A WhatsApp tudott róla, hogy felhasználóit is lehallgatták a Pegasusszal

2021.07.24. 15:01

Will Cathcart, a WhatsApp vezérigazgatója nemrég a Guardiannek arról nyilatkozott, hogy az NSO kémprogramjával, a Pegasusszal olyan kormányzati tisztviselőket is megfigyeltek, akik az amerikaiak „szövetségeseinek” számítanak. Cathcart emlékeztetett: korábban a WhatsAppnak mintegy 1400 felhasználóját hallgathatták le a Pegasusszal. Köztük számos olyan személy volt, akik magas szintű nemzetbiztonsági pozíciókat töltenek be és „az Egyesült Államok szövetségeseinek” számítanak – tette hozzá.

Ezek a lehallgatások még 2019-ben történtek, a WhatsApp a történtek miatt már perkeresetet nyújtott be a Pegazust kifejlesztő cég, az NSO ellen. Cathcart szerint átfedés van az ő 1400 felhasználójuk, valamint a között a több mint 50 ezer ember között, akikről most egy nemzetközi nyomozás derítette ki, hogy lehallgathatták őket a kémszoftverrel.

A jelentésben foglaltak egybevágnak azzal, amit két évvel ezelőtt mi is észleltünk

– fogalmazott Will Cathcart.

A vezérigazgató hozzátette, hogy a kormányzati tisztviselőkön kívül számos újságíró és emberi jogi aktivista is volt a lehallgatott felhasználóik közt.

A FELHASZNÁLÓK LEHALLGATÁSÁRA SENKINEK SEMMILYEN OKA ÉS JOGA NEM LEHETETT – SZÖGEZTE LE Cathcart.

Arra is reagált, hogy az NSO korábban úgy nyilatkozott, hogy az 50 ezer felhasználó feletti szám túlzó és irreális, ennyi embert nem tudnának lehallgatni a program használói. A vezérigazgató szerint viszont az ő 1400 felhasználójukat két hét alatt hallgatták le 2019-ben,

EnNEK FÉNYÉBEN EGYÁLTALÁN NEM TŰNIK LEHETETLENNEK TÖBB ÉV ALATT 50 EZER EMBER LEHALLGATÁSA SEM. 

A WhatsApp vezetője azt is elmondta, hogy az őket érintő lehallgatásokkal kapcsolatban más techcégekkel is felvették már a kapcsolatot. Pozitívnak nevezte, hogy egyre több technológiai cég hívja fel a figyelmet a kémprogramok által jelentett veszélyekre. Hozzátette: bízik benne, hogy hamarosan az Apple is változtat a politikáján, és ahelyett, hogy lekicsinylenék a botrány jelentőségét, elkezdik befoltozni a biztonsági réseket.

Mindez világszerte érinti az újságírókat és az emberi jogok védelmezőit, ezáltal pedig közvetve mindannyiunkat érint. Ha valakiknek a telefonja nincs biztonságban, akkor azáltal közvetve mindannyiunk telefonja veszélybe kerül

– fogalmazott Cathcart. 

Az NSO egyelőre sem az ügyfeleiről, sem pedig célpontjaikról nem tett közzé adatokat.