18

Csak felnőtteknek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet. Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését a gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartozik.

Egy targoncással akartak halálra nyomni egy férfit Komáromban

2023.08.16. 12:35
Emberölési kísérlettel vádolt meg a bíróság egy dél-koreai állampolgárt, akinek az utasítására kis híján halálra nyomtak targoncával egy férfit.

A vádlott és a sértett 2020-ban együtt dolgozott egy komáromi csarnok építési területén. Az elkövető egy szemét gyűjtésére szolgáló takarófóliába kényszerítette a takarítóként dolgozó férfit – közölte a Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség.

AZ ELKÖVETŐ INTETT A TARGONCÁSNAK, HOGY NYOMJA ÖSSZE AZT A ZSÁKOT, AMelyBEN A SÉRTETT FEKSZIK.

A targonca vezetője nem tudta, hogy a zsákban van valaki, ezért megkezdte az összelapítását, majd a sértett kiabálására abbahagyta a műveletet. A férfit akkor kiszabadították, majd értesítették a mentőket – derült ki a közleményből.   

A Dél-Koreában ismeretlen helyen tartózkodó férfit emberölés bűntettének kísérletével vádolja a Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség. Emellett indítványozták, hogy az elkövető börtönbüntetést kapjon, és Magyarország területéről kitiltsák.

Mint írták, a bántalmazás módja alkalmas volt arra, hogy halált okozó sérüléseket okozzanak a sértettnek.