen az akár független, de Fidesz-támogatottságú, vagy éppen párt jelöltjeként induló –, akkor általában az is elvárás, hogy a párt logója megjelenjen a szórólapokon, plakátokon és egyéb kampányelemeken.

Kósa szerint ugyanakkor ettől egyedi esetekben el lehet térni. Amikor azonban azt is tudni szerettük volna, általában mi az oka annak, vagy mivel indokolták egyes jelöltjeik, hogy nem, vagy csak minimális felületen tüntetik fel a Fidesz logót, a kampányfőnök azt válaszolta:

A jelöltjeink szinte mindegyike feltünteti a Fidesz-KDNP logókat, vagyis a kérdésben megfogalmazott állítás téves.

Mindenesetre a kampányfőnök válaszaiból is egyértelmű, aligha zavarja, sőt, sokkal inkább megfontolt stratégia része az, hogy egyes fideszeseken alig látszik pártjuk színe, míg mások széles vásznon hirdetik hovatartozásukat.

Az ország 3177 önkormányzatából mintegy 1200 településen állított jeltöltet a Fidesz-KDNP, ami az önkormányzatok számát tekintve 37 százalékos eredmény, de ezeken a településeken összesen 7,8 millióan laknak, vagyis az ország lakosságának négyötöde olyan helyen él, ahol lehet fideszes jelöltre szavazni. Kósa közlése szerint 850 önkormányzatban kifejezetten a Fidesz-KDNP a jelölő szervezet és van további 350, ahol más a jelölő, de a kormánypárt támogatásával indulnak a jelöltek. Ahol függetlent támogatnak, ott is sok esetben olyan megállapodást jelentettek be korábban, amely alapján a Fidesz, sőt a KDNP címere megjelenhet a jelölt neve mellett.

De mi folyik az utcán? 

Az egységes Fidesz arculat aligha felfedezhető, hiszen végignézve a kormánypárt fővárosi kerületi, valamint több vidéki városban induló jelöltjeinek kampányeszközeit, könnyen tűnhet úgy:

néhányan, főként a kétesélyes helyeken, valahogy lemondtak a Fidesz-logóról.

A fővárosi polgármesterek, illetve polgármesterjelöltek közül Nagy Gábor Tamás, az I. kerület fideszes vezetője tökéletesen illeszkedik az arculatba, a terézvárosi Hassay Zsófia kampánya pedig talán még inkább, hiszen az őt közterületi standjainál kifejezetten a Fidesz, nem pedig az ő neve látszott. D. Kovács Róbert Kőbányán sem rejtegeti a Fideszt, mondjuk nehéz is lenne a kormányzati támogatásokkal kampányolni függetlenként, vagy ellenzékiként. Van még ennél is bátrabb fideszes: a XI. kerületi Hoffmann Tamás nemcsak kampányanyagain, de még kötényén is hirdeti pártját.

69812456 341266300115633 6456145743576039424 n
Fotó: Dr. Horváth Márk - képviselőjelölt / Facebook

Eközben Kovács Péter, a Fidesz XVI. kerületi polgármestere is a jól láthatóan fideszes jelölt vonalat követi, noha a pártlogót azért nem a kampányanyagok címoldalán helyezte el. Hasonlóképpen visszafogottan, de azért jól láthatóan a Fidesszel kampányol Horváth Tamás is Rákosmentén, a betegsége miatt visszalépő Riz Levente alpolgármesterére rá is férhet annak egyértelműsítése, hogy Riz is őt ajánlotta maga helyett.

Független fideszesek és arctalan pártlogók

Érdekes kettősség azonban, hogy a helyi Fidesz széles vásznán Karsay Ferenc Budafokon is a Fidesz-logóval kampányol a közterületeken, a saját oldalán ugyanakkor nyoma sincs a pártnak. Fordítva is előfordul ilyen, hiszen a XIII. kerületi Fidesz úgy gyűjtött aláírásokat polgármesterjelöltjüknek, hogy Bagdy Gábor neve fel sem tűnik standjaikon, de még a Facebook-oldalukon sem, holott az NVI honlapja szerint ő a Fidesz-KDNP jelöltje a XIII. kerületben. 

De még ennél is jóval pikánsabbak azok az esetek, amikor a narancssárga mintha teljesen eltűnt volna a kampányanyagokról, de még a Fidesz neve és logója is icipicire töpörödött a kampányban:

Ilyen a II. kerületi polgármester „zöld” kampánya: Láng Zsolt utcai jelenléte mintha csak egy független kerületvezetőt reklámozna, aprócska velejáróként a sarokba száműzött párlogókkal:

2 II kerületi fidesz
Fotó: II. kerület Fidesz / Facebook

Az újpesti polgármesternél mondjuk még ez sem látszott minden egyes kampányanyagon. Noha Wintermantel Zsolt oldalán nem találtunk a közterületi kampányeszközökről bejegyzést, a jelöltjeit bemutató szórólap valóban újpesti színekkel operált, a Fidesz említése és feltüntetése nélkül, míg a Facebookon úgy fogalmaz: „Sose próbáltam elrejtőzni. Kötődő, ragaszkodó alkat vagyok az élet minden területén. De azt se titkoltam, hogy Újpest előbbre való számomra, mint a pártpolitika”.

