Őrsi Gergely: Kérdés nélkül vállalom a drogtesztet is

DSC2419
2019.12.10. 07:21
Tételesen cáfol minden, vele szemben – név nélkül, ám őt körberajzolva felhozott – vádat a fővárosi II. kerület polgármestere. Őrsi Gergely azt mondja, nem vett részt semmiféle drogos szexorgián sem az Old Rams Pubban, sem máshol, sem Molnár Zsolttal, sem mással. Ugyanakkor már az Angyal Ügyvédje blogbejegyzésének megjelenése előtt megkeresték, éppen így vált számára az is egyértelművé, hogy mely kollégáját próbálják drogdílerként beállítani, őt pedig – mint mondta – ellenzéki polgármestertársaihoz hasonlóan megkísérelni lejáratni.

Miből ismert magára, hogy a nyilvánosság elé kellett állnia?

Nem kellett magamra ismernem, a leírtakból nem is lehetne. Persze nem sok fiatal, frissen megválasztott szocialista polgármester van Budapesten, bár minden polgármester fiatal... De komolyra fordítva a szót, már a blogbejegyzés megjelenése előtt kaptam olyan megkereséseket, amelyek név szerint nekem voltak címezve, és olyan abszurditásokat állítottak, hogy egyértelmű volt, utaznak rám. A blogbejegyzés megjelenésével is egyértelművé vált, hogy én vagyok a lejáratási kísérlet egyik célpontja. Voltak olyan informális megkeresések is közvetlenül, meg mint most kiderült közvetetten is, amelyek a zsarolás részét egyértelművé teszik.

Molnár Zsolt büntetőfeljelentést tett, konkrétan megnevezve – és azt a sajtóban sem cáfolta, hogy Németh Gábor volt Egyenlítő-blogos, MSZP-közeli bloggerre gondol, aki tagadja érintettségét –, hogy kit gyanúsít. Ön is feljelentést tesz, és ön is ugyanazt gyanítja, amit Molnár?

Mivel már van egy feljelentés, és remélhetőleg egy folyamatban lévő büntetőeljárás, én természetesen minden általam ismert információt és bizonyítékot átadok a nyomozóhatóságoknak ehhez. Mindennel segíteni fogom a hatóságok munkáját, hogy ez az ügy megnyugtatóan záruljon.

De az említett előzetes megkeresés azt is világossá tette, hogy milyen vádakkal hozzák majd kapcsolatba?

Nagy vonalakban igen.

Konkrétan miről volt itt szó: pénzt kértek, vagy megfenyegették?

A nyomozásra tartozó zsarolási ügyről, ismétlem, annak lezárultáig nem árulhatok el részleteket. Ugyanakkor azt elmondhatom, hogy érkezett az ominózus blogtól, tehát az Angyal Ügyvédjétől egy sajtómegkeresés, amiben olyan abszurditások fogalmazódtak meg, hogy őszintén szólva nem is tudtam komolyan venni. Megkérdezték például, hogy mi a véleményem a Borkai-ügyről, vettem-e részt ilyen és ehhez hasonló rendezvényeken, és egy konkrét kollégámra is rákérdeztek, hogy ő milyen jogviszonyba kerül a polgármesteri hivatalnál. Miután ez a blogbejegyzés ezekkel az abszurd állításokkal megjelent, és a saját kollégámat lényegében drogdílernek nevezték, eldöntöttem, hogy eddig és ne tovább.

Akkor menjünk végig a blogbejegyzés tartalmán. Adódik: vett részt valaha bármilyen drogos szexpartin?

Soha nem vettem részt. Soha nem volt közöm ilyen, Borkai-féle, akár drogos orgiákhoz.

A konkrét helyszínen megfordult? Járt vagy jár az Old Rams Pubba, esetleg az említett VI. kerületi lakásba?

Az Old Rams Pubban voltam már, de nem fordulok ott meg gyakran, konkrétan 6-7 évvel ezelőtt volt ott rengeteg rendezvény.

Ezeken a rendezvényeken fogyasztott drogot?

Nem. 2011 környékén volt egy oda kötődő, intenzívebb időszak, amikor fogyasztottam alkoholt. Fiatal koromban én is szórakoztam, mint a hozzám hasonló más fiatalok, de kijelenthetem: drogokat egyáltalán nem fogyasztok, alkoholt pedig évek óta egyetlen kortyot sem iszom. Egyetlen függőségem van, a dohányzás, amitől próbálok megszabadulni, de nem igazán megy.

Ezek szerint egy drogtesztet is vállalna?

Természetesen, ha szükséges, kérdés nélkül vállalom.

Molnár Zsoltot érinti még egy vád, miszerint a tulajdonában van, ám a vagyonbevallásában nem szerepel az érintett kocsmához közeli lakás. Járt valaha Molnár eltitkolt lakásában?

Molnár Zsolt reggeli nyilatkozatában egyértelműen kijelentette, hogy nincs eltitkolt lakása.

Említett egy kollégáját ért vádat, miszerint ő drogdíler volna, de a polgármesteri hivatalban is dolgozik önnek. Konkrétan kiről és mit kérdeztek a blog szerzői ebben az előzetes megkeresésben?

Konkrétan arra kérdezett rá a levél szerzője, hogy egy kollégám milyen foglalkoztatási formában és poszton dolgozik velem. Amikor a blogbejegyzés megjelent, világossá vált számomra, hogy vélhetően őt próbálják meg drogdílerként beállítani. Ez számomra igen érzékeny pont, több szempontból is. Egyrészt nyilvánvalóan nem alkalmazok drogdílereket, nemcsak mert nincs rájuk szükségem, hanem mert nem is állok kapcsolatban ilyen személlyel.

