Reagált a Sándor-palota a Novák Katalin és K. Endre feleségének találkozójáról szóló hírekre

mti.png
2024.02.13. 06:43
Novák Katalin lemondása után Balog Zoltán református püspöknek, korábbi miniszternek is magyarázatot kell adni a kegyelmi ügyben játszott szerepére azután, hogy cikkek jelentek meg arról az állítólagos találkozóról, amelyet ő szervezett meg a köztársasági elnök és a volt bicskei igazgatóhelyettes között. Balog Zoltán sorsáról ma a református zsinat dönthet, a Sándor-palota az Indexnek közben cáfolta, hogy a találkozó megtörtént volna.

Balog Zoltán neve, aki korábban Novák Katalin mentora és főnöke is volt, először egy múlt hét pénteki cikkben került elő az üggyel összefüggésben. Akkor még az az információ jelent meg a sajtóban, hogy ő közvetített Orbán Viktor és Novák Katalin között azután, hogy február elején kitört a botrány a kegyelmi ügy miatt. Később azonban ennél már direktebb szerepet tulajdonítottak neki, és vasárnap már az Index Kibeszélő című műsorában is felvetődött, hogy a kegyelmi ügynek volt egy „református szála”.

Ezek után a Direkt36-nak és a Telexnek több kormányközeli forrás állította azt, hogy Balog Zoltán református püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke volt az, akinek a lobbizására Novák Katalin a kegyelem megadása mellett dönthetett, annak ellenére, hogy Varga Judit tárcája – a források szerint – nem javasolta ezt. 

Hétfő este a 444 közölt egy újabb cikket, amelyben arról írtak, hogy 2023. április 23-án – négy nappal a kegyelemadás előtt – Balog Zoltán megszervezett egy találkozót Novák Katalin és K. Endre felesége között. A lap szerint a püspök régóta ismeri az erdélyi református családból származó K. Endrét, és azt írták, hogy Orbán Viktor azt várja most Balog Zoltántól, hogy vállalja a felelősséget – ezt az állítást Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke később hírlapi kacsának minősítette.

„Ezzel az ügy le van zárva”

A Sándor-palota kommunikációs Igazgatósága közleményben reagált az Indexnek a találkozóról szóló hírekre. Ebben leszögezik, hogy Novák Katalin köztársasági elnök sohasem találkozott K. Endrével, sem annak feleségével.

„A kegyelmi ügyekben a köztársasági elnök a felterjesztett kérelmek, iratok és adatok alapján, a rendelkezésre álló információkat mérlegelve dönt. Ilyenkor jellemzően érkeznek különböző támogató vélemények a köztársasági elnökhöz, melyeket megfontol.

Novák Katalin elismerte, hogy hibázott, és lemondott a köztársasági elnöki tisztségről. Ezzel az ügy le van zárva” – olvasható a közleményben.

Balog Zoltán: Legyetek türelmesek és imádkozzatok!

A Telex megszerezte Balog Zoltán levelét, amelyet a püspök a református egyház tagjainak írt. Ebben alaptalan vádakról és híresztelésekről beszél, és keddre ígér bővebb nyilatkozatot. A Magyarországi Református Egyház vezetése ugyanis délelőttre berendelte őt az esperes gondnoki értekezletre, hogy számoljon be az ügyben játszott szerepéről. A püspök így ír:

„Azért szólítalak meg Titeket levelemben, mert Nektek szeretnék számot adni, mert mi hordozzuk a felelősséget egyházunkért. Azokra a médiából jövő alaptalan vádaskodásokra és híresztelésekre, amelyek rajtam mint a Zsinat lelkészi elnökén keresztül egyházunkat, annak zsinati testületét is be akarják mocskolni, a visszautasításon túl nem fogok válaszolni. De előttetek kész vagyok megállni. Bízzatok a lelkipásztori találkozások lehetőségében, legyetek türelmesek, és imádkozzatok!” – kezdte a levelét a püspök. Majd kitért arra is, hogy Novák Katalin tanácsadói testületében nem az egyházat képviselte.

Elnök asszony a nyilvánosság előtt elmondta, amit szükségesnek tartott. Tiszteletben tartom azt, ahogy ő ezt az ügyet lezárta. Tartsuk mi is tiszteletben!

– írta, hozzátéve, hogy 2016-ban a minisztersége alatt a bicskei gyermekotthon főváros által Bárczy István-díjjal jutalmazott igazgatója a szakterület felterjesztésére kapott kitüntetést, s amikor gyanú merült fel ellene, azonnal felfüggesztette, vizsgálatot rendelt el, és a büntetőeljárás végén börtönbe került.

Mint írja, az igazgatóval személyesen soha nem találkozott, kegyelmi kérvényt nem nyújtott be. Az igazgatóhelyettes, K. Endre érdekében (akit nem pedofilként ítéltek el) fordultak a köztársasági elnökhöz kegyelmi kérvénnyel. A kérvényt nem én nyújtottam be, és nem én terjesztettem fel. A pedofília bűnének mélységes elutasítása számomra soha nem képezte vita tárgyát, és nem is fogja” – írta Balog Zoltán a Telex által megszerzett levélben.

Válaszokat vár a Demokratikus Koalíció

A Demokratikus Koalíció nevében Kálmán Olga frakciószóvivő nyílt levelet tett közzé a Magyarországi Református Egyház Zsinat Elnökségnek címezve, amelyben az alábbi kérdésekre vár választ:

  1. Volt-e tudomásuk arról, hogy Balog Zoltán a fent említett kegyelmi döntés érdekében lobbizik Novák Katalin köztársasági elnöknél?
  2. Ha nem tudtak róla, akkor indult-e vizsgálat a Direkt36 cikkének megjelenése után Balog Zoltán zsinati elnök lobbitevékenységéről az említett kegyelmi ügyben?
  3. Ha indult vizsgálat, akkor azóta tudnak-e más református egyházi vezetőkről, akik kapcsolatba hozhatók az üggyel?
  4. Tudnak olyan református egyházi vezetőkről, akik azt kérték Balog Zoltántól, hogy járjon közbe az említett kegyelmi ügyben?
  5. Volt-e tudomásuk arról, hogy K. Endre és Balog Zoltán felvették egymással a kapcsolatot a kegyelmi ügyben?
  6. Ha volt tudomásuk Balog Zoltán lobbizásáról K. Endre kegyelmi ügyében, elfogadhatónak tartják a tetteit?
  7. Mi a Magyarországi Református Egyház Zsinatának álláspontja arról, hogy elnöki kegyelemben részesülhetett egy elítélt bűnöző, aki segített eltussolni a bicskei pedofil igazgató bűncselekményeit?
  8. Mi a Magyarországi Református Egyház Zsinatának álláspontja arról, hogy Balog Zoltán még miniszterként állami kitüntetésben részesítette V. Jánost, a bicskei gyermekotthon pedofília miatt elítélt volt igazgatóját?

(Borítókép: Novák Katalin köztársasági elnökként és Balog Zoltán püspök a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban 2022. május 19-én. Fotó: MTI / Szigetváry Zsolt)