Kérdéseinkre Wintermantel a honlapjára és blogjára irányította az Indexet, a személyes polgármesteri weboldalon pedig valóban észrevehető méretben tűnik fel a Fidesz-logója. A kerületvezető elküldte a postaládákba eljuttatott választási szórólapot és a néhány nap múlva kikerülő óriásplakát és Citylight-kreatívokat is, hozzátéve:

remélem ezek alapján sikerül eloszlatni a prekoncepciójában megfogalmazottakat, és Ön számára is kiderül, hogy a hivatkozott "cikkek" mellőzik az objektivitást és erősen politikai célzatúak. :)

Hasonlóképp vádolta vádaskodással politikai ellenfeleit Bús Balázs, hiszen az óbudai polgármester kampányanyagain szintén nem lehetett felfedezni az őt támogató pártot, éppen ezért tőle is megkérdeztük, a Fidesz-központtal egységben, vagy éppen önálló döntésként mondott le pártjáról. Bús Balázs egy, a honlapjára feltöltött válaszlevélben részletesen ismertette az által kerületvezetőként alapított szervezet elképzeléseit, valamint azt, hogy szerinte ez az arculat egyáltalán nem rejtegeti a Fideszt. 

A Fidesz logója egyenlő mértékben látható a KDNP és a Bús Balázs Óbudáért Egyesület logójával, tekintettel arra, hogy ez a három szervezet közösen állít Óbuda-Békásmegyeren jelölteket

– írta kezdetnek Bús. a polgármester szerint nem az ő személyes stábja, és nem is a Fidesz-központ dolgozta ki a személyes népszerűségét jobban hangsúlyozó, míg a Fideszt kissé talán háttérbe szorító arculatot, hanem ezt a kreatív elgondolást az Egyesület tagjai és barátai gondolták el. Szerinte ezt a koncepciót nem az befolyásolja, hogy a jelenlegi óbudai polgármester népszerűsége nagyobb a kerületben, mint a Fideszé, hanem sokkal inkább az, hogy

a III. kerületben egy valódi civil összefogás valósult meg.

 A köztereken azért, ha mikroszkóppal is, de fel lehet fedezni a Fideszt:

5 Dr. Szendrődi Csaba képviselőjelölt
Fotó: Dr. Szendrődi Csaba képviselőjelölt / Facebook

A polgármester szerint "pont azok, akik állítják, hogy a hirdetőfelületeinken a Fidesz-logó nem jól látható, megpróbálják a pártlogóikat úgy elrejteni a plakátjaikon, amennyire csak lehetséges, s nem beszélnek arról, hogy egy klasszikus pártmutyi eredményeként csak pártkatonákat indítanak a mostani választásokon, valamint egy olyan polgármester-jelöltet próbálnak az óbudaiakra erőltetni, akit a tavaly parlamenti választások előtt lecseréltek és nem indítottak újra. (...) Mindezek alapján megértem a baloldali pártkatonák civil jelöltjeink miatt érzett aggodalmát, hiszen szemben a kerületben már bizonyított jelöltjeink alkalmasságával, sokukról a választások előtt még senki sem hallott a kerületben, és nem is találkoztak velük."

Bús azt is írta:

Látható az is, hogy a Szerencsejáték Zrt. (Totó-Lottó) színeiben pompázó ellenzéki tömörülés jelöltek úgy menekülnek a baloldal vörös színétől, mint ördög a tömjénfüsttől.

Egyébként a polgármester azt is kiemelte, hogy az ő csapatában a 16 jelöltből "7 hölgy", míg az ellenzéki együttműködés jelöltjei közül csak ketten nők. Válaszolt ugyanakkor a kampányköltségeket, valamint a stratégiát firtató kérdéseinkre is, így az óbudai polgármester elárulta, lesz olyan óriásplakátja, valamint Citylight-plakátjai, amelyeket a Fidesz fizet, méghozzá a kerületi tagdíj-befizetésekből. De Bús Balázs egyesülete is rendel kampányanyagokat, amelyet szintén tagdíjakból, adományokból fizetnek, sőt, a polgármester személyesen is anyagi felelősséget vállal a kampányáért.

Nem egyedi jelenség

Érdekes ugyanakkor a jelenség, amelynek a két válaszoló polgármester szerint semmi köze sincs ahhoz, hogy egy-egy gyakorló polgármester, vagy Fidesz-jelölt esetleg abban látná a sikerhez vezető utat, hogy inkább civilnek, illetve a kormányoldallal jóban lévő, de független entitásnak látatja magát, mintsem Fidesz-politikusnak. 

Teljesen narancsmentes például a belvárosi polgármester Facebook-oldala és kampánya. Szentgyörgyvölgyi Péter semleges aláírásgyűjtéséről, a kampányplakátjáról, esetleg a fideszes aktivistákról egyetlen fotót sem lehet felfedezni, polgármesteri oldalán csak az aláírások leadását örökítette meg:

Éppen így kampányol Vattamány Zsolt is. Az erzsébetvárosi polgármester személyes politikusi oldalán konkrétan semmi sem jelzi, hogy mely párt színeiben és támogatásával kampányol, csak az egységes arculatba aligha illő, a kerületi Fidesz által közzétett szórólapra fértek fel a logók:

7 Fidesz Erzsébetváros
Fotó: Fidesz Erzsébetváros / Facebook

Vattamány 2014-ben még elég látványosan fideszesként indult a polgármesteri székért:

A Józsefvárosban is hasonló a módszer, Sára Botond saját Facebook-oldaláról mintha kiradírozták volna a pártját, de az aláírásgyűjtő-pultjainál is sokat kellett gondolkozni azon, vajon mely szervezet nevében kér támogatást:

A mintát követi Ferencvárosban Bácskai János, a tapasztalt polgármester is. Bácskai ugyanakkor nem válaszolt az Indexnek arra, miért tüntette el a pártlogót a parkolási és lakásmutyikról elhíresült kerület vezetéséért folyó kampányban.

9 Dr. Bácskai János
Fotó: Dr. Bácskai János / Facebook

Budán Pokorni Zoltán nem a közösségi média ördöge, így személyes oldalán nem tudtuk kampányanyagait felfedezni. Ellenben az már biztos, hogy a XII. kerületi polgármester indul a választáson, méghozzá a "Hegyvidéki Fidesz" nevében:

10 Hegyvidéki Fidesz.png
Fotó: Hegyvidéki Fidesz / Facebook

A Zuglóban ringbe szálló, fideszes Rozgonyi Zoltán ugyan narancssárgában nyomul, de közben mintha mintha kifejezetten titkolná, mely párt jelölte polgármesternek a kerületben, holott a képviselőjelöltje mellett már szerepel a Fidesz-logó:

11 Rozgonyi Zoltán
Fotó: Rozgonyi Zoltán / Facebook

Hasonlóképpen a XV. kerületben "egyedi" kampányt nyomó Pintér Gábor semmilyen módon nem tüneti fel, hogy a Fidesz-KDNP jelöltje:

12 Gábor Pintér
Fotó: Gábor Pintér / Facebook

Ennél a regnáló polgármester Ughy Attila a XVIII. kerületben némileg egyenesebben jár el, hiszen míg az oldalán, illetve a jelölt-bemutatón nem, saját borítóképén már látszanak a pártjelvények:

13 Ughy Attila
Fotó: Ughy Attila / Facebook

Szabados Ákos ugyan független, de úgy tűnik nem is kér az őt támogató párt logójából, holott megállapodást is kötött a kormányoldallal a választási, valamint a majdani együttműködésre:

szabados ákos
Fotó: Szabados Ákos / Facebook

Nem veri nagydobra a Fidesz-logót a csepeli polgármester sem. Borbély Lénárd tulajdonképpen a fővárosi fideszes polgármesterek körében egységes arculati elemeket választotta, sarokban az apró párjelvényekkel:

borbély lénárd
Fotó: Borbély Lénárd / Facebook

Bese Ferenc Soroksáron is ragaszkodik ahhoz, hogy független, így azt nem is köti a választói orrára, hogy a Fidesz-KDNP őt támogatja a kerületben:

Hasonló a helyzet a Fidesznek stratégiailag fontos, ám eddig kudarcos vagy kétesélyes terepeken is. Szegeden például Nemesi Pál annyira független jelölt, hogy a kampányszlogenjét is a Fidesz kölcsönözte. A kormánypártok logója ugyan nem, de a támogatásuk azért szerepel aprócska betűkkel Botka László szegedi kihívója plakátján:

Ráadásul ez a dizájn máshol is felfedezhető, a Fidesz-logót ugyan alkalmazó, azt mégis mintha minimalizáló szolnoki kampány szlogenje szerint "Nekünk Szolnok az első!" Szalay Ferenc újrázni vágyó polgármester egyébként szintén nem viszi túlzásba pártja reklámozását:

szalay ferenc
Fotó: Szalay Ferenc / Facebook

Hasonlóképp Fidesz-logót rejtegetve kampányol Balaicz Zoltán, akinek ugyan Zalaegerszeg az első, de valahogyan mégis mintha független polgármesterjelöltnek tüntetné fel magát:

Pedig nagyon is fideszes:

Vári Attila a Fidesz jelöltje Pécsen, de ezt az átlagos választópolgárnak csupán egy diszkrét narancsos szalag jelezte az aláírásgyűjtés során:

vári attila pécs polgimesterjelöltje
Fotó: Vári Attila Pécs polgármesterjelöltje / Facebook

A szórólapokon, lakosságnak küldött/bedobott leveleken ugyanakkor már csak szerepel a kormányoldal logóserege is:

Hódmezővásárhelyen pedig Grezsa Istvánt támogatja a Fidesz, aki önmagát ennek ellenére "önálló", tehát független polgármesterként kívánja bemutatni. Grezsa valóban egy volt MDF-es politikus, ugyanakkor eddig Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztosként tevékenykedett.

Gerzsa István
Fotó: Gerzsa István / Facebook