Magyar vállalat fogja felépíteni a debreceni akkugyár központi épületét

PAP 4056
2023.07.07. 19:01
A Market Építő Zrt. fogja felépíteni a CATL debreceni akkumulátorgyárának központi gyártócsarnokát, a vállalat közleménye szerint a munkálatok megkezdődtek. A cég szerint az elnyert munkálatok a teljes portfóliójukat lefedik.

A Market Építő Zrt. elnyerte a a kínai Contemporary Amperex Technology Co. Limited (CATL) Debrecenben létesítendő központi gyártócsarnokának szerkezetépítési munkáit – írja a Magyar Építők

A Market közleménye szerint az akkumulátorgyár munkálatai már zajlanak a Déli Ipari Parkban.

A valaha volt legnagyobb, mintegy 3000 milliárd forint összértékű magyarországi beruházás keretében eddig a nagy tömegű földmunkákat, a talajstabilizálási és ágyazatépítési munkákat végezték el. A mélyalapozási munkák is elindultak már, több épület esetében pedig már a végéhez közelednek a cölöpalapozási munkák

– fogalmaztak a közleményben. A szerkezetépítés során a Market egy 500×160 méter befoglaló méretű épületrészt fog kivitelezni, mely többszintes, közel 80 ezer négyzetméteres alapterülettel rendelkezik, a legmagasabb pontja 27 méter. A Market Csoport számos vállalata érintett a projektben.

A vállalat közleményében kiemelte, hogy az elnyert feladatok lefedik a Market Csoport teljes portfólióját, és komoly kapacitást ölelnek fel a cégcsoport részéről.

Ezek között szerepel statikai földmunkavégzés (a cégcsoporton belül az OKM Kft. szakembereit mozgósítva), monolit vasbeton szerkezetépítés (Moratus Kft.), villámvédelemmel kapcsolatos elektromos munkák (Vilati Kft.), acélszerkezet-beépítés. A munkák legnagyobb hányadát pedig az előregyártott vasbeton szerkezetek gyártása és beépítése jelenti (PREbeton)

– írták, hozzátéve, hogy a feladatok komplexitásából és volumenéből adódóan a projekt megvalósítása rendkívül magas szervezőkészséget, precizitást és profizmust igényel, kiemelten szükség van a részmunkák alapos összehangolására.

Dupla vagy semmi

Hónapok óta tartó közéleti vitát váltott ki, hogy a CATL Debrecenben létesít akkumulátorgyárat. Szijjártó Péter még pekingi látogatása előtt jelentette be, hogy nem ez lesz az első és egyben utolsó beruházás a városban, hiszen mintegy 400 milliárd forintos beruházással a hajdúsági városban építi fel első európai üzemét a világ kilencedik legnagyobb elektromosakkumulátor-gyártója is, a kínai Eve Power.

„Ennek köszönhetően több mint ezer új munkahely jön létre” – mondta Debrecenben a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter azt mondta, hogy a vállalat a BMW kérésére érkezett, hogy ellássa új generációs, hengeres akkumulátorcellákkal magyarországi gyárát. Az állam a 400 milliárd forintos projekthez 14 milliárd forint támogatást biztosít, így segítve több mint ezer új munkahely létrehozását.

A tárcavezető a beruházás bejelentésekor közölte, hogy a környezetbarát beruházás vízigényének 95 százalékát tisztított szennyvízből és felszíni vízből biztosítják, ráadásul a cég a technológiai szennyvíz egy részét már a helyszínen újrahasznosítja majd. Közölte azt is, hogy a kormány újabb jelentős fejlesztéseket fog finanszírozni a városban, például 108 milliárd forint értékben korszerűsítik a víziközműrendszert, azaz a vízellátást és a szennyvízelvezetést.

(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)