Kimondta a bíróság: nem lehet felfüggeszteni a tanévet az SZFE-n

2020.12.22. 17:03

A Színház- és Filmművészeti Egyetemet fenntartó alapítvány illegitim kuratóriuma először november 6-án próbálta meg felfüggeszteni a tanulmányi félévet és betiltani az oktatást. November 9-én a Hallgatói Önkormányzat bírósághoz fordult, így törvényi halasztó hatály alapján a fenntartói döntés végrehajthatatlanná vált 

– adta hírül a Színház- és Filmművészeti Egyetem Hallgatói Önkormányzata Facebook-oldalán kedd délután, azután, hogy a Fővárosi Törvényszék kimondta, hogy a tanulmányi félévet felfüggeszteni és semmisnek tekinteni nem lehet. 

A november 25-én született kormányrendelet kihirdette, az egyetemek fenntartói megállapíthatják, hogy teljesülnek-e az adott félévben a tanulmányi kötelezettségek feltételei, az erről szóló döntés elleni bírósághoz fordulásnak pedig, a felsőoktatási törvényben foglaltaktól eltérően, nincs halasztó hatálya és azonnal végrehajtható.

A halasztó hatály elrendelésével az oktatás megtiltásáról és a szorgalmi időszak utolsó két hetében megtartott tanórák, valamint a jelenleg is zajló vizsgaidőszak során tett vizsgák figyelmen kívül hagyásáról szóló fenntartói intézkedésekhez a per jogerős befejezéséig joghatás nem kapcsolódik.

November 27-én a kormányrendeletre hivatkozva, a kuratórium másodszorra is elrendelte az oktatási tevékenység felfüggesztését.

A közleményben a hallgatói önkormányzat hozzáteszi: a jogalkotó elvette ugyan az eredendő törvényi jogosultságot, de a jogalkalmazó döntött,

december 18-án a Fővárosi Törvényszék kimondta, a félév elvesztése visszafordíthatatlan károkat jelentene a diákok számára, az ebből eredő jogsérelmek pernyertesség esetén sem lennének hatékonyan reparálhatók.

Az alaptörvényben foglalt oktatáshoz való jogaikat teljes mértékben csorbítja a fenntartói rendelkezés. Így elrendelte számukra az azonnali jogvédelmet, mely biztosítja a félév eredményes befejezését addig is, míg a kuratórium elleni per folytatódik.