Soha nem is álltam kapcsolatban drogdílerekkel.

Másrészt, és ez a fontosabb: a konkrét kollégámról – aki nem közszereplő, főként ebben a minőségében, így nem nevezem meg – azt kell tudni, hogy megjárta a poklok poklát a családjával együtt, és súlyos szenvedélybeteg lett, alkoholbeteg volt. De felismerve, hogy ez egy súlyos betegség, egy féléves rehabilitáción vett részt a régmúltban, és azóta addiktológiai konzultációt tanul a Semmelweis Egyetemen, a szabadidejében pedig szenvedélybetegeknek és alkoholistáknak segít. Megbízási szerződéssel dolgozik nálunk, végzett munkajogi szakjogász, akire egy önkormányzati hivatal átadás-átvétele során mindenképpen szükség van. Úgy gondolom, hogy egy ilyen ember érdemel egy esélyt, és nyilvánvalóan az elején azt is tisztáztuk, hogy ha valaha felmerül, hogy újra az alkohol útjára tér, választás nélkül vissza kell mennie terápiára.

Ő tervez jogi lépéseket?

Ő sem volt még megnevezve a nyilvános bejegyzésben, de ha ez megtörténne, természetesen felelnie kellene annak, aki ilyet kitalált róla. Ugye nem kell különösebben megmagyaráznom, hogy miért példátlanul súlyos egy olyan embert, aki egy ilyen komoly betegséget, egy függőséget győzött le, és azóta pedig folyamatosan másokon segít, besározni? Ez túlmutat a lejáratásom szándékán is.

De akkor ő a sajtóérdeklődésnek szánt levélben meg volt nevezve, tehát biztos, hogy rá gondol a blog szerzője?

Én így gondolom, de más kollégámról sem feltételezek ilyet, sőt biztosan kijelenthetem: nem dolgozik itt semmiféle drogdíler, ez is egy szemenszedett hazugság.

A blogbejegyzésben más bűncselekmények is felmerülnek. Így a prostitúció, illetve efféle szolgáltatás igénybe vétele is. Állt kapcsolatban, legalábbis escortlányokkal valaha?

Ennek a rágalomnak a tisztázása is az igazságszolgáltatásra tartozik. Én fiatalkoromban sokat jártam szórakozni, ahogy más egyetemisták is, voltak kalandjaim, de természetesen szexuális kapcsolatot csak kölcsönös beleegyezésen alapulva létesítettem, tehát őszintén nem tudom, mire gondol az illető.

Hát itt konkrétan arra, hogy kibérelt-e két-kétórákra prostituáltakat Molnár Zsolttal.

Erre az a határozott válaszom, hogy nem vettem részt semmiféle drogos szexorgián sem az Old Rams Pubban, sem máshol, sem Molnár Zsolttal, sem mással. Vettem részt legénybúcsúkon, voltam szórakozni, de számomra a buli sosem a Borkaiéhoz hasonló kikapcsolódást jelentette. Ismétlem tehát: nem vettem részt szexorgiákon, és nem is tervezem ezt a jövőben sem.

Azért az sem véletlen, hogy Molnár Zsolttal összefüggésben fogalmazódtak meg önről a vádak. Van bármilyen politikán túli kapcsolatuk, akár közös üzleti érdekeltségük Molnárral?

Nem állunk üzleti kapcsolatban, ő az MSZP budapesti elnöke, én pedig az alelnöke vagyok. Előtte Kunhalmi Ágnes volt a budapesti elnök, és én ugyanúgy az alelnöke voltam. Nem hiszem, hogy ez ennél bővebb magyarázatra szorul. Ahogy a korrupciós vádak is abszurdak: két hónapja vagyok polgármester, sem előtte, sem azóta nem voltam, és megígérhetem, hogy nem is leszek korrupciós helyzetben – éppen ezzel a programmal választottak meg, és ezért dolgozunk a második kerületben.

Akkor miért pont önt találták meg?

Ha végignézem azt, hogy az elmúlt időszakban az összes ellenzéki polgármestert, akár már jelöltként megtalálták ehhez hasonló, vagy még durvább lejáratási akciókkal, nem csodálkozom, hogy próbálkoztak valamivel. Tudom, hogy sok mindenkinek fáj, hogy ilyen arányú győzelmet sikerült a második kerületben elérni. Ilyenkor az ember sok ellenséget és sok irigyet szerez magának. Áldozatnak ugyanakkor nem tartom magam, mert ez nyilvánvalóan nem olyan horderejű ügy, mint amit Pikó Andrással, vagy még inkább László Imrével szemben kitaláltak. De az, hogy az ellenzéki politikusok ellen egy tervezett lejáratókampány zajlik, számomra egyértelmű.

Amikor az ember arra adja a fejét, hogy polgármesterként indul és frontvonalbeli politikus lesz, akkor számol azzal, hogy minden eszközzel támadni fogják. Úgy vagyok vele, hogy egy politikus nem lehet zsarolható, ezért választottam azt az utat, hogy én magam állok ki, nem engedek a találgatásoknak, ahogyan a zsarolásnak sem engedtem, nem engedek. 

Borítókép: Őrsi Gergely Fotó: Kaszás Tamás / Index