Egyesével húzzák át a szavazólapokon Karácsony Gergely nevét

DSZZS20140929008 (1)
2021.10.09. 14:33 Módosítva: 2021.10.09. 15:12
Az Index szombat kora délután érte utol telefonon a Civil Választási Bizottság elnökét. Magyar György elmondta, ezúttal nem számítanak az online előválasztási rendszer lefagyására, főleg azért, mert a második fordulóra megduplázták az operátorok számát. Karácsony Gergely neve azonban a pénteki visszalépése ellenére is ott lesz a szavazólapon.

Október 10-én, vasárnap reggel várhatóan a legnagyobb rendben, technikai és más fennakadások nélkül indul el az ellenzéki előválasztás második fordulója – mondta el az Indexnek Magyar György ügyvéd, a Civil Választási Bizottság elnöke. Mint ismert, ebben a fordulóban már nem lesznek egyéni jelöltek, itt csak az állva maradt miniszterelnök-jelöltekre, Dobrev Klárára és  Márki-Zay Péterre lehet szavazni. A második forduló jelen állás szerint október 16-án, szombaton ér véget.

A szavazólapok már ki vannak nyomtatva, és eljutottak a helyszínekre, ugyanakkor senki se lepődjön meg: ezeken a DK-s Dobrev Klára és a Mindenki Magyarországa támogatta Márki-Zay Péter neve mellett Karácsony Gergelyé is ott lesz. Tollal áthúzva. Egyesével. Mindenhol. Ugyanis Karácsony Gergely pénteki bejelentése, miszerint visszalép, és a továbbiakban Márki-Zay Pétert támogatja, azt követően történt, hogy a szavazócédulákat kinyomtatták.

Mi mint Civil Választási Bizottság arra tettünk javaslatot az előválasztást lebonyolító aktivistáknak, munkatársaknak, hogy a sátrak ne variáljanak, és lehetőség szerint egységesen ugyanabban az idősávban tartsanak nyitva. Meglátjuk...

– tette hozzá Magyar György.

Az biztos, hogy az előválasztás hivatalos honlapján már elérhetőek az egyes szavazópontok helyszínei és nyitvatartási időpontjai. Egyelőre úgy tűnik, van, ahol egységes lesz a nyitvatartás, máshol nem.

Technikai problémák, rendszerleállás ezúttal azért sem lesz, mert a második előválasztási fordulót lebonyolító operatőrök és az eszközök számát is felemeltük annyira, hogy a választási folyamat gyors és elegáns legyen. Az első forduló kiemelkedő, nyolcszázalékos részvételi aránya után ha most öt százalék körül leszünk, az már önmagában nagyon szép, szintén büszkeségre okot adó eredmény

– osztotta meg reményeit a Civil Választási Bizottság elnöke az Indexszel.

Lehet magasabb, de alacsonyabb is a részvétel

A kérdésre, hogy a második előválasztási fordulóban mekkora részvételre számítanak, Magyar György csak a főbb érveket és ellenérveket tudta felsorolni.

Érvek a magasabb részvétel mellett:

  • ez a forduló most izgalmasabb lesz a választók számára;
  • kevesebb, csak két jelölt közül lehet választani, ami megmozgatja a szavazókat.

Érvek a közel azonos részvételi arány mellett:

  • a választópolgárok már ismerik a rendszert, ezúttal már rutinosan fognak online kattintani vagy személyesen sorba állni;
  • az emberek megtanulták, tetszik nekik, hogy lehet beleszólásuk a közéleti viszonyok alakulásába, így aki részt vett az első fordulóban, ott lesz a másodikban is.

Érvek az alacsonyabb részvétel mellett:

  • mivel most csak az ellenzéki miniszterelnök-jelöltekre lehet szavazni, a helyi jelöltek, akiket már az első fordulóban kiválasztottak, nem akkora lendülettel kampányolnak, nem feltétlenül viszik el a sátrakhoz a választóikat;
  • Karácsony Gergely és Jakab Péter eddigi szavazói nem biztos, hogy elmennek, hiszen az ő jelöltjük nincs többé versenyben, Márki-Zay Péterre és/vagy Dobrev Klárára viszont ezek után sem igen akarnak átszavazni.

Magyar György szerint szintén nem egyszerű kérdés, hogy Karácsony Gergely pénteki visszalépése hatással lesz-e az előválasztási aktivitásra és összességében az utóbbi időben szárnyra kapó demokratikus, lelkes hangulatra.

Ő személy szerint elképzelhetőnek tartja, hogy a budapesti főpolgármester kiszállásának olyan üzenete lesz az ellenzéki szavazók egy része felé, hogy minek a második körben elmenni előválasztani, hiszen az egyszerű, hétköznapi választópolgárok úgysem tudják befolyásolni az eseményeket, a közélet alakulásáról valójában továbbra is főleg a politikusok döntenek.

Így a Civil Választási Bizottság elnöke is azok közé sorolja magát, akik jobban örültek volna, ha a második előválasztási fordulóban mindhárman megmérettetik magukat. Magyar György mint az előválasztási rendszer alkotóinak egyike továbbra is úgy véli, csak és kizárólag a választók kezébe szabad adni a döntést. Hiszen az eredeti előválasztási szabályoknak megfelelően az első fordulóból bejutott az a három ember, aki elérte az ehhez elvárt 15 százalékos küszöböt, ami azt jelenti, hogy

az emberek őket szeretnék látni a második körben a ringben.

Magyar György hozzátette, részéről mindez nem személyesen Karácsony Gergelynek szóló kritika, akinek – hangsúlyozta – kétségtelenül megvolt a lehetősége az általuk felállított előválasztási rendszer játékszabályai szerint a visszalépésre. (Erre a jelöltek hivatalosan október 9-ig, szombat délig kaptak határidőt.) Sokkal inkább arról van szó, hogy a budapesti főpolgármester visszalépése magának az előválasztás filozófiájának nem tesz jót, és a gesztus a választót nem felértékeli, hanem inkább le.

(Borítókép: Magyar György. Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